Bejelentkezett a Jobbik új vezetésébe Novák Előd: Toroczkai László apródja lenne

2018. április 29., 16:40

Szerző:

Novák Előd. Az egykori Jobbik-alelnök Facebook-oldalán arról ír: a pártot szerinte Toroczkai Lászlónak kell vezetnie, mert már bizonyított, ő pedig szívesen támogatná a munkáját.

A mostani alelnök alkalmasságára példaként azt hozza fel: elsőként Toroczkai László vetette fel a határkerítés ötletét, de az akkori elnökségben nem volt annyi bátorság, hogy támogassa és tovább vigye a javaslatot. Novák bejegyzésben épp ezért történelemhamisításnak nevezte azt az állítást, hogy a Jobbik javasolta elsőként a határzár megépítését, szerinte, ha pártja kormányoz 2015-ben, akkor a létesítmény nem épül meg.

Megírtuk: a Jobbik szombati kongresszusán eldőlt,az ellenzéki pártot ezentúl egy elnök, egy helyettes és hat alelnök irányítja majd. A tisztújításra két hét múlva kerül sor. „Megtörtént ez a strukturális változás, a jövőben nemcsak egy elnök, hanem hat alelnök irányítja a Jobbikot, hanem elnök, elnökhelyettes és hat alelnök, tehát a társelnöki rendszer el lett vetve” – kommentálta a történéseket Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője. 

Minderre azután került sor, hogy Vona Gábor a párt választási szereplése miatt benyújtotta lemondását, és nem veszi át parlamenti mandátumát sem.

Az elnökség korábban a társelnöki rendszer bevezetését indítványozta, ám ez a tagság körében nem váltott ki lelkesedést. Az előjelek alapján az a legvalószínűbb, hogy Sneider Tamás lesz a pártelnök, Gyöngyösi Márton pedig a helyettes. A jobbikos küldöttek arról is döntöttek, hogy a Vona Gábor által bevezetett elnöki vétó nem szűnik meg, vagyis a párt elnöke, továbbra is megvétózhatja az alelnökök kinevezését. Emlékezetes, éppen ez történt Novák Előddel is, akit Vona Gábor távolított el a pártvezetésből.

Most, hogy Vona nincs, s főként, ha Toroczkai jön, s sokszor nyíltan rasszista, szélsőséges nézeteket közvetítő Novák ismét rivaldafénybe kerülhet.