Kossuth Rádió: Dobrev Klára döntött „2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről”
A közmédia pártoktól független, objektív?
Példátlan mondatokra ragadtatta magát a Kossuth Rádió műsorvezetője. Túl azon, hogy olyan oldalról közelítették meg a témát, ami finoman szólva is elfogultságot jelez, a műsorvezető kommentál is. Szerinte „ma már tudjuk”, hogy 2006-ban Dobrev Klára döntött az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről. Eredetileg arra kereste a választ, miért voltak olyan kevesen az ellenzék nagygyűlésén.
Kedden az állami rádió Jó napot, Magyarország! című délutáni műsorában a műsorvezető a konferálásba egy kontextusban emlegette Márki-Zay Pétert, a Békemenetet, a 2006-os „rendőrterrort” és azt is, hogy 65 éve Apró Antal „fasiszta csőcseléknek” nevezte a forradalmárokat, majd azt mondta, hogy „ugyanezen az elven” (vagyis, hogy a Gyurcsány-ellenes tüntetők is fasiszták lehettek) döntött maga Dobrev Klára is 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről – szúrta ki a 24.hu.
Az állami média műsorvezetője ezzel gyakorlatilag átvette, tényként közölte, az Elk*rtuk narratíváját. Aki nem hiszi, járjon utána alapon ITT meghallgathatják az adást.
Idézet a műsorból:
„Miközben több tízezer magyar vonult október 23-án olaszokkal és lengyelekkel együtt a béke és az emlékezés jegyében a 2006-os rendőrterror útvonalán egészen az Erzsébet térig, hogy aztán ott meghallgassák a miniszterelnök beszédét, az Andrássy út túlsó végén csupán néhány ezer szimpatizáns gyülekezett az ellenzék színpada előtt. Nyilván csalódást keltő lehetett, hogy az előválasztás után ilyen rövid idővel ennyire kevés embert tudtak mozgósítani. De mit gondolnak önök, mi lehet ennek az oka? A sokszínűség jegyében egyébként több ellenzéki vezető is beszédet mondott, így az ellenzék új arca, Márki-Zay Péter mellett például Dobrev Klára is, akinek a nagyapja egyébként éppen 65 évvel ezelőtt, október 23-án lett az MDP KV Katonai Bizottság tagja és aki fasiszta csőcseléknek nevezte a forradalomban résztvevőket. Ma már tudjuk, hogy hasonló elven döntött az unoka is 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről. A DK miniszterelnök-jelöltje most beszédében mégis azt hangsúlyozta, hogy ’56 mindenkié és úgy fogalmazott, egy feladatunk van október 23-án, emlékeztetni magunkat, nehogy elszúrjuk. De vajon, miért állt ki az ellenzék ezen a napon? Mit szerettek volna hirdetni, és miért volt olyan kevés az érdeklődő?” – hangzott el a Kossuth Rádió Jó napot, Magyarország! című műsorában kedd délután.
Alig egy hete mondta Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója azt, hogy állandóan megpróbálják őket „a politika színterére ráncigálni”, de „nekünk nem feladatunk, hogy ott szereplők legyünk. Mégiscsak a közmédiáról van szó, amely pártoktól független, objektív” – mondta.
(Kiemelt kép: az MTVA székháza)