Magyar kutató a toplistás vírus ellen

Amikor olvastam, hogy Bangladesben ön ezt a vírust kergeti, nem tudtam, miért drukkoljak inkább. Azért, hogy ez a vírusvadászat sikeres legyen, vagy azért, hogy inkább rá se bukkanjon. Utolérte a kórokozót?

Igen, és nagyon fontos volt, hogy ez sikerüljön, hiszen olyan módszert teszteltünk, amellyel a járvány megelőzhető. Ráadásul a mi eljárásunk nem csak azt akadályozhatja meg, hogy az adott vírus, a Nipah emberre ugorjon át. Más kórokozó ellen is hatásos. Amerikai kutatók egyébként ott a terepen már több mint tíz éve kutatják ezt a vírust, nekünk most mégis úttörő eredményeink vannak. Tudni kell, hogy Banglades a világ legsűrűbben lakott országa: olyan helyeken is emberek laknak, ahol a fejük felett százával csüngnek a fákról az egyik legnagyobb élő denevérfaj, az indiai repülőkutya példányai. Márpedig a Nipah vírusnak ezek az állatok a természetes gazdái. Minthogy az emberek szinte minden négyzetmétert belaktak, és ebben az évszakban főként zöldségtermesztés folyik, ilyenkor télen a repülőkutyáknak alig marad élelem. Az emberek itt mindenféle élelmet hasznosítanak, megvágják például a pálmafák törzsét, és onnan begyűjtik a cukros lét. Erre viszont a téli táplálékszűke miatt a denevérek is rájárnak, és a begyűjtött italba olykor bele is vizelnek. Ez az a kontaktus, amely évről évre súlyosabb járványokat okoz. Igaz, a COVID-nál jóval kisebbeket és másféléket. Ez a vírus eddig összesen néhány száz ember halálát okozta. Amerikai kutatók adataiból tudjuk, hogy a fertőzések akkor történnek, amikor szerencsétlen konstelláció alakul ki: egy adott denevérkolóniában épp akkor igen magas szintű a vírus jelenléte, amikor a környéken pálmalevet gyűjtenek. A mi módszerünk lényege, hogy folyamatosan mérjük, elérte-e a kritikus szintet egy adott denevércsoport esetében a fertőzöttség. Mert ha igen, akkor a jelzés alapján a környéken a hatóságok megtilthatják a pálmalé gyűjtését, és ezzel elejét vehetik a járvány újabb hullámának.

Csak a szennyezett pálmalé terjeszti a járványt? Emberről emberre nem terjed a vírus?

A rossz hír, hogy testnedvekkel emberről emberre is terjed. A jó hír viszont, hogy igen nehezen. A Nipah toplistás kórokozó a WHO veszélyességi listáján. Nagyon fontos tehát, hogy alaposan kiismerjük, mielőtt egy mutáció vagy más szerencsétlen körülmény esetleg elindíthatná a fertőzés minden eddiginél nagyobb hullámát. Ennek a kórokozónak az esetében hasonló történik, mint az Ebolánál. Nyugat-Afrikában is azt láttuk, hogy még egy nehezen terjedő vírus is hatalmas bajt tud okozni olyan helyen, ahol nincs megfelelő infrastruktúra, nagyon sűrűn élnek emberek és alacsony a higiénia szintje. Banglades pedig pont ilyen. És bár tény, hogy a Nipah nem tartozik a gyorsan terjedő vírusok közé, azért volt már olyan eset, hogy egyetlen beteg ember 32 másikat fertőzött meg. Évről évre többen kapják el, és nem tudjuk, mikor jön egy gyorsan terjedő variáns. Sajnos azt látjuk, hogy Bangladesben az emberek pusztán a létszámuk miatt folyamatos és intenzív kapcsolatban vannak a vadállatokkal, így a denevérekkel is.

Van már annyi adat, hogy meg lehessen kezdeni a Nipah-vakcina fejlesztését?

Van, de jóval többre lenne szükség. Igaz, intenzív kutatás folyik. Mi ezt a mostani expedíciót már 2018-ban elkezdtük szervezni, de a COVID miatt nem tudtunk utazni. Azóta a feladat még sürgetőbb.
A járványok elleni küzdelemre létrehozott nemzetközi szervezet, a CEPI (Coalition for Epidemic Preparedness Innovations) épp idén írt ki pályázatot annak érdekében, hogy felgyorsítsa a Nipah génszekvenciájának megismerését. Ma még nem tudjuk, hogy ez a kórokozó a természetben hogyan változik. Nem tudjuk, mennyire gyors az evolúciója, hogyan változnak az oltóanyagba bevonható összetevői.

Van egy paradoxon: amennyivel súlyosabb betegséget okoz egy vírus, annál kevésbé terjed, mert a hordozói nem utazgatnak gyanútlanul. Ez megvéd-e minket itt Európában a Nipah ellen?

Önmagában aligha. A koronavírus-járvány megtanított bennünket arra, hogy egy vírus terjedésének mechanizmusa rendkívül összetett. Nem csak attól függ, hogy a kórokozó mennyire halálos, egyik ember milyen könnyen tudja áttüsszenteni a másikra. Sok más körülmény is számít. Az Ebolára korábban azt mondtuk, hogy bár súlyos betegséget okoz, néhány falunál nem jut messzebb, mert a beteg meghal, mielőtt messzire elhurcolhatná. Ám Nyugat-Afrikában a 2014–16-os járvány során több tízezer ember meghalt Ebolában. Ez arra figyelmeztet minket, hogy a világ sűrűbben lakott részén még nagyobb járvány robbanhat ki. Készülnünk kell arra a helyzetre, amikor a betegséget gyorsan el kell szigetelni. Ehhez viszont alaposan meg kell ismernünk ezt a vírust.

Jól értem, hogy mi történt? A CEPI kiírt egy pályázatot, és ön azt mondta magában: Húha! Vírus, nagyon veszélyes, messze van – ott a helyem!

Nem egészen így történt. A szervezet pályázata emberi mintákra vonatkozott, a laboratóriumunk viszont már korábban összeállított egy más jellegű kutatási tervet. Érdemes tudni, hogy szekvenálásban, a vírusok genetikai térképének kutatásában a pécsi labor nagyon jó. Engem pedig már évek óta foglalkoztat a gondolat, hogy denevérekből származó mintákat a helyszínen kellene elemezni.

Hogyan szervez meg egy ilyen expedíciót?

Az ilyesmi általában legalább egy évig tart. Helyi kapcsolatra van szükség, aki számomra kézenfekvően egy denevérkutató kolléga. Az egyik korábbi vírusvadászaton megismert vietnámi tudós ajánlott nekem valakit a nagyon kevés bangladesi szakember közül, akivel 2018-ban felvehettem a kapcsolatot. A laboratóriumunk ugyanis már azóta szemmel tartja ezt a vírust, amióta a WHO felvette a veszélyességi toplistájára.

Hogyan figyelik? Irodalmi adatok alapján, vagy elektronmikroszkópon és tenyészetekben? Van-e a pécsi laborban Nipah vírus?

Ezt nem mondhatom meg. Nagyon kikapnék érte, ha elmesélném, hogy milyen vírusokat tárolunk. De tudni kell, hogy jelen ismereteink szerint kétféle Nipah vírus van. Az egyik a malajziai típus, ez volt, amelyet először fedeztek fel a 90-es években. Nagy járványt okozott, de elsősorban sertések között. Akkor csak a hizlaldákban dolgozó emberek betegedtek meg. Aztán a kétezres évek elején a vírus felütötte a fejét Bangladesben is, és ott már nem volt köztes gazda. A denevérekről a kórokozó közvetlenül átugrott az emberre, és azután már emberről emberre is terjedt. Ez a bangladesi törzs Európában nincs a kutatólaborok birtokában. Ezért is érdemes a helyszínre utazni. Amerikának van, de ők nem adják át: valamilyen módon stratégiai erőforrásnak tekintik.

Csak nem hozni akart belőle?

Nem erről szól a történet, hanem arról, hogy Pécsen kifejlesztettünk egy egyedülálló tereplaboratóriumot. Minthogy a zoonózisokat, tehát azokat az eseteket kutatjuk, amikor a kórokozók állatokról emberekre ugranak át, számunkra nagyon fontos, hogy képesek legyünk megmondani egy-egy állatról, vajon az adott pillanatban fertőzött-e. Ez lehetőséget nyit számos vizsgálatra. Kollégáimmal ezért évek óta fejlesztünk egy hordozható laboratóriumot, amely ma már sokkal többre képes, nem csak arra, hogy a helyszínen elvégzett PCR-vizsgálat alapján megmondjuk: az adott állat hordozza-e a vírust. A kórokozó szekvenálását, tehát a benne található gének sorrendjének megállapítását is órákon belül meg tudjuk csinálni, ugyanis egy teljes kutatási sor eszközeit integráltuk a sátrakban is felállítható hordozható laboratóriumba. Mindezt megírtam a bangladesi kollégának, aki lelkesen vállalkozott a közös kutatásra. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy ezzel a módszerrel még a járvány kitörése előtt kimutathatjuk, hogy egy adott kolóniában sok vírus van-e. Alapesetben a kutatás úgy zajlik, hogy kimész a terepre, begyűjtöd a mintát, beviszed a laborba, és pár hét vagy néhány hónap alatt feldolgozod. És akkor meg tudod mondani, hogy fél éve mi volt a helyzet. Mi viszont azt tudjuk megmondani, hogy helyben, éppen most mi a helyzet.

Kell-e tartani a járványtól?

A Bangladesben gyűjtött mintát ott helyben dolgoztuk fel. Az út azért volt nagyon sikeres, mert demonstrálni tudtuk, hogy az általunk javasolt módszer működik.

Hogyan gyűjtötték a mintát? Guanóból, injekciós tűvel, esetleg állati szervekből?

Nejlonfóliával. Mi lehetőség szerint nem piszkáljuk az állatot. Élőhelyei úgyis egyre szorulnak vissza, ez nagyon szomorú történet. Óriási az emberi zavarás, és a repülőkutyáknak egyébként is csak egyetlen utóduk van évente – ha van. Egyre csökken az állomány. Mellesleg gyönyörű állatok. Hatalmasak, legalábbis a denevérek között. Szárnyfesztávjuk eléri az egy métert. Képzeljen el egyetlen ligetben ötszázat belőle, vagy akár néhány ezret is. Nagyon aranyosak, igazából úgy néznek ki, mint egy szárnyas kiskutya. Mi nem szeretjük őket hálóval befogni, és most nem is volt rá szükség. Beöltöztünk a legmagasabb szabvány szerinti, légzés- és szemvédőt is tartalmazó, teljes testet fedő védőruhába, kifeszítettük alájuk a fóliát, és gyűjtöttük alóluk a vizeletet meg a guanót. Ez a mi módszerünkhöz teljesen elegendő, ráadásul pont így fertőzik meg a pálmalét is.

Intelligens állat a repülőkutya?

Nagyon. A kísérőnk mesélte, hogy ezek az állatok kiszúrnak maguknak egy-egy gyümölcsöt, például papaját. Amikor éjszakánként kirepülnek, minden példány rendszeresen visszajár az általa választott gyümölcshöz ellenőrizni, hogy az mennyire érett. És csak akkor eszi meg, amikor már tudja, hogy elég édes. A kolóniában egyébként szigorú hierarchia uralkodik, megvan, hogy ki lóg fent és ki lóg lent. Amikor valaki előnyösebb pozíciót akar kiharcolni, akkor bokszolnak a helyekért. Komoly szociális struktúrája van egy kolóniának. Ezekben a csodálatos kis lényekben ötvenmillió év evolúciós kísérletezésének eredményei testesülnek meg.

Sikerült elvégezni mindent, amit szeretett volna?

Valójában többet is, mint ami az eredeti terv volt. Még kutatócsoportot is alapítottunk kint. Ottani tehetséges fiatal kollégákkal összeálltunk, és eszközöket hagytunk ott nekik. Szúnyogkutatást fognak végezni a mi szupervíziónkkal. Banglades nagyon érdekes ország, forró pontja a felbukkanó betegségeknek. Az emberek ott a nagy népsűrűség következtében igen szoros kontaktusban, sokszor visszamaradt körülmények között élnek. Bangladesben rengeteg kutatnivaló van, és a mi közös szúnyoglaborunkban elsőként a Dengue-láz vírusának szezonális jelenlétét fogjuk együtt vizsgálni. Én várhatóan augusztusban megyek vissza egy újabb hónapra.

Dakkában létrehozta a pécsi egyetem virológiai laboratóriumának fiókintézetét?

Így is mondhatjuk. Méghozzá azzal a határozott céllal, hogy a felbukkanó fertőző betegségeket a forró ponton tudjuk vizsgálni. Ezeket a kutatásokat időben kell elvégezni, mielőtt az újabb járványok ránk szabadulnának. Ha a kórokozókat a keletkezésük helyén ismerjük meg, akkor megtanulhatjuk, hogyan vághatunk el időben egy-egy járványt, hogyan szigetelhetjük el a helyszínen. Megkezdhetjük a vakcinafejlesztést, a gyógyszerkísérleteket, mielőtt nagyobb baj lenne.

Azt mondta, hogy Bangladesben ott vannak az amerikaiak, gondolom, a kínaiak is. Akkor miért Kemenesi Gábornak kell ott laboratóriumot alapítania a pécsi laborból a Dengue vírus kutatására? Lehet, hogy mostanában annyi kórokozó szabadult ránk, akkora a veszély a vadállatok életterének elfoglalása és a globális utazgatás miatt, hogy megszűnt a nemzetek közötti vetélkedés? Egyszerűen nincs elég képzett kutató?

Igen, ez a helyzet. Valójában az egész világon nagyon-nagyon kevesen vagyunk. Különösen, akik a terepvirológiát, a vírusvadászatot végzik. Bangladesben egy amerikai és egy ausztrál kutatócsoport működik, ők azonban csak a Nipah vírussal foglalkoznak, másra nincs is kapacitásuk. Nem versenytársai vagyunk egymásnak, hanem kiegészítjük egymás munkáját.
A laboratóriumalapítás nekik is jól jön, mert ők is használhatják a mi eszközeinket és az eredményeinket. Folyamatos a kommunikáció, közös a cél. Ahogyan közös a mindnyájunkra leselkedő veszély is.

(Borítókép: Kemenesi Gábor Fotó: Dudás Szabolcs / 168 óra)