Óriási változás jön az iskolai orvosi igazolásoknál, ez nagyon sok mindenkit érint

Az iskolai orvosi igazolások ezentúl közvetlenül a Kréta rendszerbe érkeznek. 

2024. szeptember 3., 10:13

Szerző:

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára és Maruzsa Zoltán, közoktatásért felelős államtitkár közös sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően idén szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta-rendszerbe küldje. 

Nem szűnik meg papír alapon 

Takács Péter elmondta: az eddig használt papír alapú igazolások sem szűnnek meg, ezeket egy esetleges informatikai hiba esetére fenntartják, azonban alapesetben az igazolásokat az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) és Kréta-rendszer összekapcsolása révén az iskola közvetlenül kapja meg.

Ezzel a fejlesztéssel hárommillió szülő életét könnyítették meg

– emelte ki.

Továbbítják a Krétába 

Beszámolója szerint mind a háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak és szakellátóknak előírták: saját medikai rendszerüket úgy fejlesszék, hogy a betegség miatti iskolai hiányzásokkal kapcsolatos legfontosabb adatokat továbbítani tudják a Kréta-rendszerbe. Így – mivel az iskola is TAJ-számkezelőnek minősül – automatikusan értesül az egészségügyi okokból történő hiányzásról – tette hozzá.

Egészségnevelés

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy szeptembertől elkezdik az iskolai egészségnevelés oktatását osztályfőnöki óra keretein belül. Takács Péter hozzátette: a kormány egyik célkitűzéséhez, hogy az emberek egészségben eltöltött éveinek száma emelkedjen. Ennek egyik leghatékonyabb eszköze a primer prevenció, és ezen ismeretek átadására az iskola a legjobb terep. Idén szeptemberben felsőtagozatban és a gimnáziumokban lesznek egészségneveléssel kapcsolatos osztályfőnöki órák.

Informatikai fejlesztések 

Maruzsa Zoltán hozzátette: az új tanév számos informatikai fejlesztéssel indul, az egyik az orvosi igazolások közvetlen eljuttatása az orvostól az iskoláig. Az iskolákban ezen igazolások fogadása semmilyen plusz adminisztratív teherrel nem jár – mondta. Az államtitkár az iskolai egészségfejlesztéssel kapcsolatban elmondta, az ehhez szükséges tartalmak már elérhetők a Nemzeti Köznevelési Portálon, a tudásátadásra osztályfőnöki óra keretében lesz mód.

Az iskolának eddig is feladata volt az egészségfejlesztés, egészségtudatosság fejlesztése, most azonban ezt még hangsúlyosabban, még könnyebben tudják ellátni

– jegyezte meg.

Tavaly egy kerettantervet adtak ki az ezzel kapcsolatos teendőkről, most pedig az egészségfejlesztés tananyag el is érhető

– mondta.

Egy „okosgyűjtményről” van szó, amiben szövegek, animációk, videók segítik a pedagógus munkáját

– fűzte hozzá Maruzsa Zoltán.

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)