Járvány tarolt le egy iskolát, be kellett zárni a vidéki intézményt

Egyik napról a másikra feleződött meg a tanulók létszáma a járvány miatt, a pedagógusok jelentős része is elkapta a kórt.

2026. január 22., 12:25

Szerző:

A téli betegséghullám elérte azt a kritikus pontot Balatonkenesén, ahol a tanítás már fizikailag is ellehetetlenült. A helyi Pilinszky János Általános Iskola vezetése a hét közepén kénytelen volt rendkívüli tanítási szünetet elrendelni, miután járvány tört ki és a tanulók létszáma a felére csökkent.

A járvány miatt 3 napra bezárt az iskola

Az sok influenzás eset nem egyedi a térségben, de a megbetegedések ilyen mértékű és hirtelen koncentrációja ritkán látott kihívás elé állította az oktatásszervezést. A hónap elején az időjárás miatt voltak rendkívüli iskolai szünetek az országban, járvány miatt idén még nem hoztak ilyen döntést intézményvezetők. 

Vezér-Kósa Katalin igazgató, a szülőkkel egyeztetve és a törvényi rendelkezéseknek megfelelően, 3 napos rendkívüli tanítási szünetet rendelt el. A tervek szerint hétfőn indulhat újra a tanítás – írta a Népszava.

A hét elején még csak szórványos hiányzásokról érkeztek jelentések, ám szerdára a helyzet drámaivá vált. A diákok több mint 50 százaléka lázzal, végtagfájdalommal és erős köhögéssel járó tünetek miatt otthon maradt. A bezárás felé billentette a mérleget az is, hogy a pedagógusok jelentős része is kiesett a munkából és a jogszabályi előírásoknak megfelelően felügyelet is biztosíthatatlanná vált.

A Balatonfüredi Tankerületi Központ, mint az intézmény fenntartója, a vonatkozó jogszabályok – különösen a köznevelési törvény 30. §-a – alapján hagyta jóvá a rendkívüli szünetet:

„A rendkívüli tanítási szünet elrendelésére akkor kerülhet sor, ha olyan előre nem látható esemény következik be, amely az életet, az egészséget vagy a biztonságot veszélyezteti, illetve ha a feladatellátást lehetetlenné teszi.”

Bár a pontos laboratóriumi eredményekre még várni kell, a tünetegyüttes (hirtelen magas láz, száraz köhögés, levertség) egyértelműen az influenza és a jelenleg domináns légúti vírusok (mint az RSV és a SARS-CoV-2 aktuális variánsai) együttes jelenlétére utal. Emellett hányással, hasmenéssel járó megbetegedés is sok volt az iskolában.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legfrissebb jelentése szerint Veszprém vármegye az országos átlagnál erősebben érintett a 2026-os januári hullámban.

A rendkívüli szünet nem jelent automatikus vakációt mindenki számára

Az iskola technikai személyzete a szünet ideje alatt teljes körű virucid fertőtlenítést végez a közösségi terekben, a tantermekben és a tornateremben. A szülők számára ez a helyzet komoly logisztikai nehézséget jelenthet, hiszen a felügyeletet hirtelen kell megoldaniuk, emiatt szabadságot kell kivenni vagy a szokásosnál kevesebb bérért táppénzre mehetnek.

(Fotó: Pexels)