A vastagbélrák tünete lehet, ha megváltozik a légzés
Olykor egészen szokatlan tünetek is utalhatnak a vastagbélrák kialakulására.
Amikor az egészségünkről van szó, a legkisebb jel is fontos lehet. A daganatos betegségek esetében a leggyakoribb tüneteket évről évre többen ismerik fel, ami többek között a rengeteg figyelemfelhívó kampánynak köszönhető, de a ritkábban előforduló jelek is árulkodóak lehetnek, és ezekre már jóval kevesebben figyelnek fel. A vastagbélrák esetében például a légzés megváltozása is aggodalomra adhat okot, a legtöbben mégsem veszik komolyan – figyelmeztetett a Regional Cancer Care Associates.
A vastagbélrák a legtöbb esetben jóindulatú polipokból fejlődik ki, csakhogy ezek nagyon könnyen rosszindulatúvá válhatnak, ezért az eltávolításuk minden esetben indokolt. Annak ellenére, hogy a daganattípus gyakori tünetei, például a tartós hasi fájdalom, a vér megjelenése a székletben vagy a székletürítési szokások megváltozása lényegesek, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy olykor nem ennyire egyértelműek ezek a tünetek, és nem is minden esetben csak a has környékére koncentrálódnak.
A vastagbélrák az egész szervezet működésére hatással van
Előfordulhat, hogy a klasszikus tünetek nem jelentkeznek, ám más, ritkább jelek már jelzik a betegség kialakulását. A szakértők szerint többek között ezek közé tartozik a légzési nehézség kialakulása vagy légzésszám változása. Bár erről keveseknek jut eszébe a vastagbélrák, pedig előfordulhat, hogy a betegség más szervekre is átterjed, például a tüdőre. Ezen kívül ha a tumor mérete jelentősen megnő, nyomhat egyéb szerveket, így az első tünetek ezeknél is jelentkezhetnek. A fulladás jellemzően terhelésre jelentkezik, de előrehaladott állapotban a legkisebb fizikai erőfeszítés is kiválhatja.
Ám akkor sem lehet legyinteni, ha tartós, megmagyarázhatatlan fájdalom vagy kellemetlen érzés jelentkezik a végbél környékén. A sürgető székletürítési inger akár akkor is kínozhatja a páciens, ha a belei valójában üresek.
A vérkép ellenőrzése is elengedhetetlen, mivel vérszegénység is kialakulhat a bélrendszeri vérzés következtében, amelyhez fáradtság és gyengeség is társulhat. Ha pedig valakinél megmagyarázhatatlan eredetű láz és éjszakai izzadás jelentkezik, mindenképpen indokolt az orvosi kivizsgálás.
Ne feledje, a vastagbélrák kockázatát életmódbeli változtatások is csökkenthetik. Ilyen például a rendszeres mozgás, az egészséges étrend, valamint a dohányzás és az alkoholfogyasztás kerülése. A legfontosabb azonban, hogy figyeljen a testére, és ne hagyja figyelmen kívül a tüneteket. Ha pedig légzési nehézséggel vagy egyéb, szokatlan panaszokkal küzd, ne habozzon orvoshoz fordulni, mert a korai felismerés életet menthet.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)









