Ahol most jó magyarnak lenni

Lónya nem egyutcás falu: sárga táblák jelzik, merre kell mennünk a segítőközpontba – nem csak a határ felől, Budapest felől is. Ezeket a táblákat a Magyar Közút Zrt. következetesen kihelyezte az összes határ menti településre. A kormánynak ismét érezhetően fontos PR-eszközzé váltak a menekültek, de ezúttal másképp, mint hét éve: a most érkezőket támogatják. Annyi hasonlóság azért megfigyelhető, hogy a munka oroszlánrészét 2022-ben is a segélyszervezetek és a civilek, önkéntesek végzik el.

Tranzit

A segítőközpontban nyoma sincs a 2015-ös menekültválság idején tapasztalt fejetlenségnek. Kormányzati tisztviselők, önkéntes szervezetek és civilek együttes erővel fegyelmezetten, olajozott gépezetként működtetik az állomást, egyetlen menekültet sem hagynak ellátatlanul. Az Ukrajna felől érkezőket a határon többfelé irányítják: Lónyára azokat küldik, akik célirányosan érkeznek, tudják, merre tovább. „A menekültek maximum 24 órára maradnak a segítségponton, nekik teljes ellátást tudunk biztosítani. Speciális igényeket is ki tudunk elégíteni: vannak különféle tápszerek, gluténmentes és vegán ételek is”, mondta Gurály Edina, a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke a 168 Órának. Az elosztóközpont a közeli Aranyosapátiban van, onnan érkezik szerte a határra az adomány közúton és kompon, a Tiszán keresztül.

A nyolcszáz lelkes falu lakossága a háború kirobbanása után megkétszereződött, de ez egyáltalán nem érte váratlanul az itt élőket. „Amikor megjelentek az első menekültek a faluban, ezt a termet kinyitottuk, bekapcsoltuk a fűtést”, vezetett minket körbe a segítőközpontban Nagy Ernő, Lónya polgármestere. „Zsírt, vajat, kenyeret vásároltak a munkatársaim, teát főztünk. Ide bejöhetnek a menekültek, pihenhetnek, játszhatnak, a család egy kicsit fellélegezhet, és innen mennek tovább” – tette hozzá a polgármester.

Gurály elmondta: a háború kirobbanása utáni időben naponta nyolcszáz menekült is megfordult az állomáson, ez egy hét alatt napi ötven-hatvanra csökkent. „Lónyára nem csak Kárpátaljáról érkeznek, hanem messzebbről is.”. A polgármester szerint még a múlt hét elején is két-háromszáz menekült érkezett Lónyára, de hirtelen megszűnt az áradat. „Érdekes, hogy szerdától nem jönnek az emberek: mintha ollóval vágták volna el. Ezt nem tudjuk mire vélni, de kering egy szóbeszéd, miszerint lezárták a hágókat. Péntek éjszaka viszont három sávon jöttek befelé az autók” – mondta. Ottjártunkkor éppen nem volt túlterheltség, a határon is csak néhány autó várakozott, ám a központban dolgozók kiszámíthatatlannak tartják a jövőt: a polgármester szerint még napokra sem lehet előre tervezni.

A tranzitállomáshoz tartozik egy egészségügyi sátor is, de azt csak biztosítékként állította fel a Vöröskereszt. Kéri Anikó, az egészségügyi részleg vezetője lapunknak elmondta: sokan azt hiszik, hogy az állomásra véresen, sebesülten , életveszélyes állapotban érkeznek az emberek, ám a háborús sérültek nem érik el a határt, vagy már stabilabb állapotban vannak. „Betegforgalmunk itt nincs, ezért egyeztetünk arról, hogy áthelyezzenek bennünket oda, ahol nagyobb szükség van ránk” – mondta. Záhonyban elég egészségügyi dolgozó van, de más határátkelőknél még szükség lehet a tapasztalatukra és a készleteikre. 2016-ban a görög–macedón határon állomásoztak, tehát előbbiből van nekik bőven. „Ha tudják az ideérkezők, milyen gyógyszert szednek, csak előkapjuk a fiókból, és adunk nekik. Ha nem tudják, az már problémásabb” – mondta Kéri Anikó. Gyakran a terhesség is akut ellátást kíván: Beregsuránynál és több más határ menti településen is találkoztak szülés előtt álló kismamákkal, Lónyára pedig egy négynapos baba érkezett, mondta a polgármester.

Bár Lónyán nincs betegforgalom, Kijev innen több mint nyolcszáz kilométerre, Harkiv pedig bő ezerháromszáz kilométerre van: az érkező menekülteken eluralkodhat a stressz, a kimerültség,
a kiszáradás vagy akár a pánik. „Érdekes a határhelyzet. Aki Haranglábról indul és a kárpátaljai településen leteszi az autót, annak az úgynevezett senki földjén gyalog kell jönni egy kilométert a határig. Mi a lónyai határátkelőtől öt kilométerre vagyunk. Gyalog ez egy kisgyerekkel emberfeletti küzdelmet igényel”, mondta Nagy. „A kezdeti pánik megmozdította a kárpátaljai lakosságot. A magyar ajkú lakosság rokonokhoz, barátokhoz jött: nagy többségük Budapestre, de volt, aki innen Beregből nem is ment tovább. Három-négy nap után kezdett jönni az ukrán ajkú lakosság, akik már a hegyeken túlról érkeztek”, tette hozzá. Az autóban ülők közül sem jön be mindenki a segítőpontra. Egy fehér egyenruhás zászlós szerint a legtöbbeknek Budapest vagy Németország a célpont. Sokan a közvetlenül az állomás elől induló Volánbuszokkal mennek tovább Záhonyba, onnan vonattal Budapestre.

Karácsonyi hangulat

Az ellátás koordinálása nem egyszerű feladat: Gurály Edina az első hat nap során csak bóbiskolni tudott, aludni keveset. Különösen a gyerekkel érkező családok látványa viseli meg, mint mondja, ehhez a legnehezebb hozzászokni. Még úgy sem könnyű mindent összehangolni, hogy jó viszonyt ápolnak a beregszászi Vöröskereszttel, ráadásul a határtelepülések polgármesterei és a határrendészet között is működik a koordináció.

„Naponta értekezünk, és elemezzük a helyzetet, hogy miben tudunk segíteni. Egy emberként, pártállástól függetlenül fogott össze a falu. Ilyen gyér forgalom mellett elég jó raktárkészletet tudtunk felhalmozni, és ha esetleg a másik állomás nyomás alá kerül, tudunk segíteni nekik”, mondta Nagy Ernő.

Lónya annyira kiesik még Szabolcs megyéből is, hogy a polgármesternek se mindig sikerül lobbiznia sűrűbb buszjáratokért. Most azonban az ország minden szegletéből érkeztek önkéntesek a segítőpontra. „Volt két srác, akik teljesen véletlenül találkoztak itt, de korábban ismerték egymást. Kiderült, hogy mindketten Környéről, Tatabánya mellől érkeztek ide. De egyik nap jöttek ide Zsámbékról cigányok, akik négy üstben főztek paprikás krumplit meg babgulyást, másik nap meg Dorogról jöttek, szintén bográcsokkal. Annyit főztek, hogy az apáti elosztóközpontba is vittünk belőle”, mondta a polgármester. Adományokat is sokfelől kapnak, még Komlóról is érkezett csomag, pedig a város Lónyától több mint 550 kilométerre fekszik. A nyíregyházi LEGO-gyárral is megállapodtak, kapnak játékokat, amelyekkel a menekült gyerekek játszhatnak.

A faluban volt, aki a saját házát osztotta meg a menekültekkel, és a fuvarozásban is segítettek. „Mi eddig szinte minden nap könnyes szemmel mentünk haza, olyan szomorú történeteket hallottunk az érkezőktől. Az egész borzasztó helyzetnek ennek ellenére kicsit karácsonyi hangulata van. Most jó magyarnak lenni” – mondta a polgármester meghatódottan. „Jött hozzánk egy nagymama, akit a határon elválasztottak az unokájától, mert neki nem voltak érvényes papírjai, csak az anyakönyvi kivonata. Telefonáltunk a határrendészetre: kiderült, hogy Cigándra vitték az unokáját. Itt a faluban rögtön találtunk valakit, aki vállalta, hogy elviszi Cigándig a nagymamát”, meséli Nagy. A város több mint negyven kilométerre van, és kompon is át kell kelni, de van, akinek még budapesti fuvar is összejött. „Épp egy budapesti önkéntes volt itt a férjével, aki adományokat hozott, és felajánlotta, hogy elvisz egy teljes ukrajnai családot Budapestre. Ők még a záhonyi kitérőt is megúszták, rögtön mehettek az apuka nővéréhez, aki már várta őket” – mondta a polgármester. Esténként néhányan felcsapnak ételfutárnak, és a segítőponton megmaradt szendvicseket viszik körbe a faluban elszállásolt menekülteknek.

Bár a helyzet továbbra is kiszámíthatatlan, és mi ugyan senkit nem láttunk Ukrajna felé menni, de a polgármester szerint ilyen is előfordul. „Van, aki már visszafelé megy. Egy magyar ajkú fiatalembert vittem ki múltkor a határra, és kérdeztem tőle, nem fél-e a hadkötelezettségtől. Azt mondta, nem érdekli, mi lesz, de hazamegy. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy Kárpátalját még nem fenyegeti veszély.”đĐ