Azok a gyerekek, akiket most otthon bántalmaznak, ők a mi jövő nemzedékünk

2018. június 11., 11:19

Szerző: Bíró Veronika

Vasárnap tartották az Angyalhír Emléksétát Budapesten, amelyet Seres Barbara szervezett kisfia emlékére. Ádám most lenne négy éves, de fél éves korában meghalt, mert 2015. január 17-én az apja ledobta a negyedik emeleti körfolyosóról.

A férfi a kisfiú születése után kezdte bántalmazni Barbarát, majd fenyegetőzött, hogy kidobja a kisbabát az ablakon. A nő feljelentette a férfit, akit a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt 2015 januárjában. A tragédia ezután történt, amikor az apa meglátogatta a családot, és kidobta a kisfiút, majd utána ugrott. Mindketten meghaltak.

Barbara azóta minden évben megszervezi az emléksétát.

Arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a családon belüli erőszak áldozatai nagyon gyakran nem kapnak kellő segítséget a hatóságoktól. Akkor sem, ha jelzik a bántalmazást, ahogyan Barbara is megtette.

Fotó: Bíró Veronika

rendezvény a Szent István Bazilika előtt tartott beszédekkel vette kezdetét, ezután indult a séta a Városliget felé. Az egyik előadó, Pintér Marianna, maga is családon belüli erőszak túlélője, megrázó eseteket olvasott fel. A fél éves Ádám történetével kezdte, majd egy kislányt említ, akit saját szülei halálra éheztettek, aztán egy 3 éves kislányt, akit a saját apja megerőszakolt, és egy nyolc éves gyereket, akit az anyja agyonvert.

– Hányszor látta ezeket a gyerekeket rokon, védőnő, orvos, akik nem csináltak semmi? Miért nem figyelnek oda a gyermekkel dolgozók a jelekre? Elmulasztják feladataikat, részesei a bántalmazásnak, ugyanúgy, mint az elkövetők. Szomorúan mondom ki, hogy ma Magyarországon lehet gyermeket legálisan bántalmazni

– mesélte. Ő úgy gondolja, hogy nagyon könnyű csendben maradni, és nem tenni semmit. Pedig akiket most bántalmaznak, azok később öngyilkosok lesznek, vagy maguk is bántalmazóvá válnak. – Azok a gyerekek, akiket most otthon bántalmaznak, ők a mi jövő nemzedékünk – hangsúlyozta.

Ezután Veres Dávid I. kerületi együttes önkormányzati képviselő beszélt, aki szerint semmilyen áttörés nem történt az elmúlt években a jelzőrendszert illetően, a tagok nem jeleznek, vagy nem időben. Azt mondta, hogy ez az ország megállításban nagyon jó, így megállítottuk az Isztambuli Egyezményt, a bérlakás programot, a kríziskezelést, miközben minden harmadik gyereket szegénység miatt emelnek ki a családjából.

Csepelyi Adrienn újságíró a bizalomról beszélt ezután. Elárulta, hogy ő már fiatalon is „karakán, vagány” volt, nem volt benne a forgatókönyvben, hogy párkapcsolati erőszak áldozatává válik, mégis megtörtént. Ő az eset után rögtön tudott segítséget kérni, elköltözött a bántalmazójától, de – fűzte hozzá – segítséget kérni nagyon nehéz, sokan pedig nem tudják megtenni. Sok év telt el addig, amíg meg merte írni történetét, számos negatív visszajelzést kapott környezetétől emiatt. Beszéde közben el is érzékenyült.

Az előadások közben több különböző nemzetiségű tánccsoport jelent meg a téren dobokkal, a dobszó zavarta a megemlékezést, nehezen lehetett hallani a beszédeket. A szervezők egy idő után arra kérték a csoportot, hogy egy időre függesszék fel a dobolást és a kiabálást.

Fotó: Bíró Veronika

Ezután kezdett beszélni Takács Hajnal aktivista, aki lendületesen, dühösen indította rövid felszólalását, gyakorlatilag elzavarta a dobolókat. Azt állította, hogy

őt anarchistává traumatizálta a rendszer.

– Bár a helyzet elég reménytelennek tűnik, de minél hangosabbnak kell lenni. A mi szánkat már senki nem tudja befogni – közli.

Hajnal maga is párkapcsolati erőszak áldozatává vált, volt élettársa annyira megverte, hogy maradandó betegsége lett. A sétán a 168 Órának azt nyilatkozta, hogy beszédét valóban a düh szülte, mivel felidegesítették a Bazilika előtt megjelent dobosok. Azt tapasztalja ugyanis, hogy bármikor megszólalnak az áldozatok a párkapcsolati vagy családon belüli erőszak ügyében, akkor leintik őket. Ez a dobolás olyan volt, mintha még jobban be akarnák fogni a szánkat, mondja, ezért érzékenyen érintette.

Ő sem kapott segítséget, több mint négy évig tartott a bántalmazást követően kálváriája, át tudja érezni Barbara helyzetét. Vallomást tett, minden törvényes eszközt felhasznált, eljárt tanúhallgatásokra, ahol azt élte meg, hogy folyamatosan traumatizálták. Ez egy nagyon erős pszichés hadviselés, amiben nehéz talpon maradni, mondja.

– A hatóságok mint a bántalmazó meghosszabbított keze, még tovább csapkodnak

– mesélte.

A szervező édesanya, Seres Barbara beszéde az utolsó. Kijelenti, hogy Ádám négy éves lenne most, de neki már nem süthet tortát. Kiállásra buzdít azokért, akiknek nincs hangjuk.

Seres Barbara a 168 Órának elmondta, hogy nagyon elkeseredett amiatt, hogy állami szinten azóta sem történt fejlődés az erőszak megelőzésében, kezelésében, de úgy látja, hogy társadalmi összefogás kezd kiépülni. Egyre többen vannak szerinte, akiknek fontos a családon belüli erőszak elleni küzdelem.

A hatóságoktól semmilyen visszajelzést nem kapott az eset után.

– Onnantól kezdve, hogy a fiam meghalt, és megtörtént a rendőrségi jegyzőkönyv felvétele, senkitől semmilyen visszajelzést nem kaptam

– állította.

Miután élettársa bántalmazni kezdte, gyorsan kért segítséget a hatóságoktól, de úgy gondolja, semmit nem ért vele.

– Sőt, inkább hátráltattak vele, mert ha nem hitegettek volna a segítségnyújtás reményével, akkor lehet, hogy hamarabb megtalálom azokat, akik valódi segítséget tudnak nyújtani – mondta.

Barbara jelenleg két és fél éves kislányát neveli, mellette dolgozik, aktivistaként is működik, és a Tündérpakk alapítvány munkájában is részt vesz.

Seres Barbara
Fotó: Bíró Veronika

A beszédek után a menet a Városligetig vonult. A Szelíd Motorosok A Zaklatások Ellen csoport is részt vett a rendezvényen, motoron kísérték a felvonulókat. A csoport egy tagja, Faragó Zoltán szerint ők egy olyan baráti társaság, akik kísérettel, jelenlétükkel fejezik ki szolidaritásukat a bántalmazottak mellett. Ezernél is több tagjuk van. Legutóbb vidéken egy anyukának át kellett adni gyerekét az apukának hétvégére, a nőt előzetesen megfenyegette a férfi. 

A sétán Renner Erika, a lúgos orvosként elhíresült B. Krisztián áldozata. is részt vett. Érdeklődésünkre elmondta, hogy szolidaritásból jött ki a rendezvényre, a többi áldozat mellett kiállva, mert úgy érzi, mindannyian ugyanannak a rendszernek az áldozatai. Véleménye szerint azért kell kiállni az ilyen ügyek mellett, hogy felszínre kerüljenek a bántalmazások. Lát némi változást az utóbbi években, legalábbis magánembereknél, társadalmi szinten nő az érzékenység. Úgy véli, egyre többen érzik, hogy mi a gond az áldozathibáztatással.

A Patent Egyesület az egyik társszervezője a rendezvénynek. Spronz Júlia, az egyesület jogásza kérdésünkre arról beszélt, hogy munkatársaival együtt nagyon szívükön viselik a rendezvényt. Barbara ügyét állatorvosi lónak tartja, mert jól mutatja a rendszerhibákat. A család tragédiája lehetőséget adott arra, hogy a hatóságok utólag értékeljék az eljárást, de ez nem történt meg.

Spronz Júlia
Fotó: Bíró Veronika

Spronz Júlia szerint azóta sincs előrelépés, pedig nagyon sok üggyel találkoznak az egyesületben. Példaként megemlíti, hogy a megelőző távoltartást egyre szűkebb körben alkalmazzák a hatóságok, ami a bántalmazót távol tartja áldozatától. Ezt a rendőr 72 órára rendelheti el, amit a bíróság 60 napra meghosszabbíthat.

Évente körülbelül 70 nő, havonta pedig egy gyerek hal meg családon belüli erőszak következtében Magyarországon. A szakember szerint Barbaráék tragédiájához hasonlóan szélsőséges eset viszonylag kevés van, de bármikor megtörténhet egy hasonló.

– Semmi biztosíték nincs arra, hogy a rendőrök, a bíróság megfelelően reagál és azonosítja a helyzetet. Még a legextrémebb esetekben is kapcsolattartáshoz ragaszkodnak, azt erőltetik, a nőknek és a gyerekeknek a védelemhez, élethez, testi épséghez kötődő jogai nem élveznek prioritást a jogalkalmazók számára

– mondta.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.