24 millió forintot csaltak ki a magyar nőtől, ezzel a veszélyes módszerrel verték át
Veszélyes csalás terjed, egy szekszárdi nőtől milliókat csaltak ki.
A 168.hu is rendszeresen beszámol arról, hogy a csalók egyre változatosabb módszerekkel próbálkoznak, és manapság senki sem lehet biztonságban. A rendőrség és az egyes pénzintézetek is igyekeznek felhívni a lakosság figyelmét a veszélyekre, ám ennek ellenére sokan még mindig könnyen bedőlnek a manipulációnak. A Pénzcentrum cikke szerint, most egy csalás során 24 forintot szereztek meg egy magyar nőtől.
Milliókat szereztek meg a bűnözők egy csalás során
Közel 24 millió forintot veszített el egy szekszárdi nő, miután csalók rendőrségi és banki szakembernek adták ki magukat, és rávették egy távoli hozzáférést biztosító alkalmazás telepítésére, közölte a rendőrség hivatalos honlapján.
A sértett a Szekszárdi Rendőrkapitányságon tett feljelentést, miután észlelte, hogy bankszámlájáról eltűnt teljes, 23 950 500 forintos megtakarítása. Elmondása szerint november végén, december elején egy magát a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársának kiadó nő hívta fel, egy állítólagos gyanús tranzakcióra hivatkozva. Mivel a nő jelezte, hogy nem adott ilyen megbízást, rövidesen újabb telefonhívás érkezett, ezúttal egy „bankbiztonsági szakembertől”.
A hívó azt állította, hogy a nő banki adatai veszélyben vannak, akár belső szivárogtatás miatt is, ezért sürgős intézkedésekre van szükség. A csaló segítséget ajánlott egy olyan alkalmazás telepítésében, amely távoli hozzáférést biztosít a számítógéphez, és állítása szerint megvédi a pénzt.
A telefonos irányítás során a sértett feloldotta lekötött megtakarításait, valutáját forintra váltotta, majd az összeget egy „biztonságosnak” mondott számlára utalta. A csalók a telepítés alatt különös utasításokat is adtak, például azt kérték, hogy a nő menjen át egy másik helyiségbe.
Egy héttel később derült ki a csalás, a nő már nem tudott belépni netbankjába, bankfiókban pedig szembesült vele, hogy számlája teljesen kiürült. A rendőrség ismét felhívja a figyelmet arra, hogy bankok és hatóságok soha nem kérnek távoli hozzáférést, nem utasítanak pénzátutalásra telefonon, és ilyen esetekben mindig gyanakodni kell.
Egyre veszélyesebbek a telefonos trükkök
Korábban a 168.hu is megírta, hogy az online és telefonos csalások továbbra is komoly veszélyt jelentenek: a tapasztalatok szerint az elkövetők három fő módszerrel dolgoznak, adathalász e-mailekkel, hamis webáruházakkal és telefonos átverésekkel. Utóbbiak, az úgynevezett voice phishing (vishing) csalások különösen nehezen felismerhetők.
A telefonos átverések során a csalók gyakran banki alkalmazottnak adják ki magukat, és előzetesen begyűjtött személyes adatokkal növelik hitelességüket. A legveszélyesebb technika a hívószám-hamisítás, amikor az áldozat telefonján a bank valós ügyfélszolgálati száma jelenik meg, miközben a vonal másik végén csalók vannak.
A K&H Bank tapasztalatai szerint egyre gyakoribbak az úgynevezett céges támadások is. Ezekben az esetekben a bűnözők egy vállalat vezetőjének vagy döntéshozójának adják ki magukat, és sürgős pénzügyi tranzakciót kérnek. A támadásokat gyakran hosszú előkészítés előzi meg: a csalók akár hónapokon keresztül figyelik a cég belső kommunikációját.
A szakértők szerint különösen nagy a kockázat akkor, ha az elkövetők ráveszik az áldozatot egy távoli hozzáférést biztosító program telepítésére. Ilyenkor a csalók közvetlenül hozzáférhetnek a számítógépen tárolt banki adatokhoz, és gyakorlatilag akadálytalanul hajthatják végre a visszaéléseket.
(Kiemelt kép: Pixabay)









