Nyilvánosak a videofelvételek, verték a betegeket a mozsgói szociális otthonban

2019. május 8., 12:06

Szerző:

Nyilvánosságra hozták a mozsgói szociális otthonban történt bántalmazásokról szóló videókat. Az RTL Klub Házon kívül című műsorában mutatták be azokat a felvételeket, amelyeken az otthon lakóit üti és szidalmazza két gondozó.

A műsor megszólaltatta azt a nőt, az otthon egykori dolgozóját, aki a felvételeket készítette. Azért rögzítette a történteket, hogy bizonyítsa a bántalmazásokat. A felvételeket a TASZ-hoz juttatta el. A jogvédők azonnal panaszt tettek az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál, bejelentésük nyomán indult vizsgálat, amely megerősítette a bántalmazás tényét, bár bizonyítani nem tudta.

Az intézmény volt dolgozója szerint rendszeresek voltak az ilyen esetek, amelyekről több dolgozó is tudott, mégsem tettek semmi. Ő viszont képtelen volt tétlenül nézni, mi történik, ezért rögzítette a megdöbbentő jeleneteket.

Az egyik felvételen a gondozó azért üti meg többször is és szidalmazza az ágyában fekvő, mentális fogyatékossággal élő fiatal férfit, az otthon egyik lakóját, mert rossz helyre tette a ruháját. A nő megkérdezte a gondozót, hogy mit csinált, ő azt felelte, hogy csak egy légy volt ott. A nő nem tudta kollégáját számon kérni, mert elmondása szerint a gondozó egy agresszív férfi volt. A fiatal férfi pedig nem tudta elmondani, mi történt, mert nem tud beszélni.

Egy másik felvétel szerint egy női gondozó egy Down-szindrómás fiút ütött és szidalmazott fürdetés közben. Mindezt azért, mert azt mondta a fiúnak, hogy dobja a földre a szivacsot, amivel őt fürdette, a fiú pedig ezt nem értette. Eközben egy másik gondozott nő várakozott meztelenül fürdetésre.

Más felvételen pedig a gondozottak bántalmazásáról beszéltek az alkalmazottak.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára először sajtótájékoztatón jelentette be, hogy feljelentést tett valótlan állítások miatt, és megkérdőjelezte a felvételek létezését. A TASZ kapcsán pedig sorosista szervezetet emlegetett. Pár nappal később újabb sajtótájékoztatón jelentette be, hogy eljutottak hozzá a felvételek, amelyen jól látszik, hogy az intézmény két dolgozója bántalmazza az ellátottakat. A műsorban azt mondta, hogy

belső vizsgálatot rendelt el az intézményben, ami néhány nap alatt lezárult. A felvételeken szereplő két dolgozót kirúgták, de rajtuk kívül más felelőst nem találtak.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

 

Helyreigazítás

Cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára először sajtótájékoztatón jelentette be, hogy feljelentést tett valótan állítások miatt, és megkérdőjelezte a felvételek létezését. Ezzel szemben a valóság az, hogy a mozsgói otthonnal kapcsolatos bizonyítékok megtekintése előtt, az ügy tisztázása érdekében Fülöp Attila tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen április 15-én. Az államtitkár a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a tisztánlátás érdekében tesz rendőrségi feljelentést ismeretlen tettes ellen, ha a vádak igazak, akkor annak lesz jogkövetkezménye. Az államtitkár a sajtótájékoztatón nem kérdőjelezte meg a felvételek létezését.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.