Káosz a közlekedésben: lezárták a Keleti pályaudvart
A Keleti pályaudvar kevesebb járatot fogad néhány hétig.
Január közepétől alaposan felkavarja a fővárosi vasúti közlekedést, hogy lezárták a Keleti pályaudvar egy részét. Ennek következtében a Dunántúlról érkező vonatok jelentős része csak Kelenföldig jut el – hívta fel a figyelmet a Máv-csoport.
Ha mostanában vonattal utazik, érdemes jóval előbb ránéznie a menetrendre, mert a Keleti pályaudvar környékén hetekre felborul a megszokott rend. Január 12. és február 28. között megkezdődik a Keleti 12-es és 13-as vágánya közötti peron teljes átépítése, amelynek célja, hogy akadálymentes, magas peron várja a Délegyházáról, Kelebiáról és Belgrádból érkező vonatokat. A munkákhoz most adott a ritka lehetőség: a Déli Körvasút építése miatt amúgy is kevesebb járat fut be a Keletibe, így a vágányzár mellett is fenntartható a forgalom, ám lesznek olyan utasok, akiknek ez kellemetlenséggel járhat.
Ahogyan arról a 168.hu beszámolt, az átépítés szükséges, hiszen a gyakorlatban kiderült, hogy az alacsony peronok számos fennakadást okozhatnak, ráadásul balesetveszélyesek, ha újabb típusú vonatok futnak be.
A vonatok a Keleti pályaudvar helyett Kelenföldre futnak be
A következő hetekben a Dunántúl felől érkező belföldi távolsági vonatok többsége Kelenföldre érkezik be, illetve innen is indul, a megszokott végállomás, a Keleti helyett. Ez érinti többek között a Mecsek és kaposvári InterCityket, a soproni Scarbantia, valamint a szombathelyi Savaria, Dráva és Mura IC-ket, bár néhány kivételes járat időszakosan továbbra is befut a Keletibe. A menetrend alapvető szerkezete nem borul, az indulási és érkezési idők nagyrészt megmaradnak, viszont az átszállásokat, és a városi közlekedést már Kelenföldről kell megszerveznie az utasoknak.
Nemcsak az IC-k érintettek: több G10-es győri vonat, a Rába InterRégió, illetve a Hegyeshalom felől érkező sebes közlekedését is korlátozták, ezek is csak Kelenföldig közlekednek. Emellett néhány Railjet-járat útvonalán is változás lesz: bizonyos napokon pótlóbusz viszi tovább az utasokat Kelenföld és a Keleti között, máskor a nemzetközi járat csak Kelenföldtől indul Zürich felé. Mindez azt jelenti, hogy aki eddig tudta a menetrendet és eszerint utazott, most könnyen rossz vágánynál vagy rossz állomáson találhatja magát, ha nem ellenőrzi előre az útvonalat.
Akadálymentes peront alakítanak ki
A közlemény szerint a fejlesztés mögött nem egyszerű felújítás áll: a Keleti pályaudvar egy új korszakra készül. A 12–13. vágány közötti, mintegy 300 méter hosszú és 6 méter széles peront magasítják meg, melynek keretében egy 55 centiméteres, európai szabvány szerinti magasperont alakítanak ki, amely jóval kényelmesebb le- és felszállást tesz lehetővé. A munkák nemcsak a burkolatot érintik: több mint 1800 négyzetméternyi felületet építenek át, kábel- és közműaknák tucatjait emelik meg, valamint taktilis burkolattal teszik biztonságosabbá a közlekedést a látássérült utasok számára.
A Keleti ezzel válik alkalmassá a Budapest–Belgrád vasútvonalon közlekedő szerb Soko (Sólyom) motorvonatok fogadására, amelyek alacsonypadlósak, de nincs rajtuk kimozduló lépcső. Ahhoz, hogy ezekre az új szerelvényekre kényelmesen fel lehessen szállni, elengedhetetlen a megfelelő magasperon, valamint a kapcsolódó biztosítóberendezések és az uniós szabványoknak megfelelő ETCS-rendszer kiépítése.
A vágányzár a gyalogos útvonalakat is érinti: lezárják a Keleti pályaudvar Kerepesi út felőli kapuját a 11–13. vágányoknál, február végéig ezen az oldalon nem tudnak majd közlekedni az utasok. A 9–11. vágány ebben az időszakban a Kerepesi út felőli fogadócsarnokon keresztül, illetve a főbejáraton és az aluljárószinten át továbbra is megközelíthető, de érdemes több időt hagyni az átszállásra, mert hosszabb kerülőt kell tenni.
A vasúttársaság azt kéri, hogy senki ne megszokásból induljon útnak, ehelyett használja a MÁV online felületeit és alkalmazását, ahol naprakészen láthatóak a módosított menetrendek, a pótlóbuszok és az érintett járatok. Az év során a munkálatok üteméhez igazodva várhatóan többször is változik majd a menetrend az érintett vonalakon, így aki biztosra akar menni, jobban teszi, ha utazás előtt néhány kattintással ellenőrzi a legfrissebb információkat.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: DESCAMPS Simon / hemis.fr / Hemis via AFP)









