30 évig élt barlangban egy férfi, most önkormányzati lakást kapott
László otthona egy barlang volt az elmúlt három évtizedben, mostantól egy budapesti önkormányzati lakásban élhet.
Meglepő Facebook posztot tett közzé az Utcáról a Lakásba Egyesület. A történet egy gyermekotthonban felnőtt férfit mutat be, aki 30 évig(!) egy barlangban élt és most önkormányzati lakást kapott Budapesten. László évtizedeken át a természet nyugalmát választotta otthonául, egyelőre kérdés, hogyan fog alkalmazkodni a II. kerületi körülményekhez. Mindenesetre sok év után most puha ágyon hajthatja álomra a fejét, fűtött szobában.
„László történetét két hónapja kezdem megismerni. Azóta többször találkoztunk, hivatalos ügyeket intéztünk, együtt néztük meg a leendő lakását, és elmentem hozzá a barlanghoz is, ahol eddig élt”
– írta a posztban Fehér Melinda. A szociális munkás hozzátette azt is, hogy a férfi már a második olyan személy, aki Kunyhóból Lakásba program és a II. kerületi önkormányzatnak köszönhetően lakáshoz jutott.
Gyermekotthonból a barlangba
László több mint harminc évig élt egyedül a természetben, talált egy helyet, és megtartotta. Nem kalandvágyból, hanem azért, mert nem volt hova hazamennie. Vidéki gyermekotthonban nőtt fel, és nagykorúsága után egyik napról a másikra az utcára került. Sosem lakott önállóan, a húszas évei végére teljesen egyedül maradt, család és kapcsolatok nélkül kellett boldogulnia a fővárosban.
Alkalmi munkákból tartotta fenn magát, segített, ahol tudott. Kialakított magának egy helyet, amit rendben tartott, és amit otthonának tekintett, még ha mások nem is nevezték volna annak. A külvilág felé sokáig zárkózott maradt. Félt, hogy a segítség kontrollt jelent, nem bizalmat.
László lelkiismeretesen dolgozik
A bejegyzés szerint a férfi nem az alkoholista hajléktalanok mindennapjait élte eddig sem. Takarítóként dolgozik, reggelente elsőként érkezik, és becsülettel végzi a munkáját. Most először költözhet önállóan lakásba.
„Ez nem jutalom, hanem esély arra, hogy biztonságban éljen. Hogy legyen hol pihenni, főzni, ajtót zárni. Hogy végre legyen egy biztos pont az életében” – írta az Utcáról a Lakásba Egyesület.
A váltás nem könnyű, Lászlót képzett szociális gondozók segítik. Hetente találkoznak vele, közösen intézik a hivatalos ügyeket, minden támogatást megkap ahhoz, hogy hosszú távon is fenn tudja tartani az új élethelyzetét.
Az Egyesület szerint az lenne a jó, ha ez nem kivétel lenne, hanem kiindulópont, mert ez a történet egy mélyen hibás rendszer lenyomata.
(Fotó: Utcáról a Lakásba Egyesület)









