A tavaszi kerti talajmunkák alkalmával gyakran kerülnek elő a földből olyan lakók, akikkel alapesetben nem szívesen találkoznánk, és azt hisszük, feltétlenül védekeznünk kell ellenük.
A Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége szeretné elérni a Balaton ökoszisztémájának, értékeinek megőrzését, az állapotromlása megállítását és egy nagyléptékű természet-helyreállítási folyamat elindítását.
Egy új, cukorból készült katalizátor jelenthet potenciális megoldást a leválasztott szén, azaz a klíma gyilkos szén-dioxid hasznosítására.
Ez a magzatkárosító oldószeres szennyvíz ömlik a „Bócsai körforgalomnál” lévő termőföldre is.
98 évesen is megállíthatatlan a bolygó kapitánya.
2023. november 25., 08:01
Ismételten felelősnek mondta ki a francia államot az éghajlatváltozás elleni küzdelem elmulasztásában az ország igazságszolgáltatása, amelyhez francia civil szervezetek nyújtottak be keresetet egy állampolgárok által aláírt petíció kíséretében.
2023. november 24., 17:19
Mozgásba lendült a világ legnagyobb jéghegye. Csaknem négyezer négyzetkilométer területével nagyjából akkora, mint Győr-Moson-Sopron vármegye.
2023. november 24., 16:16
Szakértők szerint 26 ezer hordónyi olaj folyt ki a Mexikói-öbölben.
2023. november 23., 18:28
Szigorítana a csomagolás újrahasznosítására vonatkozó javaslatokon az Európai Parlament. A növekvő hulladékmennyiség kezelése és az újrahasznosítás ösztönzése érdekében szigorítaná a csomagolás újrahasznosítására vonatkozó javaslatot az Európai Parlament.
2023. november 22., 21:22
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésének szerdai szavazásán elutasította a növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló európai bizottsági javaslat módosításait.
2023. november 22., 20:16
Hamarosan megszületik a megállapodás az Európai Unióval, ami után ismét épülhetnek szélturbinák az országban.
2023. november 22., 12:08
A nutria, a tóalma és a nílusi vadlúd is elszaporodott Tata környékén.
2023. november 21., 16:13
Az Európai Parlament kedden elfogadta tárgyalási álláspontját arról a javaslatról, amellyel az EU igyekszik megerősíteni a fogyasztók jogát az elektromos termékeik javításához. A képviselők szinte egyhangúlag, 590 igennel (a magyar szavazatokkal együtt), 15 nem és 15 tartózkodás mellett fogadták el a szöveget.
2023. november 21., 12:45
Mellár Tamás A Párbeszéd-Zöldek országgyűlési képviselője szerint a kormány egy olyan javaslatot nyújtott be, mely szerint egy magas aktivitású radioaktív hulladéktároló lesz a Mecsekben.
2023. november 19., 13:34
Feljelentést tesz a II. kerületi önkormányzat természetkárosítás miatt, mert engedély nélkül tarra vágták az erdőt.
2023. november 18., 14:52
A Komárom-Esztergom megyei Szomód településhez tartozó erdőben hatalmas szarvasrudli csörtetett át a minap. A nem mindennapi eseményről felvétel is készült.
2023. november 18., 11:42
Meglepő mértékben szaporodnak a sakálok a sakál Európa-szerte, már Magyarországon is érzékelhető a gyarapodás. A lehetséges okok egyikét magyar tudósok fejtették meg.
2023. november 17., 19:48
Az Európai Unió újabb tíz évvel hosszabbította meg a glifozát nevű totális gyomirtó engedélyét, miközben Franciaország folyamatosan fizet az általa okozott károk miatt a gazdáknak.
2023. november 17., 11:48
A boltban minden hatodik élelmiszer a méheknek köszönhető, ezért kijelenthető: ha nincs méh, akkor nincs élelmiszer, nincs gyümölcs sem.
2023. november 15., 08:51
A fenntartható életmód egyre nagyobb közösségeknek válik szívügyévé. A Szabad Terek Hálózata ehhez a törekvéshez kapcsolódik az Étkezz fenntarthatóan 1 hónapon át! – 50 km-es életmódváltó Klímaakció országos kampányával. A Szabad Terek tagjaként a debreceni Művésztér Egyesület is részese a klímakihívásnak, sőt, a debreceni koordinációt is bonyolítják. Az egyesület elnökével, Szabó Krisztával beszélgettünk, aki a program nagykövete is.
2023. november 12., 12:28
Közel 250 nappal a jövő évi párizsi olimpia előtt nincs esély arra, hogy a lakossági tiltakozások ellenére módosítsák a hullámlovaglás tahiti helyszínét.
2023. november 10., 17:52
Grönland gleccserei gyorsuló ütemben olvadnak – ezt igazolta a Koppenhágai Egyetem kutatóinak tanulmánya, amely a Nature Climate Change című folyóiratban jelent meg pénteken.
2023. november 9., 17:47
A román legfelsőbb bírósághoz fordul a Békás-szoros közigazgatási hovatartozása ügyében a Hargita megyei önkormányzat, a moldvai Neamț megyével évek óta folytatott határper újratárgyalását kérve – jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Borboly Csaba megyei tanácselnök.