Meghalt Rechnitzer János

Prof. dr. Rechnitzer János elhunyt. 

2023. június 22., 12:16

Szerző:

Meghalt Prof. dr. Rechnitzer János magyar közgazdász, regionális kutató, az Akadémiai-díj kitüntetettje (2017), a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára, a Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola vezetője, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) tudományos tanácsadója. 2021-től emeritus professzor, illetve kutatóprofesszor emeritus.

Egyetemi doktori disszertációját a területi ágazati kapcsolatok mérlegéből (TÁKM) védte meg (JPTE, 1978), ezzel nyerte el az Akadémia Ifjúsági díját (MTA, 1979). A témát kibővítette a TÁKM különféle becslési eljárásaival, valamint elsőként állított össze területi mérleget, amiben a környezeti (légszennyeződés) hatásokat elemezte, ezzel pályázta meg a közgazdaságtudomány kandidátusa címet (TMB, 1985). Továbbiakban tudományos munkásságának fókuszába az innovációk területi összefüggései kerültek, ennek az elméleti és gyakorlati eredményeit foglalta össze az akadémiai doktori disszertációjában (A térszerkezetet alakító innovációk. Az innováció-orientált regionális politika alapelemei) (földrajztudomány doktora, TMB, 1995). Habilitált doktor közgazdaságtudományból (JPTE, 1999). Tudományos munkásságának főbb irányai: területi tervezés (1996-2002), határ menti együttműködés, határgazdaságtan (1988-1998), területi politika elmélete és gyakorlata, az átmenet területi folyamatai (1999-2011), a városhálózat innovációs potenciálja, területi innovációs politika (2004-2012), a területi tőke és a városfejlődés kapcsolata (2014-től), autonóm járművek gazdasági és társadalmi hatásai (2016-tól), Kelet-Közép-Európa nagyvárosok fejlődése (2018-tól). Oktat egyetemen és több doktori képzésben, tantárgyai: regionális gazdaságtan, területi politika. Témavezetője volt 22 főnek, akik PhD (kandidátus) tudományos fokozatot nyertek el.

Közel 300 tudományos közlemény szerzője, ebből 55 könyvben jegyezték szerzőként, szerkesztőként. Önálló műve nyolc könyv, ebből három idegen nyelven, míg társszerzővel magyar nyelven hét, idegen nyelven két könyvet jelentetett meg, a többi szerkesztésében vett részt. Tudományos közleményeire közel 3.000 hivatkozás történt.

A regionális tudomány aktív szervezője, az MTA IX. Osztálya Regionális Tudományok Bizottsága tagja, titkára (1993-1996), alelnöke (1996-1997), elnöke volt (1997-2008, 2015-2017). MTA közgyűlési képviselő volt (2004-2006, 2010-2013), számos MTA fórumon és bizottságban képviselte a regionális tudományokat. A Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke (2011- 2017), majd tiszteletbeli elnöke (2017-től). A Tér és Társadalom folyóirat főszerkesztője (1994-2010), szerkesztő bizottság tagja (2010-től), ezt a funkciót több folyóiratnál is betölti (Tér - Gazdaság - Ember 2009-, Deturope 2018-, City.hu 2021-től). A Dialóg Campus Kiadó Studium Regionum könyvsorozat szerkesztő bizottságának elnöke (2016-tól), ugyancsak elnöke az Enyedi György Regionális Tudományi Alapítványnak (2016-tól). A Bethlen István Kutatóközpont tudományos tanácsának elnöke (2017-től).

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock.)