Megszorításokkal kezdhet az új kormány, bárki is nyeri a választásokat

Egyelőre lefojtott inflációt látunk.

2022. március 25., 05:56

Szerző:

Az inflációt nem hiába érezzük magasabbnak a hivatalosnál, az energiaárak befagyasztása és a lakhatási költségek kis súlya is ezt okozza. De ezt az árkülönbséget meg kell fizetni, az elfojtott drágulás felszínre tör majd. A költségvetés hatalmas terheket vett a nyakába, nem lesz könnyű finanszírozni. Megszorításokra és EU-s pénzekre lenne szükség – írja a Privátbankár.

Egészen 2008 októbere, a Lehman-válságot követő pánik óta nem volt egyszerre ekkora mértékű kamatemelés Magyarországon, mint kedden, 100 bázispont (egy százalékpont). Képes lesz-e ez lassítani az inflációt? – hangzott az első kérdés Bod Péter Ákos egyetemi professzor, volt jegybankelnök és miniszter felé a Privátbankár Klasszis Klub tegnapi találkozóján.

Nem tudjuk pontosan, milyen információk alapján hozta a döntést az MNB, így kritizálni sem illik, de körülbelül ezt várta a piac – mondta a szakember. Erre utal az is, hogy a forintárfolyam, amely fontos indikátor, a lépés után nagyjából ott maradt, ahol előtte volt.

Bod Péter Ákos szerint túll későn, egy évvel később kezdte a kormány a kamatemelést, így most „kergeti egymást a monetáris politika alapvető eszköze, a kamat, és az inflációs index".

Mint mondta, ez egy nagyon furcsa év, tele meglepetésekkel: jött a háború, megugranak a nyersanyagárak, soha nem látott pénzszórás indult be a kormány részéről, például az adó-visszatérítésekkel, ezzel irdatlan mértékű hiány jött össze már az első két hónapban is.

Ezért hajlok arra, hogy az árak még inkább el fognak szaladni Magyarországon – hangzott el.

De  az is lehet, hogy az emberek megijednek a drágulástól, a bizonytalanságtól, és spórolnak, visszafogják a fogyasztásukat, ami mérsékelheti az inflációt.

Bod Péter Ákos azt mondta: egyszerre van munkaerő-hiány és munkanélküliség, csak az utóbbit elrejti a közmunka, az inaktívak magas száma és újabban a menekültáradat. Most az eddigi összefüggések érvényüket vesztették, a függvénykapcsolatok szétestek.

Sok minden függ a háborútól is, ha elhúzódó, csúnya harc jön, akkor továbbra is érvényesülnek majd az inflációs folyamatok. Ekkor az MNB inflációs előrejelzése akár optimistának is bizonyulhat.

A tudatlanságunk mértéke, a bizonytalanság most óriási, és ez mindenkire, a jegybankokra is vonatkozik.

Az élelmiszerárak egyébként nem 8,4, hanem ennél nagyobb mértékben emelkedtek a KSH szerint is. A szolgáltatás-soron is csak azért szerepel öt százalék, mert például a víz- és csatornadíj is ide tartozik, ami szintén mesterséges, “rezsicsökkentett” ár.

Kell-e arra számítani, hogy bárki kerül kormányra, megszorításokra lesz szükség? – kérdezték a közgazdásztól.

Ez a szó Magyarországon tíz éve be van tiltva – mondta félig viccből, félig komolyan Bod Péter Ákos.

A magyarországi hiány cash flow-alapon már tíz százalék körüli az első hónapok után, csak a későbbre várt EU-támogatásokat is odakönyvelve még nem látszik. Minden kiadott állami forint valakinek a bevétele, növeli a keresletet, ami így meglódul és az inflációt is felviszi. A hiányt valahogy finanszírozni kell, és ebben fordulat is tapasztalható, a kormány is rájött, hogy ehhez nagyon kell az uniós pénz.

A magyar állampapírok, főleg a hosszú lejáratúak megugró hozamából is látszik, hogy a finanszírozás nehéz lesz. Bárki lesz is kormányon, a költségvetés nagy problémáival fog szembesülni – mondta a közgazdász.

Ha már Orbán Viktor is az EU-hoz fordult, akkor komoly a baj? – merült fel a kérdés. Miért pont most kérte azokat az összegeket, amelyekre korában nem is tartott igényt?

Mert kell a pénz – mondta az előadó. Nagyon kell a pénz.

A választások után idő kell, amíg feláll egy új kormány, az ügyvezető kormánynak is szüksége lesz forrásokra. A mostani kormány feltehetően már erre az időszakra is készül. Brüsszel viszont meghatározott feltételek szerint működik, így lehet, hogy a magyar félnek bizonyos reformokat meg kell ígérnie.

Az ellenzék egy része öt éven belül be szeretné vezetni az eurót. Reális-e ez? – hangzott a következő kérdés. Bod Péter Ákos szerint Magyarország jelenlegi gazdasági mutatói alapján roppant messze van az eurózónába való belépéstől.

Négy év alatt, ami egy esetleges következő kormány ciklusa, ezt nem lehet végrehajtani. De apró lépésenként elő lehet készíteni, például fogokozatosan le lehet szorítani az államháztartási hiányt. De az is lehet, hogy megváltoznak majd a belépési feltételek, mert amióta azokat meghatározták, rendkívül sok változás történt a világban. Lehetséges, hogy egyéni feltételeket szabnának meg az Eurózónában, újakat alakítanának ki tárgyalások útján.

Nagyon nehéz dolga lesz a leendő kormány pénzügyminiszterének, vállalná-e ezt a feladatot? – kérdezték Bod Péter Ákostól.

Már voltam kormányban, és az teljes embert követel. Nekem családapaként és tanárként is sok elfoglaltságom van. De valamilyen formában lehet, hogy rendelkezésre állnék, ahogy most is tanácsadó vagyok

– mondta.

Az iparpolitika nem az kellene legyen Magyarországon, hogy tőkeerős vállalkozások beruházásainak negyedét a magyar állam fizeti. Sokkal többről kellene szó legyen, főként technológiai fejlődésről, know-howról. Még egy újabb gumigyár nem ad elég hozzáadott értéket, az is orosz gázzal működik, növelve a függésünket.

Mennyivel jobb lenne, ha kutatóintézetek jöttek volna helyette, európai uniós támogatással, amelyek csak annyi energiát fogyasztanak, ami a számítógépeikhez kell

– mondta a volt ipari miniszter.

Ami az államadósságot illeti, nagy része ugyan forintban van, de devizában is elég sok az állomány, eurókitettséggel. Ez a közeljövőben a forint gyengülése miatt nagy terheket jelenthet. Még úgy is, hogy a korábbi magas devizaarányt egy időben jelentősen lejjebb szorították.

(Kiemelt kép: Budapest, 2015. október 1. Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke a Portfolio gazdasági konferenciáján a budapesti Sofitel hotelben 2015. október 1-jén. MTI Fotó: Soós Lajos)