Így változnak hamarosan a magyar rendszámok

Az ok roppant egyszerű: egyszerűen kifut a karakterkészlet. Július elsejétől egy betűvel meghosszabbodnak az újonnan kiadott magyar rendszámok – közölte az Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára közösségi oldalán szerdán.

2022. június 1., 14:38

Szerző:

Vitézy Dávid a változásokat azzal indokolta, hogy

a jelenlegi karakterkészlet néhány éven belül kifutna.

A már forgalomban lévő hatósági jelzéseket nem kell újakra cserélni, azok a továbbiakban is használhatók maradnak – hívta fel a figyelmet. A hosszabb rendszámok a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd fel a régieket.

Az intézkedés miatt senki nem kényszerül felesleges utánajárásra, több ügyintézésre – hangsúlyozta.

Az újfajta rendszámok a latin ábécé két magánhangzójából vagy mássalhangzójából, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Ékezetes magánhangzók, illetve a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk. A táblákon Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H jelzéssel – ismertette.

Hozzátette: a környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek.

Vitézy Dávid közölte: egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák, mostantól egységesen I betűjelűeket adnak majd ki. A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek – írta.

(Kiemelt képünk illusztráció: MTI | Balázs Attila)

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.