Gyurcsány: Történelmi válság van
24 évvel a rendszerváltás után az emberek többsége csalódott valamennyi politikai formációban és magában is – mondta évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc a Hilton Budapest WestEndben. Immár kétszer kipróbálta ki az ország a Fideszt, akik mára a köztársaságot felszámolták, a nemzetet szétszakították, a gazdaság egy helyben toporog.
A Demokratikus Koalíció elnöke elmondta: nem ketrecharcos beszédet akar tartani. Mint mondta: kormányzása során talán hevesebb volt a kelleténél, ezért nem sikerült megváltoztatni az országot és az emberek gondolkodásmódját. De ez Mesterházynak sikerülni fog – tette hozzá.
„Orbán Albániát akar csinálni az országból”
A volt kormányfő tizedik évértékelőjén elmondta: sem Horthy darutollas romantikája, sem Kádár olcsó kenyere nem megoldás. Csak egy polgári, demokratikus Magyarországnak lehet jövője.
Az életkörülményekről azt mondta: az árak már egységesek Európában, de a bérekben jelentős a különbség. Szerinte erre Orbán rossz választ ad azzal, hogy Albániát akar csinálni az országból. Egy európai Magyarországot úgy lehetne felépíteni, ha kulturáltan megbeszélnék Európával, hogyan lehetne jobb a magyarok élete. „Lehet itt huhogni, Miniszterelnök úr, de közben pénzt kér tőlük” – mondta.
"Miniszterelnök úr, magának elment az esze”
A rezsicsökkentésről szólva úgy fogalmazott: ezzel a lépéssel Orbán Viktor csak azt akarja elkerülni, hogy elbukjon, mint az ország „legkorruptabb politikusa”.
„Miniszterelnök úr, magának elment az esze” – mondta annak kapcsán, hogy a kormányzat 16 évre csökkentette az iskolakötelezettség határát. Szerinte nem leszállítani kell a tankötelezettséget, hanem a nehezen kezelhető gyerekek mellé segítőt kell tenni. Nem kevesebb ember kell a felsőoktatásba, hanem több, mert annál jobban megy egy országnak, minél több diplomása van.
„Ha Orbán keletre akar menni, akkor menjen” – jelentette ki Gyurcsány, aki szerint a kormányfőnek nyugaton nem maradt barátja. Az ország azonban a nyugathoz akar tartozni.
A választásokról szólva azt mondta: Orbán az Összefogásban emberére fog találni. Szerinte ugyanis torzítanak a közvélemény-kutatások, az emberek félnek megvallani, kire adnák a voksukat.