Gyerekeknek kellett volna eljátszaniuk egy vetélkedőn Mészáros Lőrincet

2019. április 29., 17:17

Szerző:

Évek óta rendeznek Nagykátán vetélkedőt, ahol idén a gyerekeknek migránsokat és Mészáros Lőrincet is meg kellett személyesíteniük – írja a hvg.hu.

A szombati oktatási-helytörténeti-játékos megmérettetésen 10–18 éves gyerekek és szülők vette részt. Az egyik feladat az alábbi volt:

„Készítsetek interjút egy migránssal, aki elmeséli, hogy miért akar ő Magyarországra jönni, és miért jó neki, ha letelepedési kötvényt vásárol nálunk!”

Botka Sándor független önkormányzati képviselő, aki szülőként maga is jelen volt a vetélkedőn, elmondta, hogy ez a feladat váltotta ki a legnagyobb felzúdulást. Ő maga sem értette, miért kellene a gyerekeknek ilyen kérdésekben versenyezni egymással.

– Nálunk ez sok éve hagyomány, több százan eljönnek hétvégén, a gyerekek jól érzik magukat, sok a szülő, kísérő is benéz az egész napos programra. Általában különféle elméleti és gyakorlati feladványokkal szórakoztatják őket, eddig soha nem volt gond – magyarázta.

Botka elmondása szerint egy csapattag kiállt, és kifogásolta a migránsos feladatot. Azt mondta, hogy a gyerekeknek nem kell tudniuk, és jobb is, ha nem tudják, hogy mi az a migráns és a letelepedési kötvény. A zsűri végül szavazott róla, és eltörölték a feladványt.

A migránsos feladat mellett viszont egy szerepjátékot is kaptak a versenyzők. Azt kellett eljátszaniuk, hogy ők Mészáros Lőrinc és Mark Zuckerberg. A feladat szerint a felcsúti gázszerelő-milliárdosnak meg kellett győznie a Facebook alapítóját, hogy okosabb nála.


Fotó: Kovalovszky Dániel

16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.