Sokan nem ismerik ezt a KRESZ-táblát, pedig súlyos bírság jár érte

Van egy KRESZ-tábla, amit sokan figyelmen hagynak, pedig komoly bírság járhat érte.

2025. október 1., 14:54

Szerző:

Korábban a 168.hu is beszámolt arról, hogy készül Magyarországon az új KRESZ, ami számos változást hoz majd magával. Bár az új szabályok még nem léptek életbe, akadnak olyanok, akiknek a már korábban bevezetett KRESZ-táblák betartása is problémát okoz. Sokan például figyelmen kívül hagyják az alábbi táblát, pedig bírság is járhat érte, írta meg az Infostart

Az autósok egy része nem ismeri ezt a KRESZ-táblát

A vezess.hu beszámolója szerint egy budapesti autós 47 ezer forintos bírságot kapott, mert figyelmen kívül hagyta a „Gyalogos és kerékpáros övezet (zóna)” táblát. A KRESZ szerint ez a jelzés olyan területet jelöl, ahol kizárólag gyalogosok és biciklisek közlekedhetnek, gépjárművel behajtani tilos.

Az eset a fővárosban, a Csányi és Dob utca sarkán történt. Az érintett sofőr elmondása szerint korábban még „Behajtani tilos” tábla volt a helyszínen, ám azóta megváltozott a forgalmi rend, és az utca már csak a gyalogosoké és a kerékpárosoké.

Kivételt képezhet, ha a tábla alatt kiegészítő jelzés engedi a behajtást, például az ott lakóknak vagy engedéllyel rendelkező járműveknek, de ilyenkor is legfeljebb 10 km/órás sebességgel lehet közlekedni, parkolni pedig tilos. Mozgáskorlátozott személyt szállító járművekre nem vonatkozik a tiltás.

Így változhat a KRESZ

Korábban a 168.hu is beszámolt arról, hogy milyen változásokra számíthatnak a közlekedők akkor, ha elkészül az új KRESZ. A legmeglepőbb újítás, hogy a bicikliseknek nem lenne kötelező leszállni a gyalogátkelőnél. Az úgynevezett „10/10-es szabály” értelmében a zebra előtti 10 méteres körzetben, illetve a zebrán áttekerve is maximum 10 km/órás sebességgel haladhatnak a bringások, feltéve, hogy ezzel nem veszélyeztetik a gyalogosokat. A javaslat célja a gyalogosok biztonságának biztosítása, ám kritikusok szerint a szabály kiszámíthatatlanná teheti a kerékpárosok viselkedését a forgalmas csomópontokon.

Lazul a bicikliút és járdahasználat szabályozása is: ha a kerékpárút nem biztonságos vagy rossz állapotú, a kerékpáros saját megítélése szerint az úttesten haladhat, illetve ott, ahol nincs megfelelő bicikliút, a járdát is igénybe veheti, feltéve, hogy nem zavarja a gyalogosokat. Az értelmezés azonban több helyen bizonytalan lehet, különösen a gyalogosok és biciklisek közötti konfliktushelyzetekben.

A tervezet 14 év alattiak és sportengedéllyel rendelkező kerékpárosok számára kötelezővé tenné a bukósisak viselését, ami az uniós gyakorlatnak megfelelő, de hosszabb távon kérdéses, hogy kiterjesztik-e minden korosztályra. Új elemként jelenik meg a „vegyes sáv” az úttest jobb szélén, amely a bringások, rolleresek és más egy nyomon haladó járművek számára biztosít közlekedést, miközben az autósoknak előírt oldaltávolság növelheti a biztonságot, de a forgalmas csúcsidőben komoly kihívást jelenthet.

 

(Kiemelt kép: Pixabay)