Erre az időjárásra készüljön halottak napján

A jövő héten szeles, de enyhülő időjárásra számíthatunk: a hét eleji esők után mindenszentekre és halottak napjára is kellemes, őszi idő várható. A hőmérséklet napközben akár 22 fokig emelkedhet, így az ünnepi megemlékezésekhez és temetőlátogatásokhoz kedvező időre készülhetünk.

2025. október 27., 09:55

Szerző:

A jövő hét időjárása változékony, de fokozatosan javuló képet mutat – derül ki az Időkép előrejelzésből. A hét első felében még többfelé számíthatunk esőre, záporra, majd szerdától melegedés kezdődik, és egyre inkább csökken a csapadék esélye. Halottak napja hétvégéjén már kellemes, őszi időre számíthatunk: napközben akár 22 fok is lehet.

Halottak napján 16–22 fokkal, mérsékelt széllel számolhatunk

Hétfőn hajnalban többfelé képződik köd, amely napközben feloszlik, de délelőttől ismét megnövekszik a felhőzet, főként északon és délen szórványos esőre, záporra is számítani lehet. A délnyugati szél több helyen megélénkül, a hőmérséklet napközben 9 és 15 fok között alakul. Kedden a csapadék megszűnik, felszakadozik a felhőzet, és több napsütésre is számíthatunk. Bár még élénk, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak, a nappali maximum már 11–17 fok között várható.

Szerdán tovább javul az idő, a nap több órán át süt majd, és eső nem valószínű. A délnyugati szél ismét megélénkül, a hőmérséklet pedig már 14–20 fok közé emelkedik. Csütörtökön és pénteken a melegedés folytatódik: a délies széllel érkező enyhe levegő hatására a délutáni órákban 17–22 fokot is mérhetünk, csapadék továbbra sem várható.

Mindenszentek napján, november 1-jén közepesen felhős időre készülhetünk, a szél mérsékelt marad, és csak elszórtan fordulhat elő gyenge zápor. Hajnalban 4–13 fok lehet, napközben pedig 16–22 fokig melegszik a levegő, így az ünnepi megemlékezéseket kellemes, enyhe őszi időjárás kíséri majd. Vasárnap is marad a hasonlóan barátságos, de kissé felhősebb idő, 15–21 fokos maximumokkal, eső nélkül, így halottak napja is kellemes időjárásban telik.

A jövő hét végére nyugodt, enyhe, kirándulásra és temetőlátogatásra is ideális idő várható, a hét eleji eső után ismét megmutatja szelídebb arcát az ősz.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)