Nagyon sok az új fertőzött az 5-11 évesek között

Az omikron tüneteivel fordulnak orvoshoz.

2022. január 12., 14:49

Szerző:

Egyre több a fertőzött beteg az 5-11 éves korosztályban - mondta Pátri György házi gyermekorvos az RTL Híradónak. Míg korábban 10 tesztből 2-3 bizonyult pozitívnak, most jóval nagyobb az arány. Az új betegek döntően az omikron tüneteivel jelentkeznek.

Azt tapasztalják, hogy gyakran nehéz időpontot foglalni a háziorvosokhoz és az oltópontokra. Például Szegeden és Szolnokon februárig csak egyetlen nap oltják ezt a korosztályt. És az is gond, hogy sok szülő az utolsó pillanatban mondja vissza az oltási időpontokat. Ez részben abból fakadhat, hogy mire a gyermekkel eljutnának az oltásig, a gyermek vagy ők maguk megfertőződnek omikronnal. Egy másik házi gyermekorvos Póta György azt mondta, hogy az igényekhez képest lassan jönnek a gyermekvakcinák. Eddig 71 ezer szülő regisztrált oltásra, de csak 56 ezer gyermek kapta meg Pfizer oltását.

Egy friss amerikai kutatás szerint a koronavírusfertőzés a fiatalok körében jelentősen növeli a cukorbetegség kockázatát, míg más akut légúti fertőzések nem.

(Kiemelt kép: Budapest, 2021. december 14. Az 5-11 éves gyermekek koronavírus elleni oltásához szükséges Pfizer-BioNTech-vakcina az első adag átvételekor a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban 2021. december 14-én. MTI/Kovács Tamás)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.