Furcsa tréfát űzött velünk az elmúlt napokban az időjárás, a nyári napokra emlékeztető melegnek azonban lassacskán tényleg vége.
Gőzerővel toborozza az iskolaőröket a rendőrség.
Ez utóbbira persze nincs még szükség. Orbán Balázs elnézést kért és még Gyurcsánynak is beszólt.
Kevés figyelmet kap, pedig már március óta elérhető az állam által biztosított állami támogatás.
Lázár János bejelentése szerint óriási hitelt vesz fel a kormány vasútfejlesztésre. A pénzből felszámolnák a lassújeleket 120 kilométer hosszan.
2023. december 9., 20:55
A közlekedést a csúszós utak mellett sűrű köd és hószállingózás is nehezíti.
2023. december 9., 20:26
Több mint 81 ezer játékosnak üti a markát kisebb vagy nagyobb pénzösszeg.
2023. december 9., 20:20
A Fradi legendás játékosa 21 évvel ezelőtt keveredett verekedésbe a budapesti Lövőház utcában, aminek következtében életét vesztette.
2023. december 9., 20:02
A négy úszó közül többen is versenyeztek ma este más számokban, ennek ellenére is sikerült rekordot dönteni.
2023. december 9., 18:16
Az Eurojackpot egy nemzetközi szerencsejáték, ami 2012 márciusában indult és jelenleg 18 országban játszható
2023. december 9., 17:56
A külügyminisztérium államtitkára szerint a friss kijevi nyelvhasználati engedmény igen messze van a 2015-ös jogok visszaadásától.
2023. december 9., 17:44
Az eddigiektől eltérően a a H7-es HÉV ezután minden időszakban és mindkét irányban megáll a Szabadkikötőnél, ezzel a megállási rend egységessé válik, és a Szabadkikötőnél gyakrabban lesz lehetőség HÉV-re szállni.
2023. december 9., 16:46
A mogyoróban konkrétan rágcsáló is lehet, a mandulabél viszont „csak” büdös.
2023. december 9., 16:25
Megcsúszott egy autós a kanyarban, ahol egy szembejövő járművel ütközött.
2023. december 9., 16:10
Legkésőbb a jövő év elejére mindkét vágányon 140 kilométeres óránként sebességgel haladhatnak a vonatok.
2023. december 9., 15:32
Az 57 éves oktató a fellépése után esett össze, a helyszínre érkező mentők már nem tudták megmenteni.
2023. december 9., 14:54
A hétvégi vagy éjszakai munka, illetve a folyton változó beosztás kapta ezt a hangzatos elnevezést: antiszociális munkarend.
2023. december 9., 14:04
A fideszesek szerint is irányítottak a nemzeti konzultáció kérdései.
2023. december 9., 13:28
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy nő szombaton Kecskeméten – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
2023. december 9., 13:20
Kósa Lajos most beleegyezett abba, hogy Karsai Dániel több sorstársa is jelen legyen a találkozóján a gyógyíthatatlan betegséggel és méltóságteljes halál jogáért küzdő alkotmányjogásszal. A képviselő azonban így egy héttel elhalasztaná a beszélgetést.
2023. december 9., 12:58
Eltúlzottnak tartja a a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet által megfogalmazott bérigényt Lázár János építési és közlekedési miniszter.
2023. december 9., 12:45
A téli menetrend első napjától újra mindkét vágányt használhatják a vonatok, így december 10-től, visszatérhet a felújítás előtt megszokott közlekedési rend.
2023. december 9., 12:25
Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Zala, Somogy és Baranya vármegye területére vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.