Új vezetőt választott a Fidesz - nem is akárkit

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára veszi át a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatói posztját.

2024. április 3., 14:37

Szerző:

A Fidesz politikusa a Facebook-oldalán szerdán azt írta: államtitkári munkáját befejezi, ugyanakkor a budakörnyéki Pest 2-es választókörzetért a jövőben is mindent meg fog tenni.

Menczer Tamás nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy "miniszterelnök úr felkérését elfogadva a jövőben Európa legerősebb és legsikeresebb politikai közösségének, a Fidesz-KDNP-nek a kommunikációs igazgatójaként dolgozhatok".

A politikus megköszönte elődje, Hollik István munkáját.

Úgy fogalmazott: "a régi baloldal (Gyurcsány úr és a többiek) és az új baloldal (árulók, politikai kalandorok) a jövőben is számíthatnak rá."

"A harcot emelt fővel és egyenes háttal meg fogjuk vívni, és a közösségünk erejének köszönhetően meg is fogjuk nyerni!"

 – írta.

Menczer Tamás és a Nagy-Szénás hegy

Ahogyan arról beszámoltunk, Menczer Tamás külügyi államtitkár, a térség országgyűlési képviselője újra akarta építtetni azt az ismeretlenek által épített keresztet Nagy-Szénás hegyen, amit szintén ismeretlenek felgyújtottak. Az engedélyt meg is kapták, amivel csak az volt a baj, hogy a jogszabályok szerint fokozottan védett területen nem volna szabad felépíteni semmit. Márpedig a Nagy-Szénás a Budai-hegység részeként fokozottan védett terület. Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park akkori igazgatója ezért ellenezte a kereszt újbóli felépítését.

A keresztet végül egy Vitéz Zoltán nevű vállalkozó állította vissza a helyére, aki elmondása szerint polgári engedetlenségből kezdett magánakcióba.

Vasárnap Menczer Tamás a Facebook-oldalán adott tájékoztatást az ügyről. Elmondása szerint a keresztet újraállító vállalkozót nem ismeri, az akciójáról nem tudott. „A jó szándékában nem kételkedem, de nekem más az elképzelésem” – írja.

„Ebben az ügyben is vannak folyamatok, és amikor minden folyamat a megfelelő szakaszba jut, akkor kell a keresztet visszaállítani méltó, megfelelő körülmények között, nem az éj leple alatt” – magyarázza Menczer. „A történtek tehát engem az eredeti célommal kapcsolatban egyáltalán nem befolyásolnak. Én képviselőként egy közösségért felelek, így mindig azt az utat járom, amely – meggyőződésem szerint – a közösség nagyobb részének elfogadható, támogatható” – tette hozzá.

Füri András korábbi nemzeti park igazgató érvelésére, miszerint természetkárosító hatása lenne a kereszt felállításának, Menczer azt írja: „Elfogadhatatlan, hogy Magyarországon bárki, bárhol keresztet égessen. A kereszt semmilyen káros hatással nincs a természetre, eddig sem volt, a jövőben sem lesz.”

„A kereszt tehát jogszerűen és méltó módon visszaállítható. Ezért dolgozom”– zárta sorait az államtitkár.

(Kiemelt kép: Lufira nyomott Fidesz-logó Orbán Viktor beszéde alatt a SYMA csarnokban 2010. április 8-án. Fotó: Pörneczi Bálint / AFP)