Elnökök alkonya
Azt mondják, ismét tett egy szívességet Orbán Viktornak az egyesült ellenzék. Pedig nincs abban semmi rendkívüli, hogy Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség lelkésze, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke nem lesz az amúgy sem létező köztársaság elnöke, de még az ellenzék szimbolikus jelöltje sem.
Amikor a dolog pár hete fölmerült, tulajdonképpen csodálkoztunk. A sors ajándékának tekintettük. De gyorsan ki is józanodtunk. Az ellenzéki elnökjelölt pozícióját március 10-én tizenöt percig Róna Péter Angliában élő magyar közgazdász tölti be.
Hogy a történet központi szereplője, Iványi Gábor sokáig nem szólalt meg, azon nincs mit csodálkozni. Mit lehet ilyenkor mondani? Már az elején világossá tette, hogy nincs jelölti ambíciója. Az ő szerepe, mint mindig – ezt mi állítjuk – a jelzőoszlopé, élő felkiáltójelé. Valóban felkérték, és vállalta. „Bármilyen furcsán is hangzik, nem vagyok könnyen beszélő ember. Ha azonban muszáj megszólalni, kész vagyok beszélni.” Szívesen támogat bárki mást, akit a hat párt támogat, és aki egyértelműen fogalmaz.
Nem hisszük, hogy Iványi ezt önreklámként, mórikálásból mondta. Iványi idős, betegeskedő ember, tavaly erősen lefogyott, háta mögött teljes, megformált életmű áll. Nem agárverseny résztvevője, akit be lehet indítani, aztán a rajtot vissza lehet lőni. Ráadásul a Dankó utcai jótékonysági „birodalom” évek óta anyagi-jogi szorongattatást, állami ridegtartást szenved. Iványival együtt kínlódnak a szegényei is. Pár éve az ingatlanjait is el akarták venni. A jelöltség neki ma inkább kockázat, mint elégtétel. Itt szúrjuk közbe a pontosság kedvéért: Róna Péter (bár nem ő tehet róla) szinte semmit sem kockáztat. Saját szakállára szerepel. Hazajön Budapestre, bemegy az ATV-be, majd a Parlamentbe. Mintha az ellenzék nem mérte volna fel, hogy a cserével mit veszített. Hogy ott állhatna tizenöt percig valaki, szemben a hajléktalanok programszerű üldözőivel. És néhány jó szót szólna.
Régóta köztudott volt, fel lehetett rá készülni, hogy Áder János köztársasági elnök mandátuma 2022 májusában lejár. Veszi a horgászbotjait, s elvonul. „Cégünk jogásza”, ahogy egy méltatója a szárazkás stílusáról írta, a természet- és klímavédelem ügyének szentelheti magát. A dolgok kiegyenesednek. A pártpolitikában valószínűleg nem vesz többé részt. Ezt diktálja a jó ízlés. Mellesleg nem árt emlékezni, fénykorában kőkemény, brutális frakcióvezető volt. Nevéhez fűződik részben a „vakondokháború”, Sólyom László kisebbségből történő, bravúros megválasztatása. Orbán által kijelölt utóda, Novák Katalin családminiszter az első női elnök lesz. Pártidentitását nem lehet kétségbe vonni.
Ezt az érvet a pártosságról, elfogultságról a jelölési vitákban gyakran elsütik. Mivel az 1990-es köztársasági alkotmány szerint az elnök „testesíti meg a nemzet egységét”, a hivatalra pályázó elnökjelölteken ezt rendszeresen számon kérik. Göncz Árpád az SZDSZ ügyvivője volt, de mivel a posztnak nem volt előzménye, elnézték neki. Mádl Ferencet, Sólyom Lászlót nem érte vád, legföljebb némi holdudvariság. Schmitt Pál kétéves ciklusán jobb, ha behunyt szemmel lépünk át. Ádernél nem is volt kérdés, honnan jött, hova megy.
Az ellenzék december óta küszködik a dilemmával, állítson-e ellenjelöltet leg-alább szimbolikusan Novákkal szemben. Nem kunszt. Negyven képviselői aláírás kell hozzá. Öt évvel ezelőtt simán ment, Majtényi Lászlót az MSZP, a DK és az LMP ajánlotta.
A közeledő elnökválasztásnak egy kampány kellős közepén kampányszerepe van. Esetleg fel lehet mutatni, milyen alkotmányos modellt képviselne az ellenzék, ha hatalma lenne. Aztán a 133 bátor ember megválasztja Novák Katalint, és jöhet a főműsor, az országos választás. Kezdettől voltak kifogások. Sokan mondták, jobb lenne bojkottálni a szavazást. „Kezdettől az a véleményem – mondja egy neve elhallgatását kérő kampánytanácsadó –, jobb, ha ebbe most nem szállnak be. Engedjék el azt a tizenöt percet. Ebből nem jönnek ki jól. Már a jelölés megosztja őket. Halálra sértik Iványi Gábort. Az értelmiség fanyalog Róna Péter miatt (egyáltalán ismeri őt valaki a politikai ínyenceken kívül?), keresztül-kasul vétózzák egymást, és a végén ott a bizonyíték, mennyire kicsinyesek, beszűkültek és döntésképtelenek. Ráadásul fegyelmezetlenek. A politikai technika alapkérdése már az első elemiben, hogy amíg nincs végleges döntés, nevet nem említünk. Miért kellett Iványi nevét megszellőztetni, majd az egészből kihátrálni?”
Mások szerint elszoktunk valamitől, ami azelőtt nyilvános volt, a sajtóban pertraktált ügynek számított. A koalíciós működés normális mechanizmusától. Már nem emlékszünk, milyen irgalmatlan cséphadarás ment egy új miniszter bevonásán. „Koalíciós egyeztető tanács” működött, később államtitkár, aki azért kapta a fizetését, hogy a normális információáramlás menetét biztosítsa. A jobb- és a baloldali kormányoknak egyaránt megvolt a keresztjük. (Lásd: kisgazda pancserpuccs, Torgyán, a KDNP felbomlása és újjászervezése, a négyéves Horn–Kuncze- háború a rendőrségért, Medgyessy megfúrása.) Csak mutatóban említünk párat.
A miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay az elnökkérdést az első pillanatban a pártok belügyének, „huszadrangú kérdésnek” nyilvánította. A Magyar György által javasolt utcai „pótelőválasztást” az elnökjelöltről elvetették. Többé nem adják fel jogosítványaikat. Mennyi gondjuk lett csupán Márki-Zayból, az előválasztásból, a tömegek lázadásából. Ilyet többé soha. Elég volt. Petíció indult az előválasztást szervező aHang felületein „Legyen Iványi Gábor a következő köztársaság elnöke!” címmel, amelyet harmincezren szignáltak. Most kidobhatják az aláírásokat.
A sajtó bújtatott belharcról ír. Először úgy volt, azért értelmetlen részt venni a parlamenti szavazáson, mivel az ellenzék a jogi konstrukció átalakításakor a közvetlen elnökválasztás intézményét támogatja. Ez harmincéves gondolat. Az első ciklusban az MSZP népszavazást kezdeményezett róla. De mivel Göncz Árpád volt már az elnök (és az elnöki ellensúly kontra miniszterelnök működőképesnek látszott), a rendszerváltásba belefáradt közönséget a népszavazás nem érdekelte. Olyan hírek is keringtek, hogy a pártszövetség elvetette a bojkott gondolatát, Márki-Zay Karácsonyt bízta meg, kerítsen egy épkézláb elnökjelöltet, aki hajlandó egy normális beszédet elmondani. Jelezni kell, hogy Novák Katalin Orbán-fanként képtelen arra, hogy a nemzet egységét demonstrálja. Rossz fényt vetne rájuk, ha pár héttel a választás előtt úgy nézne ki, erre sem képesek. Iványit a Párbeszéd javasolta, s Iványi el is vállalta. Ez átmeneti megkönnyebbülést okozott. Ezután jött a fordulat. Szívózni kezdett a Jobbik.
Az az igazság, hogy könnyebb egy zsák bolhát egyben tartani, mint egy hattagú koalíciót működtetni. A renitens, kiugráló bolha most a Jobbik volt. Kifogásolták, hogy Iványi nem pártfüggetlen, az SZDSZ képviselője volt. Ezt Jakab Péter kezdte mondogatni. A Jobbik az elnökjelölti szerepben egy „nemzetközi ismertségnek örvendő közgazdászprofesszort” látna szívesen. Baljós előjel volt, hogy az elnökjelöltnek javasolt Iványit meghívták Szabó Tímea (Párbeszéd) kampányindítójára, megjelent Dobrev Klára is, csupán a Jobbik nem képviseltette magát. Ekkor kezdtek csordogálni a hírek, hogy már több név is fölmerült, Iványi mellett Elek Istváné, az MDF volt képviselőjéé, Orbán egykori tanácsadójáé. Elek a gondolatot „érdekesnek találta”, de nem kérte fel senki. Amúgy tényleg nem ismert. Jakab Péter már beszélt a professzorral, aki mellesleg nem is professzor. (Lásd interjúnkat.) Az Oxfordban tartózkodó Róna Péter a sajtó első jelentkezésekor előírásosan meglepődött, de többet nem mondhatott. Csak ha muszáj. Legfeljebb. Ha mindenki egyetért. A Jobbik ekkor már egy ideje vétózgatta Iványi Gábor jelölését. A szöveg az volt, hogy Iványi alkalmas, Róna még alkalmasabb. A jobbikos érv, amely Róna mellett elhangzott, a devizahiteles magyarok melletti tudományos fellépés volt, ami a Jobbik táborában Rónát kedveltté tette. Róna így lett tekintély.
A Jobbik tehát őt javasolta. Esetében nem számítottak egykori pártkapcsolatok, mint Iványi múltjában. Róna az LMP pártalapítványának, az Ökopolisznak társelnöke volt, a zöldek programtanácsának elnökeként is működött. Az elnökjelölti ajánlat nem véletlenül zuhant rá. Talán túlzás, hogy lobbizott érte, „hajtott volna rá”, de határozottan úgy tűnik, nem idegen tőle a politikai becsvágy. Az LPM-ben erről azt mondják, nem ők állnak a nagy váltás mögött. Nekik mindkét jelölt megfelelt.
Hogy „céhbeli” közgazdász kollégáival Róna viszonya több mint kínos, hogy alapjában kóklernek tartják, azt a hazai közgazdászelit egyes képviselőinek (Simor András, Király Júlia) heves kirohanásai sejtetik. A Márki-Zaynak címzett levelében Király kijelenti, kiszáll az ellenzéki szereplésből, mert ha Rónáról kérdezné a sajtó, nem tudna mást mondani, mint hogy „huncut pici gazemberről” van szó. Döntésétől akkor áll el (mert azért hagyott egy kiskaput), ha Rónát mégsem jelöli az ellenzék.
A baj azonban már megesett. Az ellenzék darázsfészekbe nyúlt, amikor Iványi Gábor jelölésétől elállva a „nemzetközi hírű professzor” mellé állt. Ekkor derült ki, hogy a lelkész ellen is felmerülhet kifogás. Kampányemberek kezdték mondogatni: morális fűtöttsége, a romákért érzett elkötelezettsége miatt sokak szemében ő is „vörös posztó”. Ő is lehet megosztó személyiség. Az idő azonban sürgetett. Dönteni kellett.
A szempontok között szerepel az is, hogy a Jobbik vétójának oka nem is Iványi Jobbik-ellenes múltja. Ez ma már keveseket érdekel. Tulajdonképpen Márki-Zayt akarták a jelöléssel „móresre tanítani”. Befolyásukat, súlyukat akarták demonstrálni. Igazolni, hogy Jakabnak is vannak önálló gondolatai és kitüntetett kapcsolatai.
És ráadásul elképzelhető – bár nem látunk a kulisszák mögé –, hogy a Jobbik megyei szintű vezetői között felüthette fejét a népi elégedetlenség. A rasszizmus, a romaellenesség vádját mindeddig fegyelmezetten kerülték. Mégis lehet, hogy a talpasok között sokaknak sok minden nem tetszik. És egyre többen mondogatják: mivé lettünk, felolvadunk ebben az izében, Gyurcsány farvizén evezünk? Álljunk már a sarkunkra, emberek! Nem látjátok, hogy kihasználnak minket? És Jakab a sarkára állt. Megvétózta Iványi jelölését. Felkérte Rónát.
Végül is ránézésre úgy fest, eltékozoltak egy csomó erőt, időt, s kínos megoldás született. A morális következmények ennél is súlyosabbak. A kompromisszumok tengerén hajózva az ellenzékből kiveszett valami, amiben a NER-t meg tudták volna verni. Valami, ami többet jelent, mint a plakátredő vagy a kampánypénzeső. Valami, ami végső ponton a győzelemhez nélkülözhetetlen. A méltóságtudat és az erkölcsi nagyság. Motoszkál bennünk a gyanú, lehet, hogy nem is volt ilyen.
A következő lépés tulajdonképpen logikus. Mivel máig nem született meg a közös lista (lapzártakor a Fidesznek sem volt ilyen), Márki-Zay javaslatára megfontolják, hogy a 43-47. helyekről döntsön sorsolás. És ez komoly, lehet, hogy ezt választják. Logikus döntés lenne, ha a jövőben elmaradna a választás, a négyévenkénti hatalmi osztozkodás. Hogy ki kormányoz (és mennyiért), arról, mint kezdés előtt a fociban, döntsön pénzfeldobás.đĐ
