Nem élet ez, nem élet ez

Aki a pályaudvaron szolgál, annak nem számít, kin milyen feliratú mellény van, katolikus, református, gyülis vagy sima hitetlen, egyre megy. Mindenki teszi a dolgát, néha körbejár, vált pár szót a szomszédokkal. Kér egy vizet, hoz egy süteményt. Mindennap kinn vagytok ti is? Nem, csak ma jöttem.

Idegen vagy, aki valahogy itt reked

Négyre érek ki, nem akartam előre tervezni semmit, azt gondoltam, majd találok magamnak feladatot. A Keleti pályaudvar nagycsarnokában kevesen vannak, találomra elindultam balra, a Thököly út felé, arra valószínűbbnek tartom, hogy lesz valami, a túlvégen csak vágányok vannak. Egy nagy tábla jelzi, hogy információ, étel és ital balra lesz. Itt, az oldalsó ágban már jóval nagyobb a zsúfoltság. Emberek ülnek, állnak, jönnek-mennek, körbe sátrak, középen padok, laptopos pult. Nem tudom eldönteni, hol kellenék igazán, próbálom átlátni az elsőre csak összevisszaságnak tűnő rendszert. Egy sátorhoz sodródom, nem is figyelem, mi van kiírva. Zdraszvujtye, köszön rám egy nő. Helló, én önkénteskedni jöttem, mondom. Oké, akkor gyere be.

Az első pár percben az ember csak áll bénán, és nézi, mit tudna csinálni, miközben mindenki más olyan rutinosan tesz-vesz, pakol, de aztán meglesz a feladat: logisztika, mert már nem lehet tudni, mi hol van. Végre megnézem, kikhez jöttem. Hit Gyülekezete Szeretetszolgálat. A Keleti mellett Záhonyban is szolgálnak. Összesen négyszáz önkéntesük van, közülük egyszerre legfeljebb tízen-tízen vannak kinn, Záhonyban reggeltől nagyjából hatig, a Keletiben tizenegyig. Gyülekezeti tagok és más adományozók felajánlásaiból működnek. Csak testvéreket osztanak be, vagyis én igazi rebellis vagyok, ráadásul katolikus. De nem kérdezi senki, mit keresek itt. Ma este nincsenek felekezetek, csak emberek.

Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten Debrecenbe költözött három napra, majd a határra látogatott, és a melegedőben fogyasztotta el ebédjét. Azt mondta, eddig 450 ezer menekült érkezett hazánkba Ukrajnából. Az első napokban naponta négy-ötezren utaztak Záhonyból Budapest felé, mára ezerre csökkent ez a szám. Már ott próbálják kiválogatni, ki az átutazó és ki marad, de sokan nem akarnak maradni, Záhony még túl közel van.

„Sosem láttam annyi síró férfit”, mondja egy segítő, aki két napot szolgált a Keletiben és a Nyugatiban is. Mára megtanultak betonfalat húzni maguk köré az emberek, így nem látszik semmi. Honnan jöttél? Kijevből, ez sajtos? Csak néhány apró mozdulat árulkodó, mint a kétségbeesett kapkodás, amikor megy a vonat, mert azt nem szabad lekésni.

Csak félig-meddig érted a híreket

Olvastatok híreket? Én nem is értem rá ezzel foglalkozni? Olvastam. Nem változott semmi, nem ért véget semmi. Mikor jön vonat? Egy ideig nem, késik. Onnan lehet tudni, hogy jött vonat, hogy hirtelen sokkal többen lesznek a sátrak körül. Főleg nők. Fáradtak. Az anyák különösen, de azért próbálnak mosolyogni. Az idősebbek megtörtebbek. A gyerekek nem sírnak.

A Nyugatiból minden vonatot ide irányítanak már a Keletibe, így nem kell szétforgácsolni az erőforrásokat. Hétfőtől pedig a Baross tér is tehermentesítve lett, a vonatokról Kőbánya Kispesten szállítják le a menekülteket, és viszik őket buszokkal a BOK csarnokban kialakított elosztóközpontba. Hogy ennek mi értelme, nemigen tudják a segítő szervezetek, Kökire terelni a vonatokat, aztán onnan lehalászni az embereket és buszoztatni a Keleti környékére nem túl logikus. Bár a hírek szerint a csarnokban van meleg víz, fűtés, ágyak.

A magyar állam összesen 4,3 milliárd forintot különített el a menekültek segítésére március elején a költségvetésben, ezt a Karitatív Tanács tagjai között egyenlő arányban osztják majd fel. Ide tartozik a Magyar Vöröskereszt, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Máltai Szeretetszolgálat, a Református Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász. A Híd Kárpátaljáért program keretében a forrás egy részét arra szánják a szervezetek, hogy Ukrajnába és a harcok által sújtott térségekbe jusson adomány. Többkamionnyi tartós élelmiszerről, takaróról és tisztálkodószerről van szó. Ukrajna nyugati felébe már tízmillióan menekültek a háború elől. Az Ökumenikus Segélyszervezet további 528 millió forint rendkívüli támogatást kapott, ebből 300 milliót már el is tudtak költeni, a segítségnyújtás folyamatos.

A 4,3 milliárd forint sok. Csak még nincs sehol. Így ebből nem jut se a pályaudvarra, se a határra. Ott az van, amit a szervezetek, az önkormányzatok, a segítők és az adományozók adnak és tesznek. Meg sem lehet becsülni sem forintban, sem erőforrásban, mit jelent ez. Az állam nincs ott, nem koordinálja az önkénteseket, civil szervezeteket. A kormány nem szavazott meg gyorssegélyt a határ menti önkormányzatoknak, ami pénz van, az saját vagy a civilektől jött. És a főváros is maga finanszírozza a menekültek szállítását, ingyenes utazását. Naponta nagyjából tíz busz viszi az embereket a Keletiből a reptérre.

A pályaudvaron csak nagyon lassan épült fel minimális infrastruktúra. Már van rendes, telepített mosdó, de ott meleg víz még mindig nincs, ami pandémiás helyzetben mégiscsak probléma, mondja Ujhelyi Sándor, a Migration Aid alapítója, aki maga is önkéntesként dolgozik mindennap. Két hét után lett normális baba-mama szoba meleg vízzel, zuhanyzóval. A felesége a Keletiben lett COVID-os, most kórházban van. 

Eszed, amit az agyad meghagyott

Lehet? Talán ezt kérdezik a legtöbben. Mindent lehet. És kettőt is? Igen, de szeretnénk, hogy jusson majd annak is, aki a következő vonattal jön. De ha valaki Budapestről menne mondjuk Németországba, az sok óra vonatozás, oda kell több víz és étel is. Nem elég fél liter. Ha többen vannak, akkor meg még több. Vigyél, amennyi kell.

Fiatal lány jön egy hat-hétéves kisfiúval, inkább az öccse lehet, semmint a fia. A lány haja kis narancssárga fonatokba van rendezve. Mosolyog. Kifogástalan a szettje, kifogástalan az angolsága. Azt kérdezi, nincs-e nagyobb kiszerelésű víz. Sajnos nincs, csak a félliteres, de vigyen többet nyugodtan. De hát így túl sok hulladék keletkezik, sóhajt fel. Romániába megy. Más meg Lengyelországból jön Pestre. Ki hol éri el a biztonságot jelentő uniós határt, onnan megy tovább. Sokan jönnek Romániából. Akár Szlovénián át, ha épp arra a vonatra férnek fel. Ha van hová menni, akkor menni kell, akárhogyan is.

A legtöbben kozmetikumokat, krémeket, samponokat, dezodorokat keresnek. Egy fiatal anya nem akar elvinni egy egész gyereksampont, mert minek, a gyereknek nem kell csak egy kicsi. Kiporciózni viszont nem lehet. Szinte szégyelli magát, hogy rábeszéljük, vigye csak el. Fiatal lányok próbálják elolvasni, mi van a kis tubusra írva, mutatom, hogy kézkrém. Annyira megörülnek, mintha legalábbis egy wellness-hétvégét sorsoltunk volna ki. Egymásra nézünk. Nem lehet nevetés nélkül kibírni, annyira abszurd, milyen kevés elég egy lány jókedvéhez. Legalább a keze legyen puha, ha már otthona nincs.

A szeretetszolgálatok az önkormányzatokkal összefogva biztosítanak szállást, már amennyit tudnak. Összesen ez nem nagyon lehet több, mint néhány száz, legfeljebb ezer ágy, hiszen a szervezetek a menekültek mellett más rászorulókról is gondoskodnak, így a lehetőségeik végesek. A többi szállást civilek intézik, a Migration Aid most főleg ezt koordinálja. Bárki jelentkezhet szállásadónak, csak meg kell adni a főbb paramétereket – hány főt, mennyi időre, jöhet-e kisállat.

Akit semmiképp nem lehet elhelyezni, azt a katasztrófavédelem szállásolja el befogadóhelyeken. Tatabányán vagy Gyöngyösön, Tolnában is van ilyen befogadóállomás, de ezek már megteltek, maradnak a tornatermek, csarnokok. A hazánkba érkező menekülteknek nagyjából a tizede marad itt, vagyis negyven-ötvenezer ember ellátását kell megoldani. Debrecenben azt beszélik, hogy újra megnyitják a 2015-ben bezárt befogadóállomást, sőt Orbán Viktor is ezért ment a városba. Az ott posztoló rendőrök azonban csak a fejüket csóválják. Nincs itt semmi és nem is lesz. A város peremén lévő terület a készenléti rendőrségé, de a tábori rész évek óta érintetlen. A kis házak mint börtöncellák sorakoznak némán a szögesdrót mögött.

Nem gondolkozol, tehát nem vagy ott

Aki egymás után több napig kinn van, az már megismeri a visszatérőket, vagyis a potyázókat. „Találkoztunk már pár napja a Nyugatiban, akkor is azt mondta, hogy ma érkezett”, a csapatunk vezetője szelíden irányít arrébb egy idősebb nőt, majd még másokat. Ezek az adományok nem a budapesti, hanem az ukrajnai emberekért vannak, mondjuk. De ez elég indok? Hiszen senki sem jön ide viccből. Hát jó, vigyen egyet, egy konzervet is, meg kenyeret is, de akkor tényleg csak egyet, jó? Jó-jó, értem én. Fiatal nő. Lesütött szemmel rejti a dagadó táskába az egy szem almát vagy szendvicset. A legkönnyebben a májkrémen buknak le. Azt kell mondani, hogy Ungvárról jöttek, az nagy város, és ma, persze, hogy ma jöttek. De a májkrémet az ukránok nemigen ismerik. Aki meg felmarkol jó párat, arról lehet tudni, hogy pesti.

Sztárriporter tűnik fel a csarnokban. Körbenéz, nem tetszik neki, valószínűleg nem elég drámai. Senki se sír, senki se kiabál. Csak ül mindenki a kirakott telefontöltők mellett, isszák a teát, és nézik a gyereket, ahogy szaladgál. Ebből nem lesz vágókép. Majd vasárnap megnézem, milyen napom volt.

A kormánynak szemmel láthatóan nem célja, hogy az átutazó vagy néhány napra, hétre itt ragadó emberekről gondoskodjon. Ehelyett azokra fókuszál, akikből potenciális munkaerő lehet. Erre utal, hogy a menekültek fogadásának megszervezése nem volt olyan fontos, mint a munkavállalási feltételeiket rendezni. Az átutazók – több mint négyszázezer ember – úgyis elmennek, rájuk felesleges költeni, de a foglalkoztatást és a lehetséges munkavállalók elszállásolását az állam már hajlandó támogatni: napi négyezer forintot fizet az önkormányzatoknak a menekültek szállásolásáért, a leendő munkaadó pedig extra támogatást kaphat.

Minden rendbe jön, szerelmem

Kezd hideg lenni, bár itt, ebben a kis menedékben jóval melegebb van, mint a peronoknál. Aki marad a városban egy-két napig, az már talált magának szállást és fuvart. Van külön transzportot szervező csapat, meg külön csapat laptopokkal, akik szállást intéznek. A sofőrök driver feliratot hordanak a nyakukban, bárkit elvisznek bárhova, reptérre, szállásra. A tolmácsok sárga-kék táblával a nyakukban járnak, ahol összegyűlnek többen, rögtön ott teremnek. Van megoldás mindenre. Tizenegyig tart a műszak. Akkor még össze kell pakolni, és kész is a nap.

Nem mindenki való segítőnek. Volt, aki nem bírta, szinte percek alatt összeomlott. Ilyenkor nem biztos, hogy használ a séta, nem lehet a fejet csak úgy kiszellőztetni. Jobb hazamenni. Nem baj, hiszen feladat van máshol is. Házaspár jön több dobozzal, szatyorral. Szendvicsek. Épp kifogytunk, nagyon jól jön. Vagy húszkilónyi szendvics. Egyenként legyártva, csomagolva, mindegyiken kis cetli három nyelven az összetevőkről, külön dobozban a vega, külön a szalámis. Ők köszönik meg a mi munkánkat. Sorra jönnek az emberek, és beadnak egy-egy táskát: fogkrém, fogkefe, túró rudi, mackós süti. Az Aldi, azt mondják, lényegében üres.

Amíg az ember ott van, benne van és csinálja, addig nincs semmi gond. Nem tűnik nehéznek a feladat, nem is az, hiszen csak adni kell, ami van, keresni, ami nincs. És mosolyogni, merni nevetni. Csak másnap reggel érezni, hogy valahogy eltűnt a szívünkből a vidámság. És akkor újra menni kell és csinálni kell, az segít, különben ott marad az a sajgó üresség, amivel aztán napokig nem lehet mit kezdeni. Elmondani sem könnyű, előbb-utóbb nehezebb lesz levegőt venni, és elerednek a könnyek is. De akkor már úgyis mindegy.

A miniszterelnök szerint a következő napokban megnövekedhet a menekültek száma, ezért meg kell erősíteni a határok védelmét. Ujhelyi, aki átjár és tartja a kapcsolatot kárpátaljai segítőkkel is, azt mondja, ha a front nyugatra tolódik, a keletről menekülő, de még Ukrajnában maradt tömegek is megindulnak. Több millió ember. És akkor nem tudni, mi lesz. Hétfőn mindenesetre már üres volt a Keleti oldalsó csarnoka, mintha sosem lett volna egyetlen menekült sem. Egy-egy árulkodó tábla maradt kinn véletlenül, de majd leszedik azt is. Sok a rendőr, ők terelgetik az odatévedteket.

A BOK Sportcsarnok menekülteknek szánt része teljesen körbe van kerítve. Nemcsak kordon, hanem fehér vászon is védi a helyet a kíváncsi szemek elől. Csuklós BKV-buszok hozzák-viszik az embereket Kőbánya-Kispestről és valószínűleg a Keletiből is. Bemenni nem lehet csak úgy, de a segítőket, tolmácsokat továbbra is várják. A körülmények nyilván jobbak lesznek, de talán ennél is fontosabb, hogy végre nem lesz szem előtt az a sok ember. Menekültből elég annyi, ahányat a miniszterelnök a kampányhajrában megsimogat. 

(A cikk címe és közcímei az URH Ismeretlen katona című dalának sorai.)

Hasonló tartamú cikkekért keresse a 168 Óra hetilap legfrissebb számát.