Demeter Szilárd 23 milliárdot kap egy kulturális ügynökségre

A tervek szerint egy „világraszóló popkulturális és társművészeti központot” hoznak létre.

2021. március 10., 13:22

Szerző:

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának könnyűzenei programja 23 milliárd forintos támogatást kap. Erről maga Demeter számolt be a Mandineren.

„Egy olyan ügynökség létrehozására tettünk javaslatot, amely egységbe szervezi a Kárpát-medencei magyar kulturális teret. Középtávú célunk a tágabban értelmezett Kelet-Közép-Európa egyfajta regionális központjaként a közép-európaiság gondolatának tartalommal való feltöltése. A kormány ezt elfogadta, és döntést hozott arról, hogy a Petőfi Irodalmi Ügynökség többletfeladatokat és ehhez mért többletforrásokat kapjon” – írta Demeter.

A tervek szerint az említett ügynökség mellé felállítanak egy könnyűzenei központot is. „Közösen a következő öt évben több mint 23 milliárd forintból újrahangoljuk a tágabban értelmezett magyar popkultúrát” – írta. 

Demeter szerint a „világraszóló popkulturális és társművészeti központ” a Hajógyár és a Zichy-kastély együttesében lesz.

(Kiemelt kép: Pesti Hírlap archív)

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.