Ezért jó ötlet halat elásni a kertben, évezredes módszer
A hal a tányéron is finom, de a maradékot nem érdemes a kukába dobni, a kerti növények ugyanis hálásak lesznek érte.
Arról már hallottunk, hogy hal a tortán, de az kevesen tudják, hogy a hal a kertben elásva jó hatással van a növények növekedésére és fejlődésére is. A módszer lényege, hogy a hal lassan bomló szerves tápanyagként működik, amelyből a növények hetekig-hónapokig kapnak nitrogént, foszfort, káliumot és számos mikrotápanyagot, például kalciumot és magnéziumot, miközben a fehérjék és aminosavak a talajéletet is serkentik. Nem véletlen, hogy az észak-amerikai őslakos közösségek is gyakran temettek halat a kukoricaföld alá.
A hal a modern kertészetben is felbukkan
Halból készült kerti trágyát is lehet kapni, a hal emulzió az egyik alapvető összetevője, ami a főzött, feldolgozott élelmiszer mellékterméke. Tipikus nátrium-foszfor-kálium aránya 2-4-1 körül mozog, és tartalmaz kalciumot, magnéziumot, ként is. Ezáltal kíméletes, nem perzselő táp, amely a talajmikrobákat is eteti.
Ha valaki a bolti trágya helyett valóban elásott hallal szeretne próbálkozni, néhány szabályt be kell tartania. Csak mélyen temessük: legalább 30 cm mélyre a halmaradékot, hogy a kutyák, macskák, rókák ne ássák ki. A sekélyen elásott halat ugyanis az állatok szinte biztosan megtalálják.
Mennyi hal kell a földbe?
A konyhakertben a mélyre ásott halhoz adhatunk egy marék aprított gallyat, faforgácsot, ami tompítja a szagot és javítja a szén-nitrogén arányt – írj a RuralSprout szakportál. Nagy növénynél, például paradicsom, kukorica, tök, paprika, gyümölcsfa esetén a palánta vagy facsemete ültetőgödrének aljára elég egy halfej vagy 100–200 g halmaradék.
A virágok is szeretik
Kisebb növényeknél 1-2 evőkanál finomra vágott maradék is elég. Ültetés előtt a halréteget földdel takarjuk le, hogy a gyökér ne érjen közvetlenül hozzá. A módszer különösen a nagy tápanyagigényű növényeknél látványos, de díszkertekben, rózsáknál és évelőknél is beválik.
Mindent összevetve a hal azért jó a kertnek, mert lassú, komplex szerves tápanyagforrás, amely egyszerre eteti a növényt és a talajt. Élénkebb talajéletet, jobb növekedést, bővebb termést biztosít.
(Fotó: pexels)









