Harmadik oltás: Magyarország halassza el a beadást, kérte a WHO

A szegényebb országokkal való szolidaritás jegyében.

2021. augusztus 23., 16:59

Szerző:

Budapestre látogatott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója – írja az MTI. A világszervezet vezetője azt kérte, hogy halasszák el a harmadik oltások beadását. A találkozón Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz köszönetet mondott a magyar kormánynak a vakcinák adományozásáért, illetve Karikó Katalinnak úttörő munkájáért. Továbbá figyelmeztetett, hogy az oltóanyagok méltánytalan eloszlása termékeny táptalajt nyújt a vírus terjedéséhez. Bár az MTI-tudósításba nem került be, de ezzel összefüggésben Gebrejeszusz azt kérte, hogy halasszák el a harmadik dózis beadását. 

 

A harmadik oltás beadását el kell halasztani, és ehelyett azokban az országokban kellene növelni az átoltottságot, ahol egyelőre csak a lakosság 1-2 százaléka kapta meg a vakcinát
 

– mondta a WHO-főigazgató a Reuters szerint. Gebrejeszusz egyébként nem először szorgalmazza, hogy ott oltsanak inkább, ahol alacsony az átoltottság. Most azonban azt is hozzátette:

 

akinek krónikus betegségből adódóan gyengébb az immunrendszere, annak valóban célszerű lehet beadni a harmadik oltást,
 

bár egyelőre a tudósok közt sincs konszenzus azzal kapcsolatban, hogy valóban növeli-e a védettséget. Gebrejeszusz kitért arra is: a WHO arra törekszik, hogy szeptember végére minden ország beoltassa a lakossága legalább 10 százalékát, év végére 40 százalékát, a jövő év közepére pedig 70 százalékát. Eddig mindössze a világ országainak felében haladta meg a 10 százalékot a lakosság átoltottsága.

Szijjártó Péter szerint mára egyértelművé vált, hogy lesz negyedik hullám, de egy újabb dózis beadásával nyugodtabban, nagyobb biztonságban lehet erre várni. A járvány egyszerre támad egészségügyi, gazdasági és társadalmi fronton, és ha az ország nem lesz elég védett, akkor komoly károkat tud okozni mindhárom területen – mondta a külügyminiszter. 

„Hogy a háromfrontos támadást ki tudjuk-e védeni, hogy ne kelljen zárnunk és újabb súlyos korlátozó intézkedéseket bevezetnünk, az bizony a jelenleg oltatlan embereken múlik” – hangsúlyozta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy akik az immunizáció vagy egyes vakcinák ellen hergelnek, azok kiszolgáltatják Magyarországot a negyedik hullám károkozásának.

A külügyminiszter hozzátette, a világjárvány kitörése óta a WHO főigazgatója a szervezet mindössze három tagállamát látogatta meg kétoldalú alapon, most harmadikként Magyarországot. „Ennyit a magyar járványkezelés elszigeteltségéről, ennyit a rólunk alkotott nemzetközi egészségügyi véleményekről” – mondta, hozzátéve, hogy Gebrejeszusz tartja a nyitóelőadást is a magyar nagykövetek éves konferenciáján.

A külügyminiszter úgy vélekedett, hogy számos nemzetközi szervezet kudarcot vallott a világjárvány kezelése során, mégpedig azért, mert azt egy geopolitikai-ideológiai háború megindítására használták fel, eközben viszont a WHO, amely mindvégig emberéleteket akart menteni, és ellen tudott állni a külső nyomásgyakorlásnak, „jelesre, sőt kiválóra vizsgázott”.

A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy Magyarország továbbra is támogatja a WHO munkáját: a szolidaritás jegyében eddig több mint másfél millió vakcinadózist adott eddig át más országoknak, és ilyen segítségre a kormány a jövőben is készen áll majd, amennyiben az nem veszélyezteti a magyar oltási program sikerességét.

A WHO vezetője és Szijjártó a találkozón együttműködési megállapodást írt alá a világméretű humanitárius válságok elleni együttműködés előmozdításáról, a sürgősségi orvosi ellátás megerősítéséről, és a jól felkészült, fenntartható és ellenálló helyi képességek fejlesztéséről.

(Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója sajtótájékoztatót tart megbeszélésük után a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. augusztus 23-án.)

 

Tegnap 19:04

Megosztja az Európai Uniót, hogyan viszonyuljanak a mozgósítás elől menekülő oroszokhoz. Van olyan ország, ami védelmet biztosítana számukra, de van, amelyik biztonsági kockázatként tekint rájuk. A magyar kormány eddig nem szólalt meg az ügyben.

A jogosítvány árába is beépül a benzin piaci ára. A KATA törvény módosításával pedig eljöhet a több hónapos várakozási idő, hiszen sok oktatónak már nem éri meg az általányadózással az oktatói tevékenységet folytatni. Az oktatók közül többen azt tervezik, hogy inkább elmennek taxizni, ott ugyanis minden kedvezményt igénybe vehetnek.