Furcsa tréfát űzött velünk az elmúlt napokban az időjárás, a nyári napokra emlékeztető melegnek azonban lassacskán tényleg vége.
Gőzerővel toborozza az iskolaőröket a rendőrség.
Ez utóbbira persze nincs még szükség. Orbán Balázs elnézést kért és még Gyurcsánynak is beszólt.
Kevés figyelmet kap, pedig már március óta elérhető az állam által biztosított állami támogatás.
Lázár János bejelentése szerint óriási hitelt vesz fel a kormány vasútfejlesztésre. A pénzből felszámolnák a lassújeleket 120 kilométer hosszan.
2023. október 24., 10:03
A kórházi fertőzések száma folyamatosan emelkedik Magyarországon. A kórházak jelentése szerint 2021-ben megdöbbentő mértékben, mintegy 16-21 ezer kórházi fertőzést azonosítottak, és az esetek csaknem fele halállal végződött. Ebből 1400 esetben az intézmények elismerték, hogy a kórházi fertőzés szerepet játszott a betegek halálában.
2023. október 24., 09:15
Összeütközött két tehergépkocsi az M0-s autóút keleti szektorában, az M4-es autóút felé, Pécel térségében, ezért a forgalmat megállították
2023. október 24., 08:46
Olyan nagy mennyiségben hullottak falevelek a sínekre, hogy a Vác-Diósjenő-Balassagyarmat vonalon lassabban tudnak csak közlekedni a vonatok.
2023. október 24., 08:27
Egy ember meghalt, miután kigyulladt egy hétvégi ház kedd hajnalban Biatorbágy ürgehegyi részén – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2023. október 24., 08:16
A Blikk megszerezte a ciklus kezdete óta kötött összes frakciószerződést, amiből kiderül, mire költenek leginkább a pártok.
2023. október 24., 07:48
Marad az átlagon felüli meleg időjárás.
2023. október 24., 07:15
Csaknem 260 iskolából összesen 340 csapat, ezernél több diák vett részt az idei Országos Haditorna Verseny őszi vármegyei fordulóin. A legjobbak jövő tavasszal mérhetik össze rátermettségüket és tudásukat az országos döntőben – írta a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Facebook-oldalán kedden.
2023. október 24., 07:01
Donald Trump elismerően nyilatkozott Orbán Viktorról. Vagy Recep Tayyip Erdoğanról.
2023. október 23., 19:47
„Szabadság! Érted.” címmel demonstrál az Egységes Diákfront, az Országos Közös Akarat, az ADOM Diákmozgalom, a Tanítanék Mozgalom, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A tömeg a Hősök terén gyülekezett, majd innen az Oktogonra vonultak, hogy meghallgathassák a beszédeket, ahol felszólalt többek között Karácsony Gergely is.
2023. október 23., 18:34
Egy fiatal férfi meghalt Kőbányán. A rendőrség szerint idegenkezűségre utaló körülmény eddig nem merült fel.
2023. október 23., 18:12
Egy ember a saját erejéből nem tudott lejönni a hegyről.
2023. október 23., 17:24
Összeütközött három gépkocsi az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a Hatvant elkerülő szakaszon.
2023. október 23., 17:00
A Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület a CATL akkugyár építkezésének helyszínén tiltakoztak a beruházás ellen.
2023. október 23., 16:55
Éjszaka, miközben nyugat felől erősen megnövekszik a fátyolfelhőzet, főként az északkeleti, keleti országrészben réteges felhőzet képződik, illetve helyenként köd is kialakul.
2023. október 23., 16:34
Duna alacsony vízállása miatt előbukkant egy fémdarab, ami valójában egy második világháború lövedék volt.
2023. október 23., 16:27
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint „megrendülve mondhatjuk”, hogy október 23-a mára megszűnt a nemzet közös ünnepének lenni.
2023. október 23., 16:19
A külügyminiszter nem az Ukrajna ellen irányuló orosz offenzívára utalt, hanem a közel-keleti konfliktusra. Szerinte a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie az eszkaláció elkerülése érdekében, a legfontosabb az, hogy sikerüljön megakadályozni az államok közötti háború kitörését.
2023. október 23., 16:03
Veszprémben tartott ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök az 1956. október 23-i eseményekre emlékezve, de beszédében kitért aktuálpolitikai vonatkozásokra is.