Alkalmatlannak és méltatlannak tartják az új pályázati programot az MTA dolgozói

2019. február 7., 21:17

Szerző:

Az MTA Akadémiai Dolgozók Fóruma ma tartotta második fórumát, amelyet a Természettudományi Kutatóközpont, a Wigner Fizikai Kutatóközpont és a Rényi Matematikai Kutatóintézet Közalkalmazotti Tanácsa hívott össze. A rendezvényen több mint 400 kutató vett részt, és elfogadtak egy nyilatkozatot arról, hogy nem kívánnak részt venni a Magyar Tudományos Akadémia számára előírt pályázati kiírásokon. A fórum résztvevői alkalmatlannak és méltatlannak tartják az Innovációs és Technológiai Minisztérium által előírt, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján megjelent témakiírásokat a tudományos kutatások és az alapellátás finanszírozására. A több mint 400 dolgozó közül csak egy nem támogatta a nyilatkozatot, tartózkodó szavazat nem volt.

Korábban – hangzik a dokumentum – a kutatóintézetek alapellátásán felüli költségvetését a kiválósági alapon elosztott nemzetközi és hazai pályázatok fedezték. Álláspontjuk szerint ezeket a forrásokat csak egy megfelelő alapellátásban részesülő kutatóhálózat képes megpályázni. Úgy látják, hogy az eddig működő alapkutatási pályázati rendszer az ITM irányítása alatt nem működik kielégítően.

A résztvevők ezért követelik az alaptörvénnyel és az akadémiai törvénnyel összhangban az alapellátás feltétel nélküli biztosítását, az MTA autonómiájának tiszteletben tartását, és a meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program visszavonását.

Egy résztvevő portálunknak elmondta, hogy a csütörtöki nyilatkozatot elsősorban a fizikusok, a matematikusok és természetkutatók fogadták el, ez elsősorban nem a humán területen működők nyilatkozata.

Mindemellett az MTA minden kutatóközpontjában lehetővé teszik az MTA teljes állományának, mind az ötezer főnek, hogy szavazzon arról, hogy pályázzon-e az adott kutatóközpont a témakiírásokra. Azt szeretnék, hogy egyértelműen látsszon a ma megjelent 400 főn kívül is, hogy a dolgozók melyik megoldást preferálják, vagyis hogy pályázzanak-e vagy sem.

Ezért minden egyes kutatóközpontban és kutatóintézetben lehetővé teszik, hogy a dolgozók véleményt nyilváníthassanak. Péntektől zajlik a szavazás, ennek eredményét eljuttatják a Lovász László vezette MTA elnökségének. A kiírásokra jelentkezés határideje február vége.

Tavaly nyáron derült ki, hogy az MTA költségvetésének nagy része, 28 milliárd forint az ITM felügyelete alá kerül. Az MTA idén még csak a háromhavi bértömeget kapta meg a tárcától, illetve 8 milliárdot a kiválósági programokra. A többi pénzt az ITM visszatartja. Januárban Palkovics László arról tájékoztatta az MTA kutatóközpontjainak főigazgatóit, hogy már áprilistól projektalapú működésre állnak át a központok, alaptámogatásra – tehát a fizetésekre és a rezsire is – pályázniuk kell. A témakiírásokat január végén tették közzé, azok nyitottak azon egyetemek és a kormányzathoz közel álló kutatóintézetek részére is, amelyek viszont kapnak alaptámogatást. Amint arról portálunk elsőként beszámolt, a miniszter telefonon megüzente, hogy elkötelezett az MTA átalakítása mellett, a kutatóhálózatot pedig kiszervezik az akadémia alól.