A szorongás motivál

Választási szorongás tartja markában a közügyek iránt érdeklődőket, és a közvélemény-kutatások eredményeiben keresnek reményt és megnyugvást.
a magyar társadalom rossz állapota miatt azonban alkalmatlanok a kutatások az ilyen igények kielégítésére, ugyanis a valósághoz legfeljebb csak közelíteni tudnak – interjú Tóka Gáborral, a CEU professzorával, a Vox Populi választási szakértői blog szerzőjével.

2022. március 29., 10:42

Szerző:

Épp az interjúnkkal egy időben, hétfőn jelent meg a Závecz Research utolsó közvélemény-kutatása a választások előtt. A mérések szerint az ellenzéki lista 39 százalékos, a Fidesz–KDNP pedig 41 százalékos támogatottságot élvez a választók között. Ebből bármilyen következtetés levonható?

Egy mérés nem mérés. Ugyanúgy lehet belőle ellenzéki győzelem és fideszes kétharmad is.

Valami hasonlóra számítottam. A Vox Populin is rendre hangsúlyozza, hogy a közvélemény-kutatások önmagukban nem képesek a valódi közállapotokat mutatni, jelentős eltérés is lehet a mért eredmény és a választás valódi kimenetele között. Miért?

Legalább három főbb oka van. A közvélemény-kutatások – jellegüknél fogva – bizonyos hibahatárral dolgoznak, hiszen az emberek véleményét nem lehet colstokkal mérni. Közrejátszik, hogy a média a maga forráshiányos helyzete miatt nem tud érdemi megrendelőként megjelenni a kutatóknál, ezért az intézetek rá vannak utalva a politikai körök megrendeléseire. Persze még a propagandát kiszolgáló intézeteknek is ügyelniük kell, hogy legalább a saját táboruk felé hitelesek legyenek, különben a propagandaterméknek sem lenne értéke, ezért nem szakadhatnak el teljesen a realitástól, de azért az ilyen kutatások között még tágabbá válik a hibahatár. Harmadrészt, az emberek sem őszintén válaszolnak a kutatók megkeresésére. Hozzáteszem, hogy kutatásból is lehetne több, Lengyelországban például ötször ennyi van egy választás előtt. Ezért is fésülöm össze a különböző méréseket, hogy minél valósabb képet alkothassunk a pártok támogatottságáról.

A legtöbb kutató plusz-mínusz 3 százalékosra kalkulálja a mérései hibahatárát, vagyis 7 százalékos sávon belüli eltérések lehetnek. Ön jóval nagyobb, plusz-mínusz 21 százalékos sávot feltételez. Miért?

A mai minták már elég bonyolult súlyozásokkal készülnek, ami megduplázza a mintavételi hibát. Ehhez hozzájön a különböző kutatások közti eltérések nagyságrendje. Végül az egész még megduplázódik amiatt, hogy nem a Fidesz vagy az ellenzék szavazataránya a lényeg, hanem a kettő közti különbség. És akkor még az egyéni kerületek okozta bizonytalanságokról nem is beszéltünk.

Szabó Andrea szociológus két hete nyilatkozta lapunknak, hogy a demokrácia állapota is erősen befolyásolja, hogy a politikai közvélemény-kutatások eredménye megközelíti-e a valóságot.

Ez is része a harmadik tényezőnek. Norvégiában vagy Németországban az embereknek meg sem fordul a fejükben, hogy tudatosan hazudjanak egy másik embernek. Itt meg az ország egyharmada kizárólag központilag irányított propagandát hall, a hozzájuk eljutó csatornákon az ellenzéknek esélye sincsen megszólalnia a saját hangján, az RTL Híradóban a balesetek és földrengések által a belföldi híreknek meghagyott öt percen kívül. Közrejátszik az is, hogy sokak egzisztenciája múlik a Fideszen, illetve okkal vagy ok nélkül úgy érzik, hogy kiszolgáltatottak. Ez egy létező percepció a választók körében, amire a kormánypárt agresszív kommunikációja is ráerősít. Fortélyos félelem igazgat. Nem tudjuk, mindez mennyire befolyásolja a kutatásokat.

Mi a helyzet az egyes választókerületekre vonatkozó számtalan becsléssel?

Vonzza a szemet, ha térképeken ábrázolunk lehetséges kerületi eredményeket, de ezzel inkább csak azt érjük el, hogy többen fogják tudni, hol van Marcali az országban. A pártoknak persze szükségük van egy képre a kerületi esélyekről, hogy optimalizálják erőfeszítéseiket a kampányban. De az állampolgároknak ez nem is olyan lényeges most, hisz egy lényegében kétszereplős versenyben nincs taktikai szavazás: csak azt kell eldönteni, hogy melyik tetszik jobban. A sajtónak sincs igazán szüksége annak előrelátására, hogy hol lesz legszorosabb a verseny.

Azért nem lényegtelen, hogy ismerjük, milyen politikára nyitott egy-egy választókerületben a lakosság, főleg, ha ismerjük a társadalmi állapotukat.

A kampányban ez hasznos ismeret a pártoknak. De a helyi esélyeket még az országos szavazatarányoknál is nehezebb felmérni, egy-egy kutatással pedig tényleg lehetetlen megbízható képet szerezni. Ugyanis se interneten, se telefonon nem lehet igazán jól megcélozni egy választókerület lakóit, a személyes kérdezés az ilyen vizsgálatoknál pedig a munkaerőhiány és a költségek miatt mint lehetőség fel sem merül.

Nem lehet, hogy a választópolgárok – főleg az ellenzékiek – ezekkel a kutatásokkal monitorozzák az ellenzéki kampány teljesítményét?

Kicsit sokat foglalkoznak a választók a kampány értékelésével is. Ez részben természetes, mert az ellenzék nem kormányoz, tehát a kampánya alapján lehet csak megítélni. De hozzájárul az is, hogy az ellenzék talán túl keveset beszél arról, hogy mit csinálna kormányon. Ám ettől még a helyi kutatások nem adnak megbízható képet az esélyekről, tehát a kampányteljesítményről sem. Az ilyeneket inkább azért rendelik meg szerintem fölöslegesen is, mert a politikusok szeretnének egy kis dopamint vagy szorongásoldót kapni, hogy van esély. De a kutatások olvasása csak átmeneti megnyugvást ad, sok értelmük egyébként nincs.

Egy szociológus, egy társadalomkutató nem szorong?

Együtt kell vele élni. Vannak bizonytalan dolgok a világban, de ha jól látjuk ennek a bizonytalanságnak a mértékét, akkor fel tudunk készülni nemcsak a lelkünkben, hanem a cselekedeteinkben is minden eshetőségre. A szorongás ad löketet ahhoz, hogy érezzük, még múlik valami a tetteinken. Ez egy kellemetlen érzés, ám lehetnek pozitív következményei. Nem kell mindig káromkodni tehát a bizonytalan előrejelzések láttán, hanem tessék elfogadni, hogy szakmai és társadalmi okokból ennyit tudnak. A világ bizonytalan, minden azon múlik, hogy ki mit csinál a következő néhány napban.

A választás estéjén melyek a lehetséges forgatókönyvek: egy minimális fideszes győzelem lehet-e relatív vereség számukra, illetve lehet-e az ellenzék a relatív győztes?

Ne legyenek kételyeink: bárki nyer, azt világra szóló sikerként fogja kommunikálni. Ettől még bárki is nyer, nagyon nehéz politikai és gazdasági környezetben kell megkezdenie a kormányzást.

Lehet, hogy lesz egy „úristen, győztünk” élmény?

Az ellenzéknek a kormányra kerüléssel egy erős fideszes tömbbel és az általa megszállt állammal is meg kellene küzdenie. Ha marad a Fidesz, akkor meg szembesülnie kell a választás előtti elképesztő túlköltekezéssel, valamint az orosz–ukrán háború során tanúsított magatartásának következményeivel, és fájdalmasan kínos pályamódosítások várhatók. Mindezek ellenére, ha valaki azt hiszi, hogy jobb vereségre játszani, az súlyosan téved. Aki kormányon van, az kimeríthetetlenül változatos eszközökkel próbálkozhat, és rengeteg váratlan lehetőség nyílik meg előtte, ha nyitott szemmel jár a világban.

Milyen lenne az ellenzék kormányon?

Ez az ország egy pillanat alatt változna meg egy kormányváltástól az emberek viselkedése miatt. Észak-Macedóniában, miután az Orbánéval rokon Gruevszki-kormány szoros versenyben kikapott, hónapok alatt földindulásszerűen a felére zsugorodott a párt támogatottsága. Ha az ellenzék egy ennyire ellene lejtő pályán nyerni tudna, az hatalmas legitimációt adna neki. De pár hónapos távlatban már attól függ majd a politikai sorsuk, hogy megmaradnak-e hat vagy hét „törpének”, vagy sikerül kiépíteniük egy ernyőszervezetet és egységben tartani a tábort. Hozzáteszem, szerintem utóbbira lenne szüksége egy újabb vereség esetén is. De tegyük mindezt zárójelbe, mert az nem a politikai realitások talaján él, aki nem azt mondja, hogy a Fidesz a favoritja a vasárnapi választásoknak – legyen akárhány eshetőség is.

Minden választáson felmerül, hogy kinek kedvez a magas részvétel? A Závecz akár 80 százalékos részvételt sem zár ki.

Szerintem is meghaladhatja a 70 százalékot, akár a 75-öt is, de ebben kicsit elbizonytalanodtam az elmúlt hetekben. Nagyjából 50 ezerrel kevesebben kérték át magukat másik szavazókörbe, mint 2018-ban. Az ukrajnai magyarok jelentős része lehet, hogy nem tud vagy akar levélben szavazni. Ezenfelül a levélszavazók listája is elavult lehet. De szerintem kár a részvétellel foglalkozni, a döntő tényező nem az, hogy hányan szavaznak, hanem hogy melyik oldal visz el szavazni több embert.

Kicsit beszéljünk a közvélemény-kutatók átpolitizálódott szerepéről. Néhány ismeretlen kutatócég, mint a Real PR 93 és az Amigdala előszeretettel hívta fel az állampolgárokat az elmúlt években, hogy irányított kérdésekkel bombázza a lakosságot, mintha nem is a válasz begyűjtése, hanem a Fidesz érdekei szerinti meggyőzés lett volna a középpontban. Ez is rontott a bizalmon?

Ezek rendkívül etikátlan kampányeszközök. Demokráciákban gyorsan reputációs problémákat okozna, és gyorsan kiesne egy ilyen cég a piacról – már ha nem direkt ezért van ott. De meglehetősen drága műfaj, hogy akár fél órán át is győzködnek választókat kérdések mögé rejtőzve, igaz, még mindig költséghatékonyabb, mint ahogy a kormány adó-visszatérítésekkel akar maga mellé állítani választókat.

A politika hogyan darált be kutatóműhelyeket?

A kutatás meglehetősen drága, a jó mérések erőforrásigényesek. A független sajtó rosszabb anyagi helyzetbe kerülésével egyre kevesebb lett a megrendelésekből, az intézetek kényszerűségből a megmaradt szereplők, a politika felé fordultak. Ennek megfelelően már nem a szó klasszikus értelmében vett közvélemény-kutatók dominálják a piacot, hanem médiafigyelést, kommunikációs tréninget, politikai elemzést és tanácsadást nyújtó cégek, amelyek más ösztönzőkre hallgatnak a nyilvános szerepléseik során.

Azért a kormányközeli intézmények, például a Nézőpont vagy a Századvég esetében aligha lehet beszélni pénzszűkéről, erőforráshiányról. Ezek az intézetek képesek pontosabban mérni azáltal, hogy meg tudják finanszírozni a minőségi munkát? Múltbéli tévedéseik ugyanakkor nem épp ezt erősítik.

Ne feledjük, ezek a piacgazdaságtól, annak teljesítményalapú elvárásaitól elég távol álló intézmények. A talpnyalás a működésük eszköze. Még a vezetőik sem kapcsolhatók össze a kutatói szakmával: a Századvég jelenlegi vezetői közül az egyik popzenész volt, a másik pedig evangélikus lelkész és az országos hallgatói önkormányzat elnöke. Nincsenek komoly garanciáik, de ösztönzésük sem a kiemelkedő szakmai színvonalra. A közelmúltban is olyan vidékkutatást publikáltak, amelynek a felületes eredményeinél különbet két-három millió forintos ráfordítással is elő lehetett volna állítani, ők meg talán félmilliárdot is elköltöttek rá.

Ezek a mérések mennyiben különböznek egy nemzeti konzultációtól?

Számos kormányközeli kutatás célja nem a valóság megismerése, hanem hogy egy bizonyos vélemény többségét mutassa ki. Ez már a kérdésfeltevésekből is világos, ha megnézi például a Századvég harminc európai országban évente megismételt, megint csak gigantikus költségigényű kutatásait.

Akkor teljes pazarlás a sok kormánypárti kutatás?

Nem egészen, mert a kampány szempontjából időnként fontosak lehetnek. Érdemes felidézni, hogy az Alapjogokért Központ egyik munkatársa elszólta magát egy nem publikált mérésről, miszerint Vlagyimir Putyin elutasítottsága harmincról hetven százalékra emelkedett a háború kezdete óta. Ezzel máris érthetővé válik, hogy a Fidesz miért kerüli tudatosan Putyin nevének az említését is.

A Fideszről nem csak legendaszinten kering, hogy a váratlanabb közéleti eseményeket követően két-három nap alatt áll elő népszerűsíthető narratívával a történtekről, mint amilyen most a „stratégiai nyugalom” is lehetett. Mennyire kell pontosnak lenni, fókuszcsoportos méréseket folytatni, hogy ismerje a néplélek kívánalmait?

Nem kell nagy precizitás, mert igazából csak a nagy többség által osztott álláspontok megtalálása a fontos, tehát hogy miben van 90:10 vagy 70:30 arányú társadalmi megosztottság. Amiben ennél szorosabb a kép, ott nem sürgető a közvéleményhez való igazodás.

Mi az erősebb hatás: a Fidesz politikáját a felmérések határozzák meg, vagy a kitalált politikáját próbálja a leginkább összefésülni a közvéleménnyel?

Orbán Viktor és a Fidesz inkább vezetni szereti a népet, meg vannak győződve a szerintük helyes irányokról. Időnként természetesen figyelembe kell venniük a közvéleményt, de ez nem szabja át a politikát: a vasárnapi boltzárnál visszakozniuk kellett, de a kiskereskedelmi szektorral és a multikkal kapcsolatos politikájuk ettől még mit sem változott összességében.

Hasonló tartalmú cikkekért keresse a 168 Óra hetilap legújabb számát.