Magyar Televízió: 8 epizódra 23,5 millió forintot fizetnek
Többmilliós külsős szerződéseket kötött októberben a Magyar Televízió (MTV), annak ellenére, hogy Medveczky Balázs ügyvezető alelnök korábban megszorításokra hivatkozva azonnali hatállyal szüntette meg a szintén külsős gyártásban készülő Nap-keltét és sok egyéb műsort. Az MTV szerint csak a korábban előkészített megállapodásokat kötötték meg, kizárólag olyanokat, amelyek anyagi hasznot hoznak a köztévének.
Megszorítás, kármentesítés, a külső gyártású műsorok megszüntetése – ezek Medveczky Balázs kulcsszavai. Ennek ellenére információink szerint október elseje után több, egymillió forint feletti külsős szerződést kötött az MTV ügyvezető alelnöke. A teljesség igénye nélkül sorolunk fel néhányat. A Prizma című kulturális magazin 41 millió 295 ezer forintjába kerül majd a köztévének. Müller Péter gondolatait az Esti beszélgetés című műsorban hallhatják a nézők; a 8 epizódra 23,5 millió forintot fizetnek majd, miközben Juszt László ingyen készítette a Magánbeszélgetést. Az Életképek 3 epizódjának forgatókönyvírói és rendezői munkájára 1,5, a Magyar Dal napjára pedig 10 millió forintot költenek majd - tudta meg a Népszava. A hírműsorokban felhasznált filmbejátszások – amiket egyébként hírcserével ingyen is meg lehet kapni – 205,5 millióba, az ’56-os filmek 3 epizódja 29 millió forintba kerül.
Régi szerződések maradtak érvényben
Az MTV sajtóirodája a napilap érdeklődésére úgy reagált: a köztévé mintegy félszáz szerződését bontotta fel vagy szüntette meg a kuratórium szeptember 9-i, súlyos forráshiányt okozó döntése miatt – köztük a külső műsorgyártási szerződések döntő többségét, tanácsadói, elemzői, kutatási szerződéseket, nemzetközi megállapodásokat és hírügynökségi kontraktusokat is. Azok a korábbi szerződések maradtak érvényben, illetve azok a már előkészített megállapodások köttettek meg, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a működéshez, a közszolgálati feladatkör ellátásához, a műsorkészítéshez, az adásbiztonsághoz, valamint amelyekből az MTV anyagi hasznot realizál – írták.
Mint ismert, Medveczky Balázs szeptemberben azonnali hatállyal bontotta fel Nap-keltével a szerződést, de megszűnt az A la carte, és a Tévé ügyvédje is. Az ügyvezető alelnök szerint erre többek között azért volt szükség, mert a szocialista-liberális kormány „ki akarja véreztetni” a közszolgálati televíziót. A jövő évi költségvetés tervezete 7,4 milliárd forinttal csökkentené az MTV céltámogatását, Jánosi György szocialista képviselő indítványa pedig a fennmaradó 2,4 milliárdot is elvenné a társaságtól, Horn Gábor (SZDSZ) korábban azt indítványozta, hogy a forráskivonást terítsék szét a közmédiumok között. Az MTV-t felügyelő kuratórium pedig nem járult hozzá a hitelfelvételhez.
Ugyanakkor a kuratóriumi elnökség fideszes tagjai sem szavazták meg az újabb kölcsönt. Az ügyben Katona Béla házelnök vizsgálódik, miután Medveczky Balázs személyes közbenjárását kérte annak érdekében, hogy „az MTV kikerüljön a politika örvényéből”. Az ügyvezető alelnök úgy vélte, a tervezett költségvetési elvonások miatt elsötétülhet az MTV képernyője, előfordulhat, hogy januárban vagy februárban nem tudnak bért adni a dolgozóknak.