Nagyon úgy fest, hogy megszűnik az Együtt

2018. május 31., 12:26

Szerző:

Várhatóan megszűnik az Együtt – jelentette be Szabó Szabolcs az ATV Start című műsorában szerdán.

Juhász Péter
Fotó: MTI/Marjai János

A televízió ezután megkérdezte Juhász Pétert, aki Szabóhoz hasonlóan nyilatkozott, szerinte nem érdemes fenntartani a jogi entitást. Hozzátette, hogy jövő héten fizetik vissza azt az összeget, amelyet kampánytámogatásra kaptak, és amit azért kell megtéríteniük, mivel a választáson nem érték el az egy százalékot. Jelenleg 143 millió forintot szedtek össze, Juhász szerint a maradék összeget az elnökség öt tagja teremti elő megtakarításból, vagy akár baráti kölcsönökből.

Az elnökség javaslata – a párt küldöttgyűlésének, amely dönt majd erről a kérdésről – az lesz, hogy a pártot mint jogi entitást számolják fel, a közösség meg eldönti majd, hogy mint közösség, funkcionál-e tovább más formában. Erre a küldöttgyűlésre még a nyáron sor kerül.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.