Gyurcsány nyíltan szembement Mesterházyval - ki marad talpon?

Gyurcsány Ferenc a tanulmányának közzétételével beszállt az MSZP-n belüli hatalmi harcba - mondta Mráz Ágoston Sámuel az . A Nézőpont Intézet kutatási igazgatója úgy véli: a volt kormányfő akkor győzhet, ha a szocialista ellentáborok nem fognak össze vele szemben.

2010. május 7., 07:44

Eddig is több baráti társaság és program mentén szerveződő közösség volt a szocialista párt, és éppen az volt a sikereinek kulcsa, hogy fenn tudta tartani ezt a struktúrát - nyilatkozta Mráz Ágoston Sámuel.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint a választási vereség kiélezi a belső ellentéteket és belső frakcióküzdelmeket gerjeszt a korábbi egység helyett.

Különböző értékrendek jellemzik a párt három meghatározó személyisége, Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin köré szerveződő csoportokat - vélekedett a politológus, aki szerint az a fő kérdés, hogy kinek mi a terve az MSZP-vel.

Ezen a téren Gyurcsány Ferenc most nyilvánosságra hozott helyzetértékelése új helyzetet teremt - tette hozzá. Nyílttá vált ugyanis az a hatalmi harc, ami a vereség óta jellemzi a szocialista pártot. A kérdés pedig az, hogy a volt kormányfő ellenfelei miként reagálnak.

Mráz Ágoston Sámuel több lehetőséget tart elképzelhetőnek. Vagy a többi csoport összefog Gyurcsány ellen, vagy megmaradt a szétszórt, gyenge ellenállás, és ez a korábbi miniszterelnök győzelmét jelentheti - mondta.

Azzal, hogy Gyurcsány Ferenc röpiratában elítéli a fiatalítást, nyíltan szembehelyezkedik Mesterházi Attilával - szögezte le az elemző. Hozzátette: a párt jövője mindenképpen a hitelesség visszaszerzésén múlik majd.