Időjárás: idén már meleg nem lesz

Most már azért hűvös időjárás várható.

2025. november 11., 11:52

Szerző:

Az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelzése szerint kedd napközben a látási viszonyok javulásával az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de elsősorban a Dunántúlon és északkeleten tartósan borult, párás, ködös területek is megmaradhatnak. Napnyugtától ismét terjeszkedik a köd és a rétegfelhőzet, északkeleten pedig meg is vastagszik a felhőzet, ott kisebb eső sem kizárt. Másutt legfeljebb a ködös vidékeken fordulhat elő szitálás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb hőmérséklet a napos tájakon 10 és 14 fok között, a tartósan párás, ködös területeken 6 és 10 fok között alakul, késő estére pedig 1 és 8 fok közé hűl vissza a levegő.

Nap is, nyirok is

Az Eumet szerint szerda éjjel változó erősségű párásság és ködfoltok képződnek, amelyek napközben fokozatosan ritkulnak, zsugorodnak, a vékonyodó rétegfelhőzet mellett pedig helyenként szűrt, máshol zavartalanabb napsütés is kialakulhat. Ugyanakkor maradnak egész nap szürke, hideg, nyirkos tájak is, ezekre kiterjedtebben főként az északkeleti és keleti határmegyékben lehet számítani, de kisebb körzetekben az ország más részein is előfordulhatnak. Kis távolságon belül is jelentős időjárásbeli és hőmérsékletbeli különbségek alakulhatnak ki a párás, hűvös és a naposabb, enyhébb területek között. Jelentős csapadék nem valószínű, bár a ködfelhőzetből helyenként előfordulhat szitálás. A hőmérséklet szerda reggel 0 és 5, délután pedig 8 és 14 fok között alakul.

Folytatódik az aszályos ősz

A Köpönyeg középtávú előrejelzése alapján csütörtökön főként az ország északi felén számíthatunk tartós ködre és rétegfelhőzetre, míg délen időnként előbukkanhat a nap. Ködszitálás helyenként előfordulhat, de számottevő csapadék nem várható. A hőmérsékletben jelentős változás nem lesz az előző napokhoz képest. Pénteken a tartósabb pára és rétegfelhőzet dél felől fokozatosan szakadozik, egyre többfelé kisüt a nap. A déli, délkeleti szél több helyen megélénkül, a hőmérséklet délen 15, északon 9 fok körül alakul. Szombaton a reggeli köd feloszlása után változóan felhős, többnyire napos időre készülhetünk, csapadék nélkül. Eleinte a déli, később az északnyugati szél erősödhet meg, de összességében nyugodt, kellemes őszi nap várható.

Az ízületekre figyelni kell

Az Időkép orvosmeteorológiai figyelmeztetése szerint kedden nem várható fronthatás, ugyanakkor a nyirkos, sokfelé ködös reggelek és kora délelőtti órák felerősíthetik az ízületi panaszokat. Ezek a tartósabban párás, ködös keleti és déli tájakon napközben is megmaradhatnak. Persze azért érdemes orvossal is megnézetni a fájó ízületeket, nehogy nagyobb bajról legyen szó. Az ilyen, nyirkosabb helyeken gyakoribb lehet a lehangoltság, a fáradtság és a rossz közérzet is, ugyanakkor az ország nagy részén legalább néhány órára kisüt a nap, ami érezhetően javíthatja a hangulatot és a közérzetet.

(Fotó: Freepik.hu)