Hiába volt a hajtóerő, végül feladta a versenyt Madarász Viktória

Folyamatosan nőtt a hátránya.

2021. augusztus 6., 12:05

Szerző:

Hatalmas lendülettel igyekezett az első kilométereken a mezőny elejével tartani a tempót Madarász Viktória, de végül leszakad és folyamatosan nőtt a hátránya. Az olimpikon futó úgy döntött: feladja a tokiói olimpián a női gyaloglók 20 kilométeres versenyét, melyen az olasz Antonella Palmisano diadalmaskodott. Kovács Barbara a 46. helyen végzett – közölte az MTI.

A Szapporóban, nagy hőségben rendezett viadalon Madarász Viktória az első kilométereken igyekezett a mezőny elejével tartani a tempót, ám ezt követően leszakadt és folyamatosan nőtt a hátránya. Kovács Barbara azonban már a rajttól hátrébb helyezkedett és igyekezett saját tempójában teljesíteni a távot.

Az embert próbáló körülmények között a két magyar gyalogló hátránya folyamatosan nőtt, s mindketten a mezőny hátsó részében haladtak, majd Madarász Viktória feladta a viadalt. Kovács Barbara végigküzdötte a 20 kilométert, melynek végén a 46. helyen ért célba. A versenyt a Rióban negyedik, a 2017-es világbajnokságon harmadik olasz Antonella Palmisano nyerte meg, aki így 30. születésnapján olimpiai aranyéremmel lepte meg magát.

    Eredmények:
    női 20 km-es gyaloglás, olimpiai bajnok:
    ----------------------------------------
1. Antonella Palmisano (Olaszország) 1:29:12 óra
2. Sandra Lorena Arenas (Kolumbia) 1:29:37
3. Liu Hung (Kína) 1:29:57
...46. Kovács Barbara 1:41:49
Madarász Viktória nem ért célba

(Kiemelt kép: Madarász Viktória a női 20 kilométeres gyaloglásban a dohai atlétikai világbajnokságon a Kalifa Nemzetközi Stadionban 2019. szeptember 29-én. Fotó: Nusad Szekkajil / MTI/EPA)