DK: Drágulni fog a gáz és az áram
A Demokratikus Koalíció szerint elfogadhatatlan az, hogy a kormány bevallottan azért tette tönkre a rezsicsökkentéssel az energiaszektor magáncégeit, hogy később jutányos áron felvásárolhassa a csőd szélén álló vállalkozásokat.
Az ellenzéki párt közleményében felidézi: egy, az Index birtokába jutott miniszterelnökségi anyag tanúsága szerint a kormány további, közel ezermilliárd forint közpénzt készül elkölteni az energiaszektor államosítására. A DK szerint ma egyetlen magyar magánvállalkozás sincs biztonságban, hiszen ha az Orbán-kormány kedvet kap egy cég vagy egy iparág megszerzésére, akkor előbb ellehetetleníti, hogy aztán olcsón felvásárolhassa. A kormány már azt sem rejti véka alá, hogy ha ezek a cégek állami tulajdonba kerülnek, úgy fog változtatni a feltételeken, hogy az iparág nyereségessé váljon. Ez csakis azt jelentheti, hogy emelkedni fog a lakossági gáz- és áramszolgáltatás ára – állítják.
A Demokratikus Koalíció szerint súlyos károkat okoz az országnak az Orbán-kormány energiapiaci ámokfutása. Úgy látják: a kormány továbbra is adós azzal a magyarázattal, hogy miért működnének jobban – átláthatóbban, korrupciómentesen – a közszolgáltatások az állam kezében, mint magánkézben. A DK emlékeztet: maga Lázár János ismerte el, hogy az állami kézben lévő mezőgazdasági cégeket „szétlopták és szétcsalták”. A DK szerint a Fidesz által államosított energiaszektorban pontosan ugyanez várható.