Milliók veszíthetik el a védettségi igazolványukat

Nem tudni, hányan estek át a fertőzésen.

2022. január 14., 09:47

Szerző:

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy az eddigi védettségi igazolványok február 15-től oltási igazolvánnyá alakulnak át. Az utóbbit az kaphatja meg, akinek a második oltása óta nem telt el hat hónap, vagy bár eltelt hat hónap a második oltása óta, de időközben felvette a harmadik oltást.

A legfrissebb, csütörtök reggeli adatok szerint 3,3 millió ember vette fel a harmadik oltását, ami azt jelenti, hogy 1,9 millió oltott ember nem jutna most oltási igazolványhoz, mivel ők azok, akik bár már több mint fél éve megkapták a második dózist, eddig nem kérték a harmadikat

– írta a 24.hu.

A lap szerint ez a szám még nőhet idővel azok számával, akiknek a következő napokban, hetekben fél évnél régebbi lesz a második oltásuk, és nem veszik fel az emlékeztető dózist. (Ők sincsenek kevesen, hiszen a második oltásban részesülők száma időközben átlépte a 6 milliót.)

Azt is írták, hogy mivel csak oltással lehet igazolványt szerezni, igazolt koronavírus-fertőzésen áteséssel nem, így azok is elvesztik a védettségi igazolványukat, akik ilyen módon jutottak hozzá. Ezek számáról pontos nyilvántartás nincs.

(Kiemelt kép: Névre kiállított, személyes azonosító adatokat és az oltás idejét tartalmazó védettségi igazolvány. MTVA/Bizományosi: Róka László)

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.