4 módszer, amivel a rendetlenség pillanatok alatt felszámolható
Nincs annál dühítőbb, mint amikor a rendetlenség már a mindennapok során is akadályként jelentkezik.
A rendetlenség sok esetben abból fakad, hogy több tárgy kerül be a lakásba, mint amennyi kényelmesen elfér. Bár természetesen nem kell mindent kidobni, de néhány trükköt érdemes ellesni azoktól, akik kifejezetten kevés tárgyat engedtek be a lakásukba – mutatott rá a The Spruce.
A minimalista lakásokat sokszor éri az a vád, hogy túl ridegek, barátságtalanok. Kétségtelen, hogy bizonyos kiegészítőkkel és dekorációkkal sokkal otthonosabb tehető a tér, de nem érdemes túlzásokba esni, ugyanis könnyen túlzsúfolttá válhatnak a helyiségek, különösen akkor, ha egy kisebb alapterületű ingatlanról van szó.
Mivel előbb-utóbb megtelnek a szobák, semminek nem lesz helye, a rendetlenség pedig kifejezetten frusztráló lehet, ráadásul higiéniai szempontból is problémás. Bizonyos szabályok betartásával azonban megzabolázhatjuk az otthonunkat – a szakértők azt is elárulták, pontosan hogyan!
Így kerülhető el a rendetlenség kialakulása
A minimalista stílus hívei időről időre végrehajtanak egy-egy nagytakarítás, amelynek során nem csak a helyiségek megtisztítására szánnak időt, hanem arra is, hogy átválogassák a tárgyakat, és megszabaduljanak a feleslegtől. Egyéni döntés kérdése, ki mikor érzi úgy, hogy ez szükséges, de a szakértők szerint hetente érdemes átnézni az újonnan bekerülő tárgyakat, évszakváltásonként pedig a szekrényeket és tárolókat is.
A gyorsan elvégezhető feladatokat soha nem szabad hagyni felhalmozódni. Még a legelfoglaltabb időszakban is akad 10 perc egy-egy kisebb feladat elvégzésére. Ezzel egyrészt időt és energiát spórolunk, hiszen nem hétvégére marad az összes teendő, másrészt a hétköznapok során is sokkal komfortosabb lesz az otthonunk. Leegyszerűsítve: a takarításra minden nap kell egy kis időt szánni.
A szakértők szerint az ingyen osztogatott termékekről még azelőtt le kell mondani, hogy hazavinnénk azokat. Az ajándékba osztogatott kisebb-nagyobb tárgyak esetében át kell gondolni, valóban szükségünk van-e rájuk. Amennyiben nincs, még azelőtt utasítsuk vissza vagy ajándékozzuk el ezeket a tárgyakat, hogy hazavittük volna bármelyiket, hiszen csak a rendetlenséget növelik majd.
Bár kisebb csalásnak tűnik, de érdemes bevetni azt a módszert is, hogy a kevésbé esztétikus tárgyakat elrejtjük, ezáltal máris kevésbé tűnik kaotikusnak egy-egy helyiség vizuális szempontból. Egy tároló vagy bizonyos használati tárgyak lehetnek ugyan gyakran használt, szükséges eszközök, ám ha nem túl szépek, célszerű ezeket elrejteni a szekrényekben és fiókokban. Ezzel a módszerrel máris harmonikusabbá válik az egész lakás.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)