Index: Megszabadulna a Városháza épületétől a városvezetés

A főpolgármesteri kabinet nem erősítette még meg az értesülést.

2021. november 4., 08:13

Szerző:

Az Index úgy tudja, eladná a városháza hatalmas értékű, műemléki védelem alatt álló épületegyüttesére a főváros vezetése. Karácsony Gergely állítólag főpolgármester számos ötlettel előállt már a városháza hasznosítására, Budapest Város Önkormányzata legértékesebb ingatlanának dobra verése azonban eddig elképzelhetetlennek tűnt.

A lap információi szerint a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök már meg is tették az első lépéseket az eladás ügyében.

A szóban forgó, a belváros szívében hatalmas telken fekvő grandiózus épületkomplexum építését még a 18. században kezdték meg az olasz származású osztrák építész, Anton Erhard Martinelli tervei alapján. Az épület kezdetben hadikórházként funkcionált, és később kaszárnya is volt benne, majd 1894-ben kezdték el városházaként használni. 

A városháza patinás épülete műemléki védelem alatt áll, és egy turisták által frekventált világörökségi védőövezetben fekszik, ráadásul egy kiemelten védett régészeti lelőhely, a régi városfal húzódik keresztül a telken. 

A főpolgármesternek korábban számos fölvetése is volt már a városháza telkének és a rajta álló épületnek a hasznosítására, de ezek között az ingatlan magánkézbe adása hivatalosan eddig nem szerepelt – írja az Index.

(Kiemelt kép: Szivárványos és székely zászló a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal (Városháza) bejárata felett 2021. június 30-án. Fotó: Pozsonyi Roland/168.hu)