Újabb veszélyes élelmiszert hívtak vissza, súlyos következményei lehetnek, ha fogyaszt belőle

A termékvisszahívás ebben az esetben sem volt elkerülhető.

2026. január 6., 13:55

Szerző:

A hazai és a nemzetközi hatóságok és az egyes élelmiszerláncok folyamatosan ellenőrzéseket végeznek, és ezúttal egy halkészítmény akadt fenn a rostán. A termékvisszahívást ebben az esetben is azért rendelték el, mert egészségre ártalmas anyagot találtak az élelmiszerben – számolt be róla a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).

Bár a legtöbben nem feltételezik, hogy egy közkedvelt olasz élelmiszer miatt leselkedhet rá nagy veszély, ám most éppen ez történt: az NKFH egy szardellapasztát hívott vissza, amely sokak számára veszélyt jelenthet, ha elfogyasztják.

A termékvisszahívás ezt a készítményt érinti

Mint az az NKFH felhívásából kiderült, egy olyan szardellapaszta került a boltok polcaira, amely határérték felett tartalmaz hisztamint. A problémára úgy derült fény, hogy az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) keresztül érkezett egy jelzés, a magyar hatóságok pedig ennek nyomán kutatták fel a terméket.

Az is egyértelművé vált, hogy Magyarországra egy olasz nagykereskedőn keresztül juthatott el. Bár valódi csemegének számít, de sokak számára rendkívül nagy veszélyt jelenthet. Amennyiben a hisztamin felgyűlik a haltermékekben, problémát okozhat azoknál a fogyasztóknál, akik hisztaminérzékenységben szenvednek. Gyakorlatilag allergiás rohamot kaphatnak, és kialakulhat náluk bőrpír, viszketés, fejfájás, torokszorítás, vagy akár szívritmuszavar és hasmenés is. Különösen azok számára kockázatos az elfogyasztása, akiknek eleve gyengébb az immunrendszere, emésztési problémákkal küzdenek vagy hajlamosak az allergiára.

A konkrét tétel a Zarotti márkájú Pasta di acciughe, 60 grammos kiszerelésben. Tételszáma: 24072026; a minőségmegőrzési idő: 2026. július 24. Magyarországon az Olaszbolt Kft. forgalmazza, az NKFH pedig azonnal felvette a kapcsolatot a vállalkozással. A terméket visszahívták a boltokból, a hatóság pedig ellenőrzi a fenti azonosítókkal rendelkező tételek elszállítását és megsemmisítését.

Bár most már nem elérhető a termék sehol, de korábban eljuthatott a fogyasztókhoz. A szakemberek éppen ezért azt kérik, hogy aki vásárolt a fenti termékből, semmiképpen se fogyassza el azt. Bár a közleményben erre vonatkozóan nem szerepelnek információk, de általánosságban elmondható, hogy minden visszahívott terméknél érdemes azt a vásárlás helyszínére visszavinni, ahol kicserélik vagy visszaadják a termék vételárát.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)