Furcsa tréfát űzött velünk az elmúlt napokban az időjárás, a nyári napokra emlékeztető melegnek azonban lassacskán tényleg vége.
Gőzerővel toborozza az iskolaőröket a rendőrség.
Ez utóbbira persze nincs még szükség. Orbán Balázs elnézést kért és még Gyurcsánynak is beszólt.
Kevés figyelmet kap, pedig már március óta elérhető az állam által biztosított állami támogatás.
Lázár János bejelentése szerint óriási hitelt vesz fel a kormány vasútfejlesztésre. A pénzből felszámolnák a lassújeleket 120 kilométer hosszan.
2023. október 27., 07:40
Az Egyesült Államok további mintegy ezer katonát küld a Közel-Keletre – de nem Izraelbe – az amerikai elrettentő erő fokozása érdekében – közölte az amerikai védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön.
2023. október 27., 07:25
A nyugat felől érkező hidegfront erős széllel, széllökésekkel, intenzív csapadékkal, akár jéggel viharokkal vonul át az országon.
2023. október 27., 07:03
Meghalt egy személyautó vezetője, aki járművével egy diákokat szállító mikrobusszal ütközött össze Szabadkígyós és Újkígyós között csütörtök este, a busz utasai közül többen megsérültek – közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2023. október 26., 18:57
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. október 26., 18:44
Körbeér a Nagykörúton a kerékpársáv; a közösségi költségvetés nyertes projektjeként a Szent István körúton megvalósuló fejlesztés részeként a Nyugati tér irányába a parkolósáv helyén pollerekkel védett kerékpársávot, más szakaszokon a buszok és a biciklizők közlekedését segítő közös sávokat alakítanak ki.
2023. október 26., 16:44
Pénteken még többfelé várható eső és viharos szél, de október utolsó hétvégéjén ismét többórás napsütés és 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet várható, szórványosan előforduló záporral, szitálással és sokfelé élénk, olykor erős széllel.
2023. október 26., 16:30
Gyurcsány Ferenc és Schmuck Erzsébet bejelentette, hogy Hegedűs Andreát, a DK országgyűlési képviselőjét indítják a miskolci polgármesteri címéért a 2024-es önkormányzati választáson. Márki-Zay Péter szerint előválasztás kell.
2023. október 26., 14:51
Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból csütörtökön és Szentkirályi Alexandra ott volt a hadtörténeti jelentőségű eseményen.
2023. október 26., 14:39
Eltávolította a Fabebook a közmédia Jónak lenni jó! kampányát. A műsor idén a koraszülött és a veleszületett fejlődési rendellenességgel élő gyermekeket segítő Semmelweis Fejlődéstámogató Központ fejlesztését támogatja.
2023. október 26., 14:08
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők mindenszentek – halottak napja időszakában – tudatta a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben az MTI-vel csütörtökön.
2023. október 26., 13:59
A magánegészségügyi szférában is érezhető a válság, erről készített felmérést az MNB. Szóvivőjük szerint nagyon kevés szolgáltatást veszünk igénybe az egészség-önsegélyező pénztárakon, biztosítókon vagy munkáltatókon keresztül.
2023. október 26., 13:22
Korrupció gyanúja miatt jelenleg tanúmeghallgatásokat tart a Fővárosi Törvényszék.
2023. október 26., 13:13
Viharos szél és nagy mennyiségű csapadék várható pénteken – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.
2023. október 26., 12:02
A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg a köztársasági elnök határozata.
2023. október 26., 11:49
Míg 2020-ban 1,2 milliárd forint folyt be a kasszába, addig 2021-ben már csak 317,8 millió forint, 2022-ben pedig 138,2 millió. Veszteséges is lett, 2021-ben -197 millió forinttal, 2022-ben -66,4 millióval zárta az évet a korábban Orbán Győző tulajdonában álló Nehéz Kő Kft.
2023. október 26., 11:19
Készek felmondani az állami víziközműcégek ellátási felelősségének teljesítését szolgáló vízátadási szerződést, ha nem változnak a feltételek.
2023. október 26., 10:59
A Direkt36 elkészítette a kórházak feketelistáját. Az eredmény döbbentes, elkpesztő fertőzési állapotok uralkodnak, és a fertőzések 30-40 százalékában a beteg meghal.
2023. október 26., 09:57
Légvédelmi lőgyakorlatot tart a Magyar Honvédség (MH) csütörtökön és pénteken Győr térségében, ezért „megnövekedett hanghatásra” kell számítani a régióban – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium szerdán az MTI-t.