Felmentettek egy hajléktalanságért megbüntetett férfit, akit korábban elítélt a bíróság

2019. október 17., 09:39

Szerző:

Megismételt eljárásban felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság az Utcajogász Egyesület ügyfelét, mert nem találta bizonyítottnak, hogy életvitelszerűen közterületen akar tartózkodni. A civil szervezet közölte, hogy a döntés nem csak azért fontos, mert felmentettek egy hajléktalansága miatt elítélt férfit, hanem azért is, mert rávilágít arra, hogy az Alkotmánybíróság álláspontjával ellentétben a kriminalizáció célzottan a hajléktalan emberekre irányul – írja az Index.

A bíróság október 15-én tárgyalta újra Cs. Béla ügyét, akit júliusban figyelmeztetésben részesített, mert felelősnek találta életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megszegésében. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék azonban új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot.

A Törvényszék szerint az elsőfokú bíróság gyakorlatilag csak a rendőrség által előadottakra alapozta az ügydöntő végzést, nem foglalkozott sem Cs. Béla, illetve a védelem érveivel.

Fotó: 168 Óra archív

A hajléktalan férfit a hatóság a Nagyvárad térről állította elő a IX. kerületi rendőrkapitányság, és 72 órán belül, úgynevezett gyorsított eljárásban állították bíróság elé. Ő és a védelmét ellátó ügyvédek is vitatták, hogy a szabálysértés egyáltalán megvalósult, hiszen Cs. Béla következetesen úgy nyilatkozott, hogy nem akar azt utcán élni, ha van pénze, akkor albérletben vagy munkásszállón szokott lakni. 

A szabálysértési tényállás megvalósításához pedig az kell, hogy az érintett ne akarjon máshol élni, mint az utcán. 

Ezt az álláspontot fogadta el a bíróság az új eljárásban, amikor kimondta, hogy a szabálysértést akkor lehet elkövetni, ha az érintett nem akar lakó-, vagy tartózkodási helyre visszatérni, és ebben a vonatkozásban nem csak a hajléktalan szálló tekinthető annak.

A hajléktalantörvény néven elhíresült szabálysértési törvény módosítása 2018. október 15-én lépett hatályba. Eszerint ha a hatóság három hónapon belül háromszor szólítja fel a hajléktalan embert a közterület elhagyására, negyedik alkalommal megindítja a szabálysértési eljárást, így 72 órára azonnal őrizetbe vehető az illető, majd a bíróság dönthet azonnali elzárásról is. Ha valaki nem fogadja el a szociális ellátást, akkor a börtönt kockáztatja.

Az Utcajogász Egyesület október 13-án levelet küldött az Európai Parlament képviselőinek, amelyben tájékoztatták őket, hogy súlyosan alkotmányellenesnek, az emberi méltóságot sértőnek és szegényellenesnek találják az új szabályozást.