A pénzre nagyobb a szükségük cigányzenészeknek, mint a gyerekeknek

Teleki László javaslatával az idei összeg felére csökkenne az esélyegyenlőségi programokra szánt keret.

2009. november 11., 07:35

További 135 milliárd forinttal, az idei összegnek csupán a felére csökkentenék a szocialisták a főként a roma gyerekek oktatását, felemelkedését segítő esélyegyenlőségi oktatási programok támogatási keretét – tudta meg a Magyar Nemzet. Az erre vonatkozó javaslatot éppen egy roma származású politikus, Teleki László nyújtotta be, aki szerint a pénzre nagyobb a szükségük cigányzenészeknek, mint a gyerekeknek - írta a napilap.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.