Magány és bizonytalanság: menni vagy maradni?

A Társadalomtudományi Kutatóközpont 2021. októberben és novemberben ötezer fővel készített kérdőíves vizsgálatot. Az adatgyűjtés 2015 és 2018 után harmadik alkalommal történt meg közel azonos kérdőívvel és mintavételi eljárással. Ennek eredményeit mutatták be a kutatók egy konferencián. Az ötezres mintából erős következtetéseket lehet levonni a teljes magyar társadalomra, és így jól követhetők a társadalmi változások is 2015–2021 között. 

Politika

Gerő Márton és Szabó Andrea a magyar társadalom politikai integrációjának aktuális kérdéseivel foglalkoznak közös tanulmányukban, amelyet a mintán végzett elemzésből publikáltak. Azzal kezdik, hogy nem érdemes bizonytalannak hívnunk azt a választói tömböt, amelyről olyan sok szó esik, amikor a választás megnyeréséről beszélünk. A bizonytalanok valójában a pártoktól távolságot tartó választópolgárok. Azaz van preferenciájuk, csak az ismeretlen. Ez a réteg pedig három- összetevős: a ténylegesen bizonytalanok, a titkolózók és a passzívok alkotják.

A kutatók megállapítják, hogy az ötezer fős, nagy mintás kutatás alapján az aktív pártválasztók körében a Fidesz és az ellenzéki tömb nagyjából hasonló méretű. Némi kormánypárti többlet ebben a mintában is mutatkozik, összhangban az elmúlt hetekben, hónapokban publikált közvélemény-kutatásokkal. Az ismeretlen pártpreferenciával rendelkezők között a következő a megoszlás. Öt százalékot tesznek ki azok a választók, akik megváltoztatják véleményüket a pártpreferencia és a listapreferencia kérdés között, azaz nem egyértelmű, hogy melyik tömbhöz tartoznak. Hat százalék az aktív, tehát szavazni szándékozó bizonytalanok aránya, és hét százalék azok aránya, akik szándékoznak szavazni, de eltitkolják, hogy kire. Ha ezt összeadjuk, az látszik, hogy a választópolgárok között tizennyolc százalék, akiket a pártok nem érezhetnek maguk mögött, de megnyerhetik őket.

A kutatás továbbviszi a korábban ugyanezen kutatócsoport által megteremtett társadalmi kategóriákat, és ennek megfelelően vizsgálja a választókat. E szerint a magyar társadalom:

• kapcsolatgazdag, politikailag aktív emberekből
• lokálisan, azaz helyben integráltakból
• politikailag integráltakból
• normakövető, kapcsolatgazdag emberekből
• normakövetőkből, akik a munkaerőpiacon integráltak
• normaszegő kirekesztettekből és
• a normákat követő dezintegráltakból áll

A kategóriák nevei magukért beszélnek. A kutatásukban Gerő és Szabó azt találták, hogy a Fidesz a politikailag integráltak és a lokálisan integráltak körében a legerősebb. Azaz, ott, ahol a politikai tőke és a kapcsolatok koncentrálódnak. Ez szembemegy azzal a hiedelemmel, hogy a kormányzópárt a kirekesztettek és a magányos nyugdíjasok körében erős. Ez utóbbi rétegek, azaz a normaszegő kirekesztettek és a normakövető dezintegráltak körében is fölényben van ugyan a kormányzópárt, de csak pár százalékkal jár az ellenzék előtt. Az ellenzék két csoportban van egyértelműen a Fidesz előtt: a normakövető, munkaerőpiacon integráltak, azaz a hagyományos értelemben vett munkavállalók és a kapcsolatgazdag, politikailag aktívak körében.

A kutatók arra is választ kerestek, hogy milyen veszélyeket gondolnak leginkább jelentősnek a magyar társadalomra a választópolgárok és kiket tartanak ezekkel kapcsolatban felelősnek. Öt kategóriában soroltak fel veszélyeket és nyolc felelős típust hoztak létre. Ezek alapján a választópolgárok legnagyobb része az egészségügy, az oktatás és az egyenlőtlenségek kategóriában találta meg a társadalomra leselkedő veszélyt.
A válaszadók 60 százaléka említett valamilyen kérdést ebből a kategóriából. Ezzel kapcsolatban a választópolgárok döntő részben a politikai-gazdasági elitet és az Orbán-kormányt gondolják felelősnek.

A válaszadók 53 százaléka említett „a demokrácia lebontása és a korrupció” kategóriában valamilyen veszélyt. Ezzel kapcsolatban ugyanott látják meg a felelősöket: elsősorban okolják az Orbán-kormányt és másodsorban a politikai-gazdasági elitet.

A választópolgárok 36 százaléka a világjárványokat említi veszélyként.
A legtöbben az ellenzék felelősségét látják ennek kezelésével kapcsolatban, de nem sokkal lemaradva megjelenik a politikai-gazdasági elit és a brüsszeli bürokraták is.

Mindössze a válaszadók 31 százaléka érzi komoly veszélynek a bevándorlást és a terrorizmust, és csak 25 százaléka a nemzeti szuverenitás elvesztését. Ezekkel kapcsolatban a felelősök: az ellenzék, a nemzetközi szervezetek és a brüsszeli bürokraták, valamint a bevándorlók.

Kiemelendő, hogy az egészségügy, oktatás és az egyenlőtlenségek problémakört mind az ellenzéki, mind pedig a kormánypárti szavazók gyakran említik. Illetve az is, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel szembeni bizalmatlanság az ellenzéki szavazók körében is jelentős. A passzívok, választástól távol maradók pedig elsősorban a nemzetközi és magyarországi elitet hibáztatják a problémákért, a bevándorlókkal vagy Oroszországgal és Kínával szembeni ellenérzések kevésbé jellemzik őket.

A dezintegrált, azaz a politikai folyamatoktól távolabb lévő csoportok körében a felelősökről kialakított kép kevésbé polarizált és kevésbé rezonál a direkt politikai kommunikáció üzeneteiben megjelenő ellenségképekre. Nem feltétlenül igaz tehát az állítás, miszerint a politikával nem foglalkozókat meg lehet vezetni az ellenségképgyártással.

A helyi identitás és a helyi elitek

Csurgó Bernadett és Kristóf Luca a helyi identitással foglalkoztak ugyanezt a mintát kutatva. Állításuk szerint a helyhez kötődésnek pozitív hatása van az emberek életére és jóllétére. Azt is mondják, hogy azokban a társadalmakban, amelyekben gyenge az összetartozás és összetartás, jellemzően a helyhez kötődés is gyenge.

Ezzel összefüggésben állapítják meg a kutatók, hogy a magyarság a legfontosabb identitásalkotó tényező a társadalomban, de ezután egyből a település jelenik meg a válaszadóknál. A település mint identitás egyébként a budapestiek körében kevésbé meghatározó. Az talán nem meglepő, hogy a legfiatalabbak esetében kevésbé jelenik meg a lakóhelyük identitásformáló tényezőként, és talán az sem meglepő, hogy a kormánypárti szavazók körében nagyobb arányban vannak, akik számára a lakóhelyük fontos identitásformáló tényező, míg az ellenzéki szavazókra kevésbé jellemző a lakóhely megjelenése az identitásban.

A kutatók eredményei arra is következtetni engednek, hogy a társadalmi kapcsolatok jelentős része ahhoz a településhez köthető, ahol a kérdezett él. Ez is fontos adalék ahhoz, hogy miért olyan fontos a lokális identitás: a településünkhöz kötnek bennünket a személyes kapcsolataink.

A helyi ügyekre a megkérdezettek szerint a helyi politikai elitnek, azaz az önkormányzati képviselőknek és a polgármestereknek van a legnagyobb befolyásuk. További sorrend: helyi gazdasági elit (nagyvállalkozó, nagybirtokos), helyi kulturális elit (orvos, iskolaigazgató), helyi civil elit (civil szervezet vezetője, sport-egyesület vezetője), átlagos állampolgár.

Meglepő lehet, hogy a legnagyobb érdekérvényesítő képességet a nagyvárosokban (megyeszékhelyeken) élők tulajdonítanak maguknak. Ők gondolják úgy, hogy a helyi ügyekre a hozzájuk hasonlóaknak befolyásuk van. Abszurd, de mégis az látszik, hogy a községekben élők érzik magukat a legkevésbé befolyásosnak a saját ügyeikben. Ők élnek a legkisebb településeken, ahol a legközelebbinek tűnhet a helyi közhatalom. Valószínűleg nekik van a legkevesebb eszköz és erőforrás a kezükben, hogy egyáltalán próbálkozzanak az érdekérvényesítéssel.

A politikailag passzív válaszadók érzik legkevésbé, hogy lenne befolyásuk a helyi ügyekre, igaz, ők úgy vélik, hogy arra a helyi szereplőknek egyáltalán nincsen befolyásuk. A helyi ügyek szerintük nem helyben dőlnek el.

Bizalmas kapcsolathálózatok

A kapcsolathálózatokkal foglalkozó kutatók a következő kérdést tették fel a kutatás során: „A legtöbb ember időről időre megbeszéli a fontos dolgait másokkal. Az elmúlt 6 hónapra visszatekintve kivel beszélgetett azokról a dolgokról, amelyek fontosak az ön számára?” A kérdésre legfeljebb öt személyt lehetett említeni.

A kutatók már a korábbi vizsgálataikban is egyre fokozódó elmagányosodást figyeltek meg a magyar társadalomban, 2021-ben további négy százalékkal nőtt a bizalmassal egyáltalán nem rendelkezők aránya. 2018-ban még csak a megkérdezettek 12 százaléka számolt be arról, hogy nincsen kivel megbeszélnie a fontos ügyeit. Ez 2021-re, valószínűleg a járványhelyzettel összefüggésben, 16 százalékra emelkedett.

Iskolai végzettség szerint is markáns különbségeket találtak a kutatók: a magasabb iskolai végzettségűeknek vannak a legmagasabb arányban barátokból és rokonokból is álló bizalmas hálózataik. A legkisebb arányban ők nélkülözik a bizalmas kapcsolatokat. Az alacsony iskolai végzettségűek körében nőtt meg a legjelentősebb mértékben a bizalmassal egyáltalán nem rendelkezők aránya a pandémia alatt.

Az is látható, hogy a pandémia alatt kimutathatóan csökkent a baráti bizalmassal (is) rendelkezők aránya és nőtt azoknak az aránya, akik csak rokontól vagy hozzátartozótól várhatnak lelki támogatást. 

Egyenlőtlenség és társadalmi mobilitás

Huszár Ákos a társadalmi mobilitás alakulásával foglalkozott. Azzal, hogyan változik a generációk között a társadalmi helyzet, ha azt foglalkozási csoportonként vizsgáljuk. Huszár három társadalmi csoportot különít el: képzetlen munkások, köztes foglalkozásúak, vezetők és értelmiségiek. Megállapítása szerint az összes mobilitás rendre magasabb a nők körében, mint a férfiaknál. Azaz, több nő változtatja meg a társadalmi pozícióját az apja foglalkoztatási csoportjához képest.

Rendkívül szomorú, hogy a társadalmi mobilitás a férfiaknál és a nőknél is csökkenő tendenciát mutat az 1970-es évek óta. Jó jel viszont, hogy a mostani, 2021-es mérésben 2018-hoz képest a férfiak esetében ugyan tovább csökkent a mobilak aránya, de a nők esetében ez valamelyest növekedett. Persze azt nem lehet tudni, hogy ez trendforduló-e vagy csak rövid távú kivétel.

A mobilitás persze nem mindig felemelkedést jelent. Huszár megállapítása szerint évtizedek óta csökken azoknak az aránya, akiknek javul a társadalmi pozíciójuk az apjukhoz képest. Növekszik viszont azoké, akik lefelé mozdulnak el. A társadalmi mobilitás tehát egyre kevésbé jelent felfelé irányuló, és sokkal gyakrabban lefelé tartó mobilitást.

Az adatok szerint 1983-ban még a férfiak 40 százaléka volt felfelé mobil az apjához képest. Ez 2021-re 26 százalékra csökkent. A nők körében ugyanerre két időpontra vetítve 35 százalékról 31 százalékra csökken a felfelé mobilitás. Az persze tény, hogy az iskolázottság általános emelkedése miatt a ’80-as években még jóval többen tudtak felfelé mobilak lenni, hiszen jóval több ember édesapja volt szakképzetlen munkás vagy köztes foglalkozású, akihez képest felfelé lehetett elmozdulni.

A bemerevedő társadalmi viszonyok azonban ezzel együtt is ijesztők. Huszár szerint a gyerekek egyre nagyobb hányada örököli meg a szülei társadalmi pozícióját. A társadalom felső, illetve alsó pozíciói esetében a generációk közötti mozdulatlanság mértéke meghaladja az 50 százalékot.

Család és egészség

Balogh Karolina azt vizsgálta, hogyan alakulnak a társadalomban a családdal és a családi szerepekkel kapcsolatos felfogások. Egyik legfontosabb megállapítása, hogy a nők valamivel jobban azonosulnak a hagyományos családképpel, és fontosabbnak tartják a házasságot, mint a férfiak. Talán kevésbé meglepő egy másik megállapítása, miszerint az legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők körében meghatározó a hagyományos családkép. Balogh szerint ennek pusztán az az oka, hogy közöttük felülreprezentáltak az idősebbek, akik eleve hajlamosak a hagyományos családmodellben gondolkodni. Az iskolai végzettségek kapcsán azt is kiemeli a kutató, hogy a diplomások között a férfiak számára sokkal meghatározóbbak a családdal és a házassággal kapcsolatos hagyományos értékek, mint a nők számára.

Győri Ágnes az egészséghez való viszony vizsgálata során arra jutott, hogy 2015-höz képest valamelyest nőtt a felnőtt magyar lakosság körében azok aránya, akik „nagyon jónak vagy jónak” tartják az egészségi állapotukat. Az viszont változatlan maradt, hogy a nők 2021-ben is kevésbé elégedettek az egészségükkel, mint a férfiak. Nem meglepő, hogy a kedvező, privilegizált helyzetű válaszadók jobbnak érzik az egészségi állapotukat, mint a kedvezőtlen vagyoni-jövedelmi helyzetűek. Az viszont sokkoló, hogy a különbség négy-ötszörös a két csoport érzékelése között.

Győri azt is megállapítja, hogy az alacsony iskolai végzettségűek körében többszörös a depressziós tünetegyüttes előfordulása, mint a magasabb végzettségűek körében. Ez különösen meglepő, hiszen a közvélekedés szerint inkább a magasan iskolázottak foglalkoznak a pszichés tüneteikkel. Valószínű tehát, hogy az alacsony iskolai végzettségűek tényleg ennyivel rosszabbul vannak a társadalomban.

Éghajlatváltozás és környezeti értékek

Megyesi Boldizsár a környezetvédelemmel kapcsolatos attitűdöket vizsgálta. Az ő legfontosabb megállapítása, hogy az iskolázottság növekedésével a magasabb társadalmi státuszú csoportokban növekszik a környezettudatosság fontossága és nő annak a ténynek az elfogadottsága is, hogy az éghajlatváltozás emberi tevékenység következménye.

Az aktívabb (a választási részvételüket biztosra ígérő), egyértelmű pártpreferenciával rendelkező szavazókra jellemzőbb a magasabb környezettudatosság, és az is, hogy az éghajlatváltozást fenyegetőbbnek érzik. Ez különösen igaz a baloldali szavazókra. Az egyéb pártokra szavazók körében különösen gyakori, hogy az éghajlatváltozást kevésbé tekintik fenyegető veszélynek, azt nem kötik emberi tevékenységhez.

Megyesi szerint a zöldkérdések néhány jól körülhatárolható társadalmi csoportban valódi hívószót jelentenek, míg valódi elutasítás csak nagyon ritkán van ezekkel szemben. Az ezzel nem foglalkozók körében inkább egyfajta határozatlanság, érdektelenség látszik a témával kapcsolatban.

Költözés belföldön és külföldre

Csizmady Adrienne és Kőszeghy Lea azt kutatta az ötezres mintán, hogyan alakulnak a belföldi költözések. Úgy látják, hogy az elmúlt években a korábbiakhoz képest valamelyest élénkült a hazai lakásmobilitás. A 2021-es minta szerint a felnőtt lakosság 18 éves kora óta átlagosan 2,4 lakásban lakott, míg 2015-ben ez még csak két lakás volt.

Az öt éven belül költözködők aránya is nőtt: a válaszadók 17,7 százaléka költözött a 2021-es adatfelvételt megelőző 5 évben a jelenlegi lakásába, 2015-ben még csak 12,9 százalék volt azok aránya, akik a megelőző 5 évben költöztek.

Persze e tekintetben sem egységes az ország, a megyeszékhelyeken élők mozdulnak a legkönnyebben, ők átlagosan 2,84 lakásban éltek 18 éves korukat követően. Őket követik a Budapesten élők (2,64). A legkevesebb lakásban pedig a községekben élők laktak (2,03) felnőtt életük során.

A kutatók emlékeztetnek, hogy amikor költözésre és lakásmobilitásra gondolunk, akkor érdemes figyelembe venni, hogy a költözés a magasabb státuszú háztartások számára jellemzően a háztartás változó igényeihez történő alkalmazkodást jelent, azaz általában hozzájárul a magasabb státuszúak életminőségéhez. Ezzel szemben az alacsonyabb státuszú háztartások számára ez sokszor inkább kényszer, és nem vezet jobb életkörülményekhez.

A lakásmobilitás hiánya egy megmerevedő társadalom képét rajzolja fel
A kutatás szerint a felnőtt lakosság 63 százaléka 15 évnél régebben lakik jelenlegi lakásában. Különösen magas ez az arány a községekben élők körében (71,3 százalék) és a legfeljebb 8 osztályt végzettek között (78 százalék), illetve a legrosszabb szubjektív anyagi helyzetű, mindennapi kiadásaikat nehézségek vagy nagy nehézségek árán fizetni képes háztartások körében (71 százalék).

A kutatók a jövőre vonatkozóan is tettek fel kérdéseket: a legnagyobb arányban a legjobb szubjektív anyagi helyzetű háztartások terveznek költözést. A legrosszabb szubjektív anyagi helyzetű háztartások esetében azonban az látható, hogy sok esetben a lakásrendszer által teremtett lehetőségek teljesen hiányoznak a lakásmobilitáshoz.

Papp Z. Attila és Zsigmond Csilla a külföldre tervezett költözést, a migrációs terveket vizsgálták a mintában. Arra jutottak ezzel kapcsolatban, hogy 2018-hoz képest az elmúlt három évben emelkedett azok aránya, akik pár évre külföldi tartózkodást terveznek, illetve azok aránya is, akik tartós külföldön élésben gondolkodnak, de nem változott a rövidebb időtartamú (pár hét, pár hónap) külföldi munkavállalás tervezése. Ha összeadjuk a számokat, az látszik, hogy 2018-ban még csak a megkérdezettek 13,1 százaléka szeretett volna külföldre költözni valamennyi időre, 2021-ben pedig már 16,5 százaléka. Természetesen a legfiatalabbak és a leginkább vállalkozókedvűek a legmobilisabbak.

A kutatók azt találták, hogy a politikai érdeklődés alacsonyabb azok körében, akik külföldi migrációt terveznek, mint a migrációt nem tervezők körében. Viszont a külföldre költözni tervezők kevésbé elégedettek a demokrácia működésével Magyarországon, mint a külföldre költözést nem tervezők. Az is jellemző a kiköltözni tervezőkre, hogy ők inkább baloldaliként határozzák meg magukat, ellentétben a kiköltözést nem tervezőkkel. Mindezek alapján nem lehet kizárni, hogy a migrációt tervezők egy jelentős része politikai okokból hagyná el az országot.

A kutatási összefoglalót a QR-kód beolvasásával érheti el.