Arató András: Meggyökeresedett diktatúrában nincs ilyen rádió
– A NER létrejötte óta, azaz hetedik éve szervez a Klubrádió adományozó heteket. Van-e ennek a mostani gyűjtésnek különösebb tétje?
– A mostaninak pontosan ugyanakkora a tétje, mint a korábbiaknak: megmarad-e a Klubrádió, vagy sem. A helyzet egyszerű: a néhai médiatörvény szerint magánrádiót csak a reklámpiacról lehetett eltartani. Ez a NER előtt többé-kevésbé működött is, nagyjából érvényesült az az elv is, hogy a hallgatottság határozza meg a bevételt. 2010 után ez a rendszer felborult. A magyar ugyanis olyan reklámpiac, ahol a legnagyobb szereplő az állam, ami különböző vélt vagy valós kommunikációs feladataihoz reklámfelületeket használ.
– Ez a tény azért 2010 előtt is jelentősen torzította a tényleges piacot.
– Az természetes, hogy az állam szereplője a reklámpiacnak. Az nem természetes, hogy a reklámhordozó kiválasztásának alapja nem a hallgatottság vagy – print és online lapok esetén – az olvasottság. Én nem állítom, hogy a NER előtt az állami hirdetések elosztása teljesen piackonform volt, de azt igen, hogy sokkal inkább hasonlított a piaci viszonyokhoz. A Klubrádió történetében a 2010 előtti időszak is ambivalens volt. Nem voltunk különösebben kegyeltek, mert bár az értékrendünk közelebb állt ugyan az akkori szocialista-liberális kormányéhoz, mint az akkori ellenzékhez, de a függetlenségünket megőriztük. Nagyjából az arányunknak megfelelő részesedésünk volt a reklámpiacon, amiből persze nem keletkeztek akkora tartalékaink, mint például a 2002-ben indult Hír TV-nek vagy a Heti Válasznak, amelyek a már megbukott első Orbán-kormánytól még akkora összegeket kaptak, amekkorával legalább egy kormányzati ciklust simán végig lehetett vinni. Ma mindent elural a félelem: rákényszeríti az alkalmazkodásra a piaci szereplőket is. Van, aki ki is mondja négyszemközt, hogy csak azért nem hirdet nálunk, mert abból baja származhat, állami megrendelés helyett inkább adóellenőrzést kap a nyakába.
Fotó: Simon Márk
– Egyetért azzal, hogy nem jó kifejezés az ellenzéki sajtó? Hiszen a sajtónak mindig ellenzékben kell lennie.
– 2010-ben olyan pártot választott példátlan felhatalmazású kormányzati erővé a magyar lakosság, amely korábban deklarálta, hogy plurális demokrácia helyett „egyfajta centrális erőtér” mentén gondolkodik. Vagyis már nem lehet ugyanúgy definiálni a kritikusságot, mint 2010 előtt: a kritikusság ma eleve ellenzékiséget jelent. Sőt: ellenséget, legalábbis a „kritika tárgya” így tekint rá. Egy (kormány)kritikus médiumnak ma három útja van. Az első a megszűnés, ahogy ezt a Népszabadság esetében láthattuk. A második út, hogy megpróbál idomulni: az ezt az utat választók megpróbálnak mérlegelni, hogy mely dolgokról nem beszélnek, nem írnak, és az állami megrendelésekért cserébe nem foglalkoznak például bizonyos „helikopterutakkal”. A Klubrádió a harmadik úton jár: maga szervez civil összefogást úgy, hogy a közönség pénzt ad az általa szeretett és fogyasztott műsorszolgáltató életben maradásáért.
– A hatalom képviselői gyakran hangoztatják, hogy voltak olyan üzletemberek, akik megszedték magukat a baloldali kormányok alatt, és most is nyújthatnának segítő kezet a bajbajutott baloldali sajtónak.
– Voltak ilyen üzletemberek, és akadnak, akik ma is gond nélkül megtehetnék, hogy költsenek erre a célra. Alapvető kötelességük lenne, ám nem teszik. Arra hivatkoznak, hogy ebből kellemetlenségük származhat. Van egyfajta apátia is: az, aki sem a Fideszt, sem a Jobbikot nem akarja, mit csináljon– Fogós kérdés, de én a választópolgárok felelősségérzetére is apellálok, mert nem hiszem, hogy nem látják, milyen ez a rendszer, vagyis ők is felelnek azért, ami ebben az országban folyik. Alapkérdés, hogy vajon ez az ország miért nem termel ki olyan politikai ellenzéket, amely képesek felvenni a küzdelmet a kormányzattal szemben.
– A Klubrádió minden nehezítő körülmény ellenére talpon van a NER-ben, ami azt jelzi, sikerült támogatói közösséget szerveznie a rádió köré. A közösségi rádiózásnak ez a modellje Magyarországon korábban teljesen ismeretlen volt. Mi a titok?
– Ez szerintem alapvetően hitelességi kérdés. Mi 2001, a rádió megalakulása óta következetesen képviseljük a vélemények szabadságát. Azóta felnőtt egy generáció. És mi valódi kapcsolatra törekszünk a hallgatóinkkal. A műsoraink jelentős részébe be is lehet telefonálni. Ráadásul számos olyan eseményt szervezünk, ahol a munkatársainkkal találkozni lehet, mint ahogy a gyűjtőhét alatt is. Elmélyült, meggyökeresedett diktatúrában persze nincs ilyen rádió. De szerencsére nem Észak-Koreában vagyunk, még csak nem is Törökországban.
– Majtényi László alkotmányjogász az egyik államfőjelölti nyilatkozatában azt a politikai berendezkedést, ami ma Magyarországon van, még nem nevezte diktatúrának, de a sajtó helyzetét a diktatúrák alatt működőkéhez hasonlította.
– A média nagy részére kiterjedő kormányzati befolyás valóban megkérdőjelezi a sajtószabadság létezését. De a kivétel erősíti a szabályt közhelye igaz. Mi évi 300 millió forintból tudjuk előállítani a műsorainkat, miközben az állami rádió és televízió éves költségvetése százmilliárd feletti. A támogatóink által az elmúlt években befizetett összeg meghaladta az egymilliárd forintot, ami a költségeink negyven százalékát fedezi. Az adományozók száma úgy 15 ezer, miközben naponta körülbelül 200-250 ezren hallgatnak bennünket. Sajnálatos és megható módon inkább a szegényebb emberek jutnak el addig, hogy támogassanak bennünket. De rengeteg a tartalék: ha csak a hallgatóink 20-25 százaléka eljutna odáig, hogy csatlakozzon az akcióhoz, már új mikrofonokat is vehetnénk.
– Tervezik, hogy az Átlátszóhoz hasonlóan minden támogatói forintot transzparens módon megjelenítenek?
– Azt nem tudjuk megoldani, hogy peregjen egy számláló, amely percről percre mutatja, hol tart a gyűjtés. De az nyilvános adat, hogy mennyi pénz érkezik és a Szabad Sávért Alapítvány mérlege is nyilvános. Másra nem költ ez az alapítvány, csak a Klubrádió támogatására.
– Ha a rádió peres ügyei jól alakulnak, akkor fejlesztésekre is telik majd? Bizakodhatnak a hallgatók abban, hogy a folyamatban lévő perekből jelentős kártérítési összegeket lát majd a rádió?
– Amit tavaly kifizettek, az a jogtalanul elszedett frekvencia miatti bírság volt, a perelt összeg 10 százaléka. Az első fokra nagyon helyesen visszaküldött eljárásban azt kell tisztázni, hogy mekkora bevételtől estünk el abban az ostromállapotban, amely a Médiatanácsnak a jogerős ítéletek sorában megállapított jogsértései miatt következett be. Ez persze nem olyan egzakt dolog, mint a törvénytelenül szedett frekvenciadíjak kérdése. Nyugodtan mondhatjuk a másodfokú ítélet alapján, hogy az elsőfokú ítélet rengeteg súlyos hibát tartalmazott. A mi fellebbezésünknek megfelelően a fő tételt, az elmaradt árbevétellel keletkezett károk kérdését visszautalta első fokra, ahol ugyanaz a bírónő tárgyalja az ügyet, mint az első körben. Annyit már most megállapíthatunk, hogy miközben augusztusra tűzte ki az első tárgyalást az új első fokon, még nem volt érdemi tárgyalás, tehát meglehetősen lassan indul be az ügymenet. Mi azért indítottuk ezt a pert, mert nemcsak igazunk van, hanem abban is bízunk, hogy a jogainknak, közvetve a közönségünk jogainak érvényt tudunk szerezni. Hogy mikor fejeződik be, nem tudom, már idáig is rengeteg időveszteséget szenvedtünk el. Ha eredményesen végigvisszük a pert és jelentős összeget nyerünk, akkor abból a Klubrádió adósságait rendezzük, régóta halogatott fejlesztéseket valósítunk meg, és néhány évre stabilan megalapozódik a működésünk is.
(Ó. M. D.)