A BKK figyelmeztet: már péntektől lezárások lesznek
Péntek 16 órától hétfő 04:30-ig a Nemzeti Vágta átveszi a terepet a Hősök tere körül. Péntektől máshogy fognak járni a buszok is a hétvégén, az 1-es metró viszont sűrűbben közlekedhet a rendezvényre látogatók miatt.
BKK csütörtökön azt közölte, hogy péntek 16 órától hétfő 04:30-ig a Nemzeti Vágta miatt lezárják az Andrássy utat a Bajza utca és Dózsa György út között, a Hősök terét, az Állatkerti körút egy szakaszát a Gundel Károly út és Hősök tere között, a Kós Károly sétányt, valamint az Olof Palme sétányt a Zichy Mihály út és a Hősök tere között.
Szombaton 8 és 20 óra között, valamint vasárnap 8 órától hétfő 4.30-ig lezárják a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között – tették hozzá.
A forgalmi változások érintik a közösségi közlekedést is: a 105-ös és a 178-as, a 20E, 30-as, a 30A és a 230-as buszok, a 75-ös trolibusz és a 979-es, valamint a 979A éjszakai buszok terelt útvonalon járnak, ezért nem érintenek bizonyos megállókat.
Az 1-es metró szombaton és vasárnap – amennyiben a rendezvény látogatóinak száma indokolja – a megszokottnál sűrűbben közlekedik, azonban biztonsági intézkedésként lezárhatják a Hősök tere állomást a forgalom elől – áll a BKK közleményében.
(Kiemelt képünk: Hagyományőrző huszárok vonulnak fel a Nemzeti Vágta székelyföldi előfutama, a tizenegyedik alkalommal megrendezett Székely Vágta eredményhirdetésén a Maksa községhez tartozó Óriáspince-tetőn 2022. június 19-én. Fotó: MTI/Kátai Edit)