Jobbik volt elnöke: a Jobbik menthetetlen

Sneider Tamás szerint nincs, aki átvegye a Jobbik irányítását Jakabtól, de ha mégis lenne egy ilyen személy, a pártot akkor sem lehetne megmenteni.

2022. június 1., 19:34

Szerző:

Sneider Tamás, a párt korábbi elnöke az ATV-nek azt mondta, hogy „nincs, aki átvegye a Jobbik irányítását, nem nagyon látok olyan személyt, aki vállalná azt, hogy gyakorlatilag megszünteti a pártot, mert bárki megpróbálhatja átvenni Jakab Péter után, akár régi vezetők is visszamehetnének, a Jobbikot már nem lehet megmenteni”.

A Jobbikon belül az ATV információ szerint belső ellentétek alakultak ki, miután Jakab Péter közösségi oldalán közölte, hogy feljelentést tesz Potocskáné Kőrösi Anita ellen, valamint kezdeményezi a pártból való kizárását. Jakab bejelentése meglepetésként érte a tagságot, és az elnökség egy része nem ért egyet a pártelnökük vezetési stílusával. Egy olyan információ is kiszivárgott a portál szerint, hogy Jakabot leválthatják, miután az elnökség és a frakció egy része szembefordult vele.

Mindeközben Varga Zoltán Péter, a párt dunakeszi szervezetének elnöke etikai eljárást kezdeményezett Jakab Péter ellen, mivel úgy véli, az elnök Potocskáné elleni fellépése bizonyítatlan vádakra épül.

(Kiemelt kép: Jakab Péter magyar politikus, országgyűlési képviselő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke 2021. június 9-én. Fotó: Merész Márton / 168.hu)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.