Riadót fújtak az onkológusok: drasztikusan nő ennek a ráknak a veszélye

A rák nemcsak az idősebb korosztályt érinti, egyre több fiatal nőnél diagnosztizálnak emlődaganatot Magyarországon.

2025. október 9., 11:20

Szerző:

A rák az egyik legrémsiztőbb betegség, az emlőrák pedig a nőket érintő daganatos betegségek között továbbra is kiemelt egészségügyi kihívás Magyarországon. Egy friss hazai kutatás eredményei szerint különösen aggasztó tendencia figyelhető meg: míg korábban főként idősebb korban fordult elő a mellrák, manapság sokkal fiatalabb nők is érintettek. Az MSD Magyarország adatai szerint a 40 év alatti korcsoportban harmadával nőtt az esetek száma.

Különösen a 30–39 éves nők körében látható kiugró növekedés: ezen belül az úgynevezett tripla negatív emlőrák (TNBC) altípus aránya is magas – írta az EconomX. A betegek mintegy negyedénél ez a típus állapítható meg. 2019-ben az emlőrák az új daganatos esetek mintegy 13 %-át adta, és a női daganatos halálozási okok között vezető szerepet játszott.

A rák már kemoterápia nélkül is kezelhető

Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója rámutatott: noha nő az incidencia — vagyis a betegek száma —, a halálozási arány csökkenése azt mutatja, hogy egyre többen élnek tovább a diagnózist követően. Ez részben a korai felismerésnek, korszerű kezelési protokolloknak és a modern terápiáknak köszönhető.

Egyes esetekben már kemoterápia nélkül is lehetséges kezelés, különösen akkor, ha a daganat hormonális úton befolyásolható. Ugyanakkor nem minden altípusra alkalmazható ez a módszer, és gyakran komplex kezelési stratégia szükséges: kemo, biológiai vagy immunterápia kombinációja.

Szűrés: visszaesés, veszélyes trend

Az elmúlt években Magyarországon csökkent a mammográfiás szűrések aránya. Az adatok alapján 2012–2019 között az átszűrtség 48–51,5 % körül mozgott, azonban 2020–2021-es ciklusban ez 31–32 %-ra esett vissza.

A 30–49 éves korosztályban a részvétel még markánsabban csökkent. Ez annak ellenére veszélyes tendencia, hogy a szűrésen részt vevők körében 60 %-kal alacsonyabb az emlőrák miatti halálozás a diagnózist követő 10 éven belül.

A szűrőprogram mellett kiemelt fontosságot kap az, hogy a nők tisztában legyenek saját rizikófaktoraikkal: ha a családban előfordult mell- vagy méhnyakrák, vagy akár prosztatarák férfi rokonnál, már indokolt korábban is odafigyelni – olvasható az EconomX cikkében.

Korábban is behívhatnák a nőket szűrésre

Jelenleg a szervezett mammográfiás szűrésre való meghívás alsó életkori határa 45 év. Ugyanakkor az onkológusok és egészségpolitikai szakemberek részéről felmerült az elképzelés, hogy ezt le lehetne vinni akár 40 évre is, hogy a fiatalabb korosztályokat is rendszeresen elérjék. A konkrét rendelet azonban még nem született meg.

(Fotó: Pexels)

A nárcisztikus személyiség és a házi kedvencek kapcsolata összetett: egyes esetekben a háziállat a folyamatos figyelem és elismerés forrása, máskor pedig az állat érzelmi és fizikai jólétére is kedvezőtlenül hathat a nárcisztikus viselkedés.

Az angiokarcióma, vagyis az angioszarkóma egy rendkívül ritka és agresszív rák, amely a vér- és nyirokereket alkotó sejtekből alakul ki, és tünetei gyakran csak előrehaladott stádiumban válnak feltűnővé.