A kormány ragaszkodik a vörös csillaghoz

Nem kerül ki a büntető törvénykönyvből a vörös csillag mint önkényuralmi jelkép Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint. A politikus pénteken Várpalotán, az 1952-es várpalotai kitelepítések 60. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen mondta ezt.

2012. június 2., 13:08

Az államtitkár úgy fogalmazott, hiába mondta ki a strasbourgi emberi jogi bíróság, hogy a vörös csillag nem önkényuralmi, hanem mozgalmi jelkép, itt, Közép-Európában a vörös csillag önkényuralmi jelkép, amelynek a nevében embereket gyilkoltak meg bírósági ítélet nélkül, valódi ok nélkül.

Az államtitkár kijelentette: bármifajta nemzetközi nyomás is nehezedik Magyarországra ezzel kapcsolatban, "sem azoknak, akik vörös csillagot hordtak magukon, mi kártérítést, amíg polgári kormány van Magyarországon, fizetni nem fogunk, sem a büntető törvénykönyvből mint önkényuralmi jelképet kivenni nem fogjuk, a sarló-kalapáccsal együtt".

"Akit tehát ezen bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek és utána nemzetközi fórumokhoz fordul, azzal szemben ezt az elvi álláspontot érvényesítjük" - mondta az MTI-nek magyarázatként az államtitkár.